Belföld koronavírus

Zacher Gábor: a hatóságok ködösítenek a kínai vakcinával kapcsolatban

TOROCZKAY CSABA
TOROCZKAY CSABA

Zacher Gábor, a Honvédkórház sürgősségi osztályának volt vezetője az ATV Civil a pályán című műsorában beszélt arról, hogy a jelenlegi körülmények között nem oltatná be magát a kínai vakcinával. A toxikológus már megkapta a koronavírus elleni oltás mindkét dózisát, tehát már védett. Korábban az Indexnek mesélte el, hogy semmilyen mellékhatást nem tapasztalt a Pfizer-BioNTech oltása után.

Ennek ellenére a kínai vakcinával szemben bizalmatlan, elmondása szerint miközben a Pfizer vakcina leirata 20 ezer oldal, a kínai oltóanyagé néhány száz, ami azt is mutatja, hogy nagyon keveset tudni róla. Kifejtette azt is, hogy ha a döntéshozók nem ködösítenének és részletes információkat közölnének, beoltatná magát. Szerinte a magyar hatóságok azért ködösítenek, mert ködösítenek a kínaiak is.

A toxikológus továbbá elmondta: nem hiszi el, hogy Kínában 40 ezren haltak meg a járványban, miközben a hasonló méretű Indiában ennek a sokszorosa a szám.

Zacher már korábban is hangot adott azon véleményének, miszerint a tisztességes kommunikáció hiánya okozza a járványkezelésben a legnagyobb problémát.

Kapcsolódó
Zacher Gábor elmondta tapasztalatait, miután megkapta a koronavírus elleni vakcinát
A toxikológus szerint elképesztő a sötétség az oltással kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik