Amint megírtuk, a hatosztályos gimnáziumok első két évfolyama az általános iskolásokkal együtt kezdi el a személyes oktatást április 19-én. A hvg.hu nyomán arról is beszámoltunk, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumának igazgatója kiküldött egy levelet a szülőknek, amelyben azt írja, az épületben legionella baktérium elleni hőfertőtlenítés és rovarirtás lesz a következő hetekben, ezért náluk május 10-ig folytatódik a digitális oktatás a 7-8. osztályoknak is.
Erre reagált most az ELTE Kancelláriája. Azt írták, 2016-ban az iskolaigazgatók kezdeményezésére adta át a kancellár az üzemeltetési feladatokat a köznevelési intézmények igazgatóinak, hogy ők teljes körűen, egységesen és biztonságosan irányíthassák az iskolák működését. Most azonban a kancellár azonnali hatállyal visszavonta a korábban átadott jogok egy részét azért, hogy az egyetem Műszaki Főigazgatósága maradéktalanul elvégezhesse az április 19-ei iskolanyitás időpontjára a legionella baktérium elleni hőfertőtlenítési és a rovarirtási feladatokat.
Méltatlan és etikailag is megkérdőjelezhető az a vezetői magatartás, amely bármiféle előzetes vezetői egyeztetés nélkül az egyetem egy másik szervezeti egységének felelősségi körébe tartozó feladat ellátására való hivatkozással kíván egy kormányzati döntést megkerülni
– írta a kancellária.
Azt is közölték, hogy a hőfertőtlenítési munkálatok elvégzése kedden megkezdődik, a rovarirtási munkálatokra pedig a következő pár napban sor kerül.
Beszámoltak továbbá arról, hogy az egyetem gyakorlóiskoláinak vezetőitől származó információk szerint jó ütemben halad az intézmények tanárainak és dolgozóinak oltása, van olyan gimnázium, ahol tanárok és dolgozók közel 100 százaléka megkapta már legalább az első védőoltást.