Ellenzéki ígéretek visszatérő eleme, hogy 2022-es kormányra kerülése esetén a DK-tól a Jobbikig ívelő koalíció hogyan tenné függetlenné, átláthatóbbá és plurálisabbá a közmédiát, amelynek ellenőrzésébe elképzelésük szerint minden parlamenti pártnak, azaz a mindenkori ellenzéknek is érdemi beleszólása lenne. Ez még a jövő zenéje, de kételyeink máris lehetnek, azt ugyanis már látni, mit kezd a közpénzből fenntartott sajtóval a baloldal, és a látvány nem feltétlenül mutat ebbe az irányba. Elég belelapozni a 2019-ben balra szavazó budapesti kerületek önkormányzati kiadványaiba, amelyekben a lakókat a városrész ügyes-bajos dolgain túl a helyi politikai ügyekről is tájékoztatni kellene – az ellenzéki érzelmű állampolgárokat éppúgy, mint a kormánypártiakat. Ezek a lapok tulajdonképpen a közmédia kicsiben: közszolgálati funkciót kellene ellátniuk, adófizetői pénzből finanszírozva, az önkormányzat vagy egy általa megbízott cég kiadásában.
Ugyanakkor a csak Budapesten több százezer háztartásba eljutó lapok szakmai sztenderdjeiről szinte senki nem beszél, mert (hallgatólagos) közmegegyezés alakult ki arról, hogy ettől a műfajtól nemigen lehet elvárni a rutinon, azaz az állandó polgármesteri jelenléttől és a „felújították a játszótér szélét” típusú örömhíreken túl semmit. Pedig ennek nem feltétlenül kellene így lennie, mivel e lapok adófizetői pénzből készülnek, és ha az állami közmédia egyoldalúsága kritika tárgyát képezi, akkor ezt a bírálatot helyi szinten is gyakorolni lehet.
Aki valaha kezébe fogott már kerületi lapot, tudhatja, hogy nagy részük ma közérdekű információk és a helyi vezetők propagandájának kevercse, ami jó esetben némi olvasnivalóval vegyül (helytörténet, interjú helyi hősökkel). Mindez azért lehet így, mert a szerkesztőségek alapvetően olyan lapot akarnak készíteni, ami megfelel az önkormányzat vezetésének, hiszen az újság büdzséje a helyi költségvetés része, így természetesen a főszerkesztő kiválasztása is politikai döntés.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni: csak Budapesten, a 23 kerületben sok százezres példányszámról van szó, ehhez képest nincs semmiféle normarendszer arról, hogy melyek lehetnek a minimális elvárások a helyi lapokkal szemben. Mindenki úgy csinálja, ahogy belátása, ízlése és érdekei engedik. Ami most következik, az ennek a végig nem gondolt helyzetnek az eredménye.
Öt fővárosi kerületet néztünk meg, hogy ott milyen lapot csinálnak most. A városrészek vezetői között van, párbeszédes, DK-s (aki megválasztásakor még MSZP-s volt), és van, aki a Momentum színeiben, illetve függetlenként nyert másfél éve, a politikai paletta tehát széles. Ahogy a termékek színvonala is. Találtunk olyat, ami éppolyan egyoldalú, mint egy klasszikus NER-újság, de olyanba is belefutottunk, mely a kerületi lapok hagyományos formáját próbálja igényesebb tartalommal megtölteni, és született olyan lap is, mely kilép az önkormányzati újságok jól ismert kereteiből, és valami újjal kísérletezik.
Várnegyed: a polgármester minden mennyiségben
Az I. kerületben inkább rossz tapasztalataink voltak. A párbeszédes V. Naszályi Márta alig egy százalékponttal nyerte meg a polgármester-választást 2019-ben, és bár a testületben a baloldal jelentősnek mondható, vele együtt kétharmados többségben van, a kerületi lakosság jó része konzervatív, 1990 és 2019 között minden választást a jobboldal nyert a városrészben. Valamiért azonban a kormánypárti politikusok még a helyi lapban közzétett fogadóóráknál sem szerepelnek, csak az „összefogás” emberei (legalábbis ebben, ebben és ebben a lapszámban.)
A Várnegyed című önkormányzati kiadvány egyébként kívülről nézve visszafogott, címlapjai alapján inkább egy helytörténeti újságra hasonlít, ám ha belelapozunk néhány számba, gyorsan lesz egy meghatározó élményünk:
Minden lapszám polgármesteri interjúval kezdődik ugyanis, a legutóbbi pedig azt is jól mutatja, hogy az önkormányzat milyen funkciót szán az újságnak: a polgármester elmondja, hogy miért jó dolog a helyiek tiltakozása ellenére buszpályaudvart építeni a Naphegy aljába, a Mészáros utcai MÁV-területre, de a 32 oldalon emellett még négy kisebb propagandaanyag győzködi ennek helyességéről a lakosságot különböző szempontok (bevétel, a kihalt helyszín felújítása, a lakások értéknövekedése) alapján.
A tervezett – ráadásul a rendkívül erőteljes polgármesteri kampány ellenére végül jelen állás szerint meghiúsuló – buszparkoló története tipikus helyi konfliktus: adott egy fejlesztési ötlet, szólnak mellette érvek (a Várba és a Gellérthegyre ne menjen a fel a temérdek turistabusz), ugyanakkor kibontakozik egy tiltakozás (a petíciót már több mint háromezren aláírták), a helyi lakosok jó része attól tart, hogy a levegő minősége romlani fog a lakóhelyükön, amelyet a jövőben ellepnek a buszkonvojok. A helyi lap ugyanakkor egyáltalán nem ad felületet azoknak, akik a buszpályaudvar ellen érvelnek, a kiadvány egyértelműen a projekt oldalára áll – naivitás lenne ezen túlságosan meglepődni egy önkormányzati periodika esetében, de még egyszer hangsúlyozzuk: a közpénzből készült lapnak igenis felületet kellene biztosítania a civilek számára is, ahelyett, hogy kizárólag a polgármester nézőpontját sulykolja, oldalakon át.
Az is feltűnő, hogy a Várnegyed általunk áttekintett számaiban kizárólag baloldali politikusokkal készült interjú, a fideszes ellenzék nem kapott felületet, de a képviselő-testületi ülésekről – amikor a válsághelyzet előtt tartottak ilyeneket – sem találtunk említést, pedig mégis csak ez a helyi közélet első számú fóruma.
Az újság a helyi politikát kizárólag a polgármester (és olykor az alpolgármester) elbeszélése alapján közvetíti egy olyan kerületben, ahol mindössze ezer szavazat döntött a fideszes és a baloldali polgármesterjelölt között. Ezentúl a lap erőfeszítéseket tesz a helytörténeti értékek és a kulturális események, sikeres helyi vállalkozók, iparosok bemutatására: ezek rendre értő módon és igényesen elkészített munkák.
Pestszentlőrinc: ami a csövön kifér
Az általunk vizsgáltak közül a XVIII. kerületi lapban leng ki a politikai inga a legjobban. Hozzá képest a budavári lap szinte mértékletesen tolja a polgármestert, Pestszentlőrincen azonban szemérmességnek nyoma sincs.
Csak a felsorolás szintjén: a 2020-as év utolsó száma– ahogy a többi is – a DK-s polgármester, Szaniszló Sándor interjújával kezdődik, jön ezután egy írás a DK-s alpolgármesterrel (Ferencz Gáborral) is, majd a másik alpolgármesterrel, a párbeszédes Petrovai Lászlóval következik rögtön két interjú is, igaz, a kettő közé sikerült beszorítani még egy baloldali képviselői megszólalást. A harmadik alpolgármesteri anyag, (Kőrös Péter, MSZP) a szocialista Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő fotója után következhet – és lassan máris a 20. oldalon járunk. A baloldali koalíció tagjai közül hatan nyilatkoztak ebben a lapszámban, míg a Fidesz részéről senki. Szaniszló ugyan az interjúban megjegyezte, hogy milyen konstruktív tud lenni a Fidesz kerületi ügyekben, de ezt a kormánypártiaknak a saját szavaikkal nem volt módjuk bizonyítani, noha a képviselő-testületben csak 13:8 a szavazatarány a baloldal javára.
Az idei harmadik szám ehhez képest szintén hozza a 6:0 arányt a megszólalásoknál, megfejelve ismét Kunhalmi szerepeltetésével egy, az ellenzéki előválasztást beharangozó cikkben. A következő számban az arány már 7:0, itt szó esik arról, hogy az ellenzék nem oltásellenes (ez más balos kerületi lapban is visszatérő téma). Egyébként az újság jelentős része helyi civilekkel, sportolókkal, művészekkel készített anyagokból áll össze, akad közöttük mese, helytörténeti, egészségügyi, illetve vallási tematikájú írás is.
Átnézve jó pár számot, a legjellemzőbb vonásnak az tűnik a XVIII. kerületben, hogy minden ügy mögött ott van a helyi koalíció valamelyik politikusa, legyen az ’56-os megemlékezés vagy játszótérfelújítás. Itt azonban legalább a helyi kisokosban benne vannak a fideszes képviselők, ám olyan lapszámot nem találtunk, amelyben megszólaltatták volna őket.
Óbuda: karakter nélkül
Beszédes, hogy a III. kerületben már az is címlapsztori tud lenni, ha elültetnek 40 fát – ez most márciusban történt. A vizsgált lapok közül az óbudai adja leginkább a tipikus önkormányzati újság hangulatát – mind formájában, mind tartalmában, mind közleményekre emlékeztető stílusában. A III. kerületben egyébként éppen az év elején volt váltás a lapot kiadó társaság kilétében, a helyi vezetés Kiss László DK-s polgármesterrel az élen lecserélte az előző ciklusban megbízott céget.
Az óbudai lapban ilyen és ehhez hasonló, szenzációhajhászással nem vádolható címekkel találkozhatunk:
- Füstérzékelőt kaptak a rászoruló családok
- Megújulnak a kerületi utcabútorok
- Beszakadt az útpálya a Laborcz közben (erről egyébként egyoldalas riport kapnak az olvasók)
- Használjon környezetbarát gyűjtőzsákot!
- Faültetés az Őszike futtatóban
- Elkezdődött a Meggyfa utcai játszótér felújítása.
Ha ezek után az olvasónak kedve van továbbolvasni, akkor a szocialistáktól a DK-hoz igazoló polgármesterrel kap interjút a lapszámok javában. Az ellenzéki jelleget az óbudai körzetet a parlamentben képviselő Szabó Tímea rendszeres publicisztikái is erősítik, igaz, találkoztunk olyasmivel, amit az előzőekben nem tapasztaltunk: Varga Mihály személyében fideszes politikussal is készült interjú (mivel a pénzügyminiszter nyert 2018-ban a II. és a III. kerület egy részéből álló választókerületben), igaz, kormánypárti önkormányzati képviselő megszólítására nem láttunk példát.
A lapban visszatérő elem a különböző közösségi projektek bemutatása, például a közösségi költségvetésé, de üdítően hatott a korábbiak után az is, hogy nemrég egy olyan címlappal jelentkezett a lap, hogy kinek mi a kedvenc idézete Esterházy Pétertől – az öt éve elhunyt író kerületi kötődése közismert.
Óbudán ugyanakkor már párhuzamos médiavilág van: a korábban a helyi lapot publikáló cég továbbra is kiadja a helyi vezetéssel kritikus – a helyi baloldali portál szerint nyílt Fidesz-propagandát folytató – újságját.
Terézváros: frissebb forma
A momentumos Soproni Tamás vezette kerületben megvan, amit eddig hiányoltunk: tudósítás a testületi ülésről, ráadásul megemlítik benne a Fidesz álláspontját is. A Terézváros című lap tördelése, a helyi érdekű hírek emészthető formába hozása, a kerületi közügyek és politika tálalása, a belső arányok, illetve az olvasmányos cikkek színvonala egyértelműen azt mutatja, hogy ez már egy újságnak nevezhető termék. Az első élmény a múlt év utolsó lapszámát átolvasva, hogy értő módon szerkesztik a cikkeket: lényegre törő, befogadható hosszúságú anyagokkal találkozunk, amelyek kímélni próbálják a lakosokat a felesleges, lényegtelen információk áradatától. Ezentúl emberi történetek, a helyi kulturális élet bemutatása, egy nemcsak tartalmában, de tördelésében is igényes cikk a Párisi Nagy Áruház történetéről, gasztrocikkek és irodalom színesíti a kínálatot: egy ingyenes laptól ennyi nemcsak korrekt, de igényes teljesítmény is. A lapot akkoriban még Kertész Anna, a Vasárnapi Hírek korábbi főszerkesztője irányította, ő azonban nemrég távozott az újság éléről, a május 12-ei volt az utolsó szám, amit ő szerkesztett.
Ugyanakkor ha a politikusi anyagokat nézzük: három fotót kapunk Soproniról, egy anyagban szerepel az egyik alpolgármester és egy másik egy DK-s képviselő is. Más számokban is ez az arány jellemző, ami persze visszafogottabb, mint a pestszentlőrinci példa, ugyanakkor a kerület politikai viszonyait nem adja vissza, hogy fideszes politikus itt sem kap teret véletlenül sem. (Frissítés: nem vettük észre, de a 2020-as decemberi számban közöltek interjút Bundula Csabával, amelyben a fideszes képviselő kritikát is megfogalmazott a helyi lapban a kerületi vezetéssel kapcsolatban. Az önkormányzat egyébként több mint 28 ezer példányban adja ki a lapot, tavaly összesen 32 millió forintot költöttek rá. Azt is írták, hogy a korábbinál színesebb, fiatalosabb, korszerűbb újság létrehozása volt a cél szebb és bővebb fotótartalommal. “A magazin arculatát az önkormányzat új arculatához igazítottuk. Megújult a lap layoutja, változott a tördelés, a fotók mennyisége és minősége. Több közéleti információ kerül az újságba, hangsúlyosabb szerepet kapnak a terézvárosi emberek történetei, erőteljesebb a magazin jelleg, illetve több hely jut a helyi vállalkozások bemutatására is. Ezeken felül az újságot már újrahasznosított papírra nyomtatjuk, hogy a környezetvédelmi szempontoknak is megfeleljünk.”) Összességében – főleg az előzmények után – mégis inkább pozitív az összkép: egy jól és szakszerűen elkészített, hagyományos kerületi újságot láthatunk, amelynek a képi világa üdítően messze áll az unalmas átlagtól.
Ferencváros: új utakon
A IX. kerületben, ahol 2019 őszén az ellenzék által támogatott független Baranyi Krisztinát választották polgármesternek, az eddigiektől markánsan eltérő önkormányzati lap működik. Hiányzik belőle nagyjából minden, ami az önkormányzati sajtót sokszor elviselhetetlenné teszi:
Úgy fest, hogy a 9 címet viselő újság készítői úgy döntöttek, kilépnek az olvasót nemcsak próbára tevő, de valójában le is néző propaganda+pr kombináció uralta keretekből, és csinálnak valami olyat, ami más, elsősorban szép, informatív és olvasóbarát.
Ha valaki kézbe veszi az újságot, elsőre azt is gondolhatja, hogy egy művészeti /irodalmi havilapot nyitott ki, és nem egy kerületi periodikát. Letisztult képi világa és tördelése is távoli a helyi sajtóban mesgszokottól.
A lapot Vágvölgyi B. András író, filmrendező, korábbi Magyar Narancs-főszerkesztő irányítja (őt 21 pályázó közül választotta ki a kerület), és rendre az ő publicisztikáival indít az újság. A februári számban írásába belefért a Capitolium lerohanása, Alekszej Navalnij visszatérése Oroszországba és az ellenzéki előválasztás, Vágvölgyi megközelítése pedig (nem meglepő mód) akár Trump, akár a Putyin-rendszer megítélésében igen távol áll a kormányzati narratívától. Ennek a számnak a központi témája Kubatov Gábor tízéves FTC-elnöksége, ebből az apropóból a kerületi lap az Átlátszóval együttműködve készített alapos összeállítást azokról a közpénzekről, amelyek a ferencvárosi klubhoz áramlottak a NER évei alatt.
Egyúttal örömmel konstatálják, hogy már februárban „gyakorlatilag bajnok” a Fradi, de nem állnak meg a puszta tények rögzítésénél, hanem mindjárt tágabb kontextusba helyezik ezt az eredményt: „Ilyen se nagyon volt még a magyar bajnokságban, hogy február elejére eldőljön minden. Ahogy olyan se, hogy az aktuális miniszterelnök falusi háza mellett épült csillogó stadion csapata Puskás Akadémia néven az első osztályú magyar bajnokság második helyén álljon. Márpedig ez a helyzet, beérett a sok munka és a még több tao-pénz.”
Kapnak teret a helyi vállalkozók, és vannak helyi hírek is, igaz, kisebb terjedelemben, és nem marginális témákban, hanem például arról, hogy mégsem bontják el a híres Mester utcai hentesüzletet, hogy a polgármester búcsút intett a Pinceszínház igazgatójának, aki nem tájékoztatta az önkormányzatot arról, hogy főállású oktatónak szerződött az SZFE-re, valamint arról is beszámolnak, hogy a tankerületi igazgató vélhetően egy botrány hatására távozott posztjáról.
A szépirodalmi tárcák visszatérő elemei a lapnak
A ferencvárosi újság összességében inkább egy IX. kerületi politikai-kulturális lokálpatrióta havilapnak tűnik, semmint minden apró-cseprő információt, vagy a képviselő-testületi ülések témáit is ismertető újságnak: ha ez részben kritika is, azt mindenképp tegyük hozzá, hogy az általunk átnézett számokból a fenntartó hatalom kiszolgálása még csírájában sem volt jelen, ami reménytelien meglepő a többi kerület felhozatalát ismerve. A lapot egyébként 40 ezer példányban adják ki.
