Belföld

Orbán Viktor 10 év alatt leépítené az orosz energiát, 12 évig nem ezt tette, pedig már 15 éve is szerette volna

Benko Vivien Cher / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI
Benko Vivien Cher / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI
A miniszterelnök a magyar energiatermelést a jövőben a nukleáris és a napenergiára alapozná.

Orbán Viktor a Hír TV-ben arról beszélt, a választási kampány jót tett a háborúról szóló vitának, leegyszerűsítette az álláspontokat. Az általa nemzetiként, illetve baloldaliként emlegetett táborok között  ugyanis véleménye szerint az immár teljesen világos különbség, ki a békepárti. A kormányfő az interjúban hosszan ismételte a kormányzati propaganda érveit, majd arra jutott, hogy

Ennek a választásnak tétje a háború.

A miniszterelnök szerint a politika világában csak a felnőtt, érett lelki alkatú embernek van helye. Szerinte az ilyen, „aki nem azonosul a konfliktus egyik vagy másik szereplőjével”,

nem tudunk úgy segíteni az ukránoknak, hogy szétlövetjük Magyarországot. Az nem segítség, hogyha elzárjuk az orosz gáz- és olajcsapot, és a magyar gazdaság három nap múlva vagy négy nap múlva megáll – azzal nem segítettünk az ukránoknak.

„Ez nem a mi háborúnk”

Orbán ezt követően nagyon hosszan beszélt arról, miért nem. Azt is  levezette, hogy Ukrajna lerohanásának van történeti, kulturális, geopolitikai alapja, de ez két másik ország vitája. Neki az ország biztonsága a fontos. Örülne, ha lenne  tengerünk, lehetőségünk, hogy óriási tankerekben jöjjön az olaj, a gáz, de Magyarországra az csöveken jön.

Tehát lehet erről mesélni, meg mindenfajta fényes terveket szövögetni, de a realitás itt és most az, ha jön, van, ha nem jön, nincs. És nem tudjuk pótolni máshonnan. És ha nem jön, akkor nem az történik, hogy három-négy forinttal több lesz az energia ára, hanem egész egyszerűen megáll a magyar gazdaság, mert nem lesz olaj, nem lesz gáz. Ezért én nagyon, rendíthetetlenül szinte küzdök az ellen az európai álláspont ellen, ami a szankciókat ki akarja terjeszteni a gázra meg az olajra azért, mert ez Magyarország számára kezelhetetlenül súlyos következményekkel járna.

A 12 éve kormányzó Orbán Viktor most azt mondta, hogy az orosz energiahordozók is leépíthetőek.

Nekünk van erre egy magyar válaszunk. Tehát mi azt a választ munkáltuk ki, hogy a következő évtizedben úgy alakítjuk át a magyar energiatermelésnek a szerkezetét, hogy javarészben nukleáris forrásból származik majd, a másik része pedig napenergiából. És ez a kettő együtt kiteszi a mi energiaszükségletünknek több mint 90 százalékát. Ez egy belátható távolságban lévő időpont, ezen dolgozni kell, sok pénzbe is kerül, de lehetséges, meg lehet valósítani. Tehát nekünk van nemzeti tervünk. Persze mindig lesz valamennyi Oroszországból érkező energiaforrás, de nem az a célunk, hogy onnan ne jöjjön semmi, hanem az a lényeg, hogy ne függjünk tőle, mindig legyen más, és ne legyünk kiszolgáltatva.

Orbán Viktor napra pontosan 15 éve, egy fideszes konferencián az orosz energiafüggőség miatt bírálta az akkori kormány energiapolitikáját, azt sürgette, hogy Magyarország kötelezze el magát a közös európai energiapolitika mellett. Arról beszélt, hogy az orosz észjárás különbözik a magyartól, az európaitól, mert nem piaci alapú, hanem politikai természetű, az átláthatóság nem érték, nem a verseny, hanem a monopólium a jellemző.

Kapcsolódó
Az orosz nagykövet beszólt Orbánnak
Az orosz nagykövet – hirtelen felindulásból - a Fidesz konferenciáján kérte ki magának, hogy Orbán Viktor belpolitikát csinál az energiaellátásból, és közben Oroszországot a monopóliumok országának nevezi. „Megértettük egymást?” – zárta szavait Igor Szavolszkij.

Orbán Viktor egyébként 2008-ban is teljesen máshogy viszonyult Oroszország cselekedeteihez, a Grúziához tartozó szakadár területek miatt indított orosz támadás idején még azt képviselte, hogy egyértelműen el kell ítélni a katonai agressziót.

Kapcsolódó
A 2008-as Orbán elítélné-e önmagát? – Ungár Péter a háborúról és a hintapolitikáról kérdezte a kormányfőt
Választ nem kapott, de a külügyi államtitkár újfent azzal vádolta a baloldalt, hogy katonákat küldene a háborúba.  

Ajánlott videó

Olvasói sztorik