Eddig 3638-an írták alá a petíciójukat, ez azért nem egy nagy szám. A békés közbeszédben nem hisznek már az emberek vagy a petíciókban?
A petíció egy furcsa műfaj. Egyrészt nem feltétlenül jut el mindenkihez, másrészt valamit aláírni egyfajta döntés. A petíció nyomán viszont interjúk készülnek, így több emberhez juthat el az üzenet, sok embert gondolkodásra késztettünk. Az egyik aláíró például azért csatlakozott a kezdeményezéshez, mert már magán is észrevette, hogy indulatossá vált.
Tapasztalt hasonlót önmagán?
Igyekszem kontrollálni magam. Amikor reggelenként rádióztam, mindig arra gondoltam, hogy a gyerekeim mit szólnának a műsor stílusához, szóhasználatához. Alapvetően egyébként azt gondolom, mindig úgy kellene kommunikálnunk egymással, mintha a gyerekeink hallanák a beszélgetést.
Mit lehet elérni egy ilyen petícióval? Mára egy kicsit közhelyes lett a közbeszéd romlásának témája.
A civileknek igenis fel kell emelniük a hangjukat, ha a politikában és a sajtóban olyan jelenséget tapasztalnak, amivel nem szeretnének együtt élni.
Nem csak a politikusoktól és az egyházi vezetőktől kell várni a megoldást. Ők cserélődnek, de mi maradunk. Jelezni kell, merre szeretnénk menni.
Ebben a petícióban hat idézet szerepel, ebből négy jobboldali újságíróktól származik. Ebből az látszik, hogy a jobboldali véleményformálóknál valahogy gyakrabban kibukik ez a stílus. Így gondolja?
Hat idézet alapján nem nevezném ezt reprezentatív kutatásnak, de talán lehet ebben valami.
„Márki-Zay egy szerencsétlen, gumikeresztény, senkiházi” – ez a mondat attól a Huth Gergelytől származik, aki idén augusztusban lovagkeresztet kapott.
A közbeszéddel nem feltétlenül a szóhasználat a problémám, hanem az indulat. Hogy kik és milyen színvonalon képviselnek egy ügyet, az azoknak is a felelőssége, akik ezt eltűrik, és nem mondják azt, hogy „engem te ebben a stílusban ne védjél meg”. Lehet ez egy nagyon tudatos politikai kommunikáció része is, de minden rendszerben vannak túlteljesítő középkáderek, akik szeretnének jó pontokat gyűjteni, ám az egész végül inkább kontraproduktívvá válik.
Sokan azt mondják, hogy a 2010 volt a vízválasztó, akkor ment félre nagyon valami.
Ez egy hosszú folyamat, és a többpártrendszer kezdeteire vezethető vissza. Akkor kezdett el megváltozni a parlamenti kommunikáció, igaz, a sajtó akkor még nem állt be ilyen szélsőséges módon egy-egy oldal mögé, még nem voltak ennyire élesen fogalmazó újságírók. De az tény, hogy 2010 körül kulminálódott ez a helyzet, és már a családi eseményeken is problémákat okozott a politizálás.
Saját tapasztalat?
Nagycsaládon belül megállapodást kellett kötni, hogy nem beszélünk politikáról. Azért az tűrhetetlen, ha egy karácsonyi ebédet is tönkretesz a politika. Márpedig ha egy valaki véresen komolyan veszi a vitát, már nem jó. Fontosabb megőrizni a családi békét.
Szűk családi körben azért gondolom politizálnak.
Igen, de sem a feleségem, sem a gyerekeim, sem én nem fekete-fehérben látjuk a dolgokat. Az egy rossz mentalitás, hogy bármi, amit a Fidesz mond, az jó, amit pedig az ellenzék, az butaság. És ugyanígy fordítva. Az emberek érzelmi alapon döntenek, ami nem feltétlenül előnyös. Én például félek attól, ha Paks II-ről népszavazás lesz. Ki tudja ebben az országban eldönteni ennek a beruházásnak a szükségességét? Valószínűleg csak pár ember. Az összes többi érzelmi alapon dönt majd egy ilyen fontos kérdésben.
Ennyi erővel azért nem sok mindenről lehetne népszavazást tartani, valószínűleg a legtöbb kérdésben politikai szimpátia alapján döntenének az emberek.
Ez így van. Érzelmi alapon döntenek és legtöbbször még a tapasztalás sem számít. Jó példa erre a panziós, akinek kiszúrták a kerekét, mert menekülteket szeretett volna befogadni egy tolnai faluban. Miközben még senki nem látott migránst arrafelé. Csak elterjedt, hogy megerőszakolják az unokákat. Valaki elhitette velük, ők pedig elhitték.
A politika előbb mindig elmondja, mitől kell félni, majd megnyugtat, hogy csak ő tud megvédeni. Elhiszik az emberek, hogy félni kell Gyurcsánytól, Orbántól, Sorostól, Brüsszeltől, miközben nekik nincsenek ezekkel kapcsolatos saját tapasztalataik. Az ember csak azt érzi a bőrén, hogy elviszik-e a szemetet, többet kell adózni vagy kevesebbet. Szavazáskor pedig keveredik a tapasztalás és az, amit elhitetnek vele, a Soros-effektus és az infláció növekedése.
Mondana példát, milyen ügyben tartaná célravezetőnek a népszavazást?
Amiről nem csak érzelmi alapon tudunk véleményt formálni, arról lehet népszavazást tartani. Az olimpiai sem ilyen, mert sok adat és példa van arra, hogy ezt meg lehet csinálni rentábilisan és veszteségesen is, de egy bonyolult pénzügyi rendszerről van szó, amibe nagyon kevesen látnak bele és csak sok év múlva lesz nehezen kalkulálható kifutása.
Lehet már sokan elvesztették a bizalmukat a kormányban, esetleg vannak azzal kapcsolatban tapasztalataik, hogy „a múltkor is azt mondták, hárommilliárd lesz, aztán dupla annyi lett”. És ezt nem szeretnék.
Igen, vagyis érzelmi alapon döntenek. Kinek van érdemi információja a Duna Aréna építési költségéről, és arról, hogy ez sok volt, vagy kevés? Mégis nagyon sokan kritizálták. Ráadásul az olimpiánál a rendezvény lebonyolításához szükséges összeg a Nemzeti Olimpiai Bizottság költsége. Ezzel vajon hányan voltak tisztában? Sajnos egyébként ezt nem is sikerült jól kommunikálni.
Az egyértelmű, hogy amilyen a stílus a parlamentben, olyan az utcán is?
Ha a médiában megjelenő írások minősége és a nyilvános beszélgetések minősége javulna, talán a politikai szereplők is változtatnának. A politika egy ideig ellene megy dolgoknak, de ha már túl nagyra nő, akkor az élére áll. Ma az egyházakban például nagy dilemma, hogy a fiatalokat milyen nyelven lehet megszólítani. Most adott ki 14 egyház egy közös nyilatkozatot, melyben egy XXI. századi problémára Mózes első könyvéből hoznak idézetet. Ez vajon jó? Nincsenek mai válaszok mai problémákra? A keresztény ember is a XXI. század problémájában él benne.
Azt mondja, hogy félre kellene tenni a Bibliát, ha a mai kor problémáiról beszélgetünk?
Nem, csak nem biztos, hogy ezzel mindenkinél hatást lehet elérni. Lehet hozni bibliai idézetet, mert az a morális alap, de kéne mellé XXI. századi gondolat is konkrét problémákra.
A hazai egyházak nyilatkozatában az szerepel, hogy „a zsidó hagyományban is a nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja”. Egyetért ezzel a mondattal?
Ez egy butaság, de legalábbis átgondolatlan kommunikáció.
Mit gondol, miért adnak ki egy ilyen nyilatkozatot egy ilyen kiélezett helyzetben, amikor hónapok óta ez a téma gerjeszti a legtöbb indulatot? Így gondolják, vagy politikai nyomásra teszik?
Ezt nem tudom, de az biztos, hogy akár politika, akár egyház, ezek mindig is valamilyen mítosz köré szerveződtek a történelemben. A működésük szerves része, hogy vannak bizonyos fogalmak, melyekhez nem lehet hozzányúlni. Aki a hatalmat gyakorolja, az ennek a mítosznak a segítségével tudja az embereket mozgatni. Ha valaki megkérdőjelezi a mítoszt, az a hatalomnak nem jó. Szerintem az egyházak vezetői szerettek volna kinyilatkoztatást tenni, hogy a család fogalma tabu, ne tessék hozzányúlni. Mert egyébként nem szoktak így kilépni a nyilvánosság elé. Nemhogy együtt, külön se. Nagyon kevés társadalmi kérdésben szólalnak meg az egyházak. Vagy ha véleményt formálnak, az sem mindig sikerül jól. Amikor például Veres András püspök azt mondta, hogy a lombikprogram súlyos bűn, sok katolikus ember számára ez súlyos lelkiismereti dilemma volt, mert éveket küzdöttek egy gyerekért, akit most óriási szeretetben nevelnek. Ez is egy példa arra, hogy a Biblia és a jelen problémái közé bizonyos esetekben szintetizáló gondolatok is kellenének.
Nem mindenki hagyományos családmodellben él, ezt tudomásul kell venni. Őket is meg kell hallgatni, nekik ugyanolyan problémáik vannak, mint bárki másnak. Nekem is sok vitám van ezzel kapcsolatban, főleg az azonos nemű párok gyereknevelése miatt. De nem lehet úgy csinálni, mintha ez nem lenne.
Mik a kétségei az azonos nemű párok gyermeknevelésével kapcsolatban?
A mássággal addig nincs problémám, amíg nem provokál.
Mit nevez provokálásnak?
Amikor valaki azért megy ki az utcára, hogy verje a mellét a mássága miatt. De ha nem indokolt, ne menjen ki az utcára tüntetni.
De éppen a kormány döntései, például a pedofiltörvénybe belecsempészett homofóbia miatt is érzik indokoltnak, hogy utcára menjenek.
Most megnyitottunk egy újabb interjút, amiről valószínűleg még órákig tudnánk beszélni. Bennem igazából a kételyek a gyerekneveléssel kapcsolatban vannak.
Mond konkrét példát, hogy milyen kételyei vannak?
Nemcsak szeretettel, beszélgetéssel, odafigyeléssel nevelsz egy gyereket, hanem mintákkal is.
Az apaképre, anyaképre gondol?
Igen. Nem is kétely van bennem egyébként, hanem rengeteg kérdés.
Nemrég ön is megtapasztalta, mennyire nem békés a közbeszéd. A Telexen megjelent publicisztikájában arról írt, hogy egyáltalán nem olyan egyszerű definiálni, mi az a család. Sok kritikát kapott emiatt, volt, aki döbbenetesen közhelyes szarnak és nagyívű faszságnak nevezte írását. Van ebben valami groteszk, hogy ilyen kritikát kap az, aki a közbeszéd jobbá tételéért küzd. Meglepte ez a reakció?
Igen, de ez nem annak szólt, amit leírtam. Az volt a baj, hogy kérdéseket mertem feltenni egy tabutémával kapcsolatban. De ez nem vita, nincsenek érvek, csak annyit mond, hogy te hülye vagy.
Zavarja?
Nem, ez őket minősíti. Az zavarna, ha valaki elmagyarázná, hogy butaságot írtam. Akkor szégyellném magam.
De igazából azt is lehet mondani, hogy végre nincs PC. Nem kell becsomagolni, amit mondani akarunk. Megmondták a frankót Gundel Takácsnak is.
A korlát nem maga a vélemény, hanem annak formája. Érveljen, beszélgessünk.
Fontos egyébként, hogy beszéljünk arról, mi a család? Hónapok óta erről van szó. Ennyire lényeges tisztázni ezt a fogalmat?
Pont ezt írtam, hogy ez nem egyértelmű.
Azt értem, de miért kell ennek utána menni? Miért fontos erről beszélni?
Mert kisajátították ezt a fogalmat.
Kik?
A kormány és az egyházak. És értem, hogy ezt miért csinálják, külön családokért felelős miniszter van, szeretnék növelni a népességet, és ez jól is van, fontos ügy. De nem lehet úgy csinálni, mintha nem lenne rengeteg ember, akik másfajta családmodellben élnek. Csomó ember nyomorultul él, mert ők nem számítanak.
Már az olyan alapfogalmakat sem lehet rendesen definiálni, mint az apa, az anya, a férfi vagy a nő, hogy lehet így a családot definiálni?
Arra nem gondolt, hogy csinál egy műsort, ahol jobb és baloldali, konzervatív és liberális vendégek beszélgetnek egymással? Mondjuk Lovasi András Ákossal, Eperjes Károly Lengyel Tamással.
Nyitott kapukat dönget, mert a következő évben elindítunk egy Szemlélek podcast-sorozatot, aminek éppen ez lesz a célja. Két-három különböző álláspontot képviselő ember beszélget majd egymással. Lehet, ezeket az ötleteket el is teszem.
Ha már vita: Fürjes Balázs nyilvános vitára hívta ki az ellenzéki előválasztás győztesét a momentumos Hajnal Miklóst a budapesti 3. számú választókerületben. Az államtitkár arról beszélt, hogy vitavezetőnek önt kellene felkérni. Megtörtént?
Fürjes Balázs felhívott, és megkérdezte, hogy vállalnám-e ennek a vitának a levezetését. Igent mondtam, de azóta senki nem keresett. Ha már a vita fontosságát hangsúlyozom, akkor nem ugrok el egy ilyen felkérés elől. Normális párbeszédre van szükség, és ha van két ember, aki erre hajlandó, abban én mindig partner leszek.
