Megszűnik az esztétika tanszék a Pázmányon. Nincs rá szükség, túl kevés az érdeklődő, mert nem piacképes tudás, ezzel indokolják. Megértem a döntéshozókat, egy magánegyetemnek figyelnie kell rá, mire van kereslet. Az állam pedig nem ilyen szakokra ad plusz forrást. Az sem véletlen, hogy a fiatalok nem felvételiznek esztétika szakra. Én magyar-esztétika szakon végeztem 25 éve. Már akkor is úgy szólt a vicc, hogy „mit kérdez az egykori esztétika szakos hallgató, amikor húsz év múlva találkozik a professzorával?” A válasz: „Nagyobb krumplival és kólával adhatom?” Tényleg vicces sztereotípia az örök szerencsétlen bölcsészről, akinek végső foka a lila ködben lebegő, élhetetlen esztéta. Csakhogy ez pont annyira igaz, mint hogy az informatikusok egész életükben kockás ingben majszolják a pizzát, és nem tudnak csajozni, a jogászok pedig pingvinruhában járó, gátlástalan félművelt karrieristák.
– írja Nyáry Krisztán a megszűnésről. Később úgy folytatja:
Én az életutam során minden munkahelyemen hasznosítani tudtam, amit a pécsi esztétika (lánykori nevén: művészettudomány) szakon Kisbali Lászlótól, Somlyó Bálinttól, Gereby Györgytől, Tatár Györgytől és másoktól tanultam. Pedig elég piacképes szakmákban is dolgoztam, pl. a kommunikációs iparban. Könyvkiadóként is lényegében a tanult szakmámban maradtam. Rengeteg volt csoporttársamról és alattam-fölöttem járóról tudom, hogy piaci logikával is rendes karriert épített valamilyen kreatív szakmában. A bölcsész szakok egyre inkább piacképesek a nyugati világban. Az amerikai informatikai óriások vezetői között pont annyi a bölcsész, mint amennyi az informatikus vagy a közgazdász. És akkor még nem beszéltem a filmipar, a színházak, a média, a könyvkiadás, az online játékipar, a reklám, a PR, a műkereskedelem, a design vagy a galériák világáról. Nem mellékesen: ezek mind ott vannak a legnagyobb hozzáadott értékű szakmák között.
Egy magyar tulajdonú, külföldön is sikeres IT-startup cég vezetője nemrég azt mondta nekem: »nem veszek fel fejlesztőt, aki nem olvas szépirodalmat!« Azt is hozzátette, hogy egyszerű programozót annyit talál, amennyit csak akar, de neki olyan emberek kellenek, akik nem szokványos válaszokat adnak a szokványos kérdésekre, hanem új megoldásokat keresnek. És ilyen embereket nagyobb eséllyel talál azok között, akiknek van valamiféle bölcsész affinitásuk, és a kreativitásukat szépirodalommal és művészetekkel táplálják.
Pazarló az az ország, amelyik lemond a bölcsészképzésről.
