Belföld koronavírus

Nem ritka, hogy több száz kilométert utazó, hullafáradt mentős megy ki tesztelni

Olvasónk koronavírus-fertőzésének és tesztelésének történetéből kirajzolódik, milyen problémákkal küzd a népegészségügyi rendszer a második hullámban: a mentők túlterhelve rohangálnak, a rendőrök küzdenek a kontaktkutatás és a hatósági karantén ellenőrzésnek extra feladataival, a járványügy pedig köddé vált.

Augusztus végén sokkal gyorsabb ütemben kezdett el terjedni a koronavírus Magyarországon, mint tavasszal: a második hullám során a betegség egyelőre nem zárt intézményekben szedi áldozatait, hanem jellemzően a fiatalok adják tovább egymásnak. Mivel a kormány nem akar újra kijárási korlátozásokat bevezetni, a tesztelésnek és a kontaktkutatásnak kellene a védekezés homlokterébe kerülnie, azonban úgy tűnik, hogy erre nem készült fel a járványügyi és az egészségügyi rendszer.

Olvasónk, Ákos esete is ezt bizonyítja, aki egyike azoknak, akik felhívásunkra jelentkeztek – a beérkezett történetek közül a napokban többet is feldolgozunk.

Gyengeséggel, köhögéssel indult

A 27 éves férfit az augusztus 20-ai hosszú hétvégén meglátogatta egy Brüsszelben élő barátja a párjával és egy barátjukkal. Egyikük sem mutatott semmiféle tünetet a beutazáskor, és háromnapos budapesti kiruccanásuk közben is jól érezték magukat.

Jártunk pár helyen, de akkor még nem voltak magasak a számok, nem gondoltuk, hogy bárhol kifejezetten fertőzésveszély lenne, csak tömegközlekedésen és boltban volt rajtunk maszk, egyébként voltunk múzeumban, bárokban, kocsmákban, lángosozni, a brüsszeli társaság járt a Széchenyi fürdőben is

– mesélte Ákos, akit elkísért a párja és egy barátja is a programokra, vagyis hatan mozogtak együtt folyamatosan.

Pár nappal később aztán Ákos gyengének kezdte érezni magát, és be is lázasodott. A brüsszeli pár is köhögésről és lázról számolt be, és Ákos budapesti barátja is hasonló tüneteket produkált. Ákos először nem gyanakodott koronavírusra, mert ő nem köhögött, és a tesztelést is halasztgatta, mert nemrég költözött haza külföldről, és még nem intézte el a tb-jét, így nem tudta, elvégzik-e rajta ingyen a PCR-tesztet.

A brüsszeli pár viszont odahaza augusztus 26-án elment tesztelni, és másnap meg is jött az eredmény. egyikük pozitív lett, másikuk negatív. Ákos a hír hallatán biztos lett abban, hogy ő is a koronavírust kapta el, bár aznap már jobban érezte magát.

Gyorsan túlterhelődött a rendszer

Először a a körzeti háziorvosánál próbálkozott, ahol az orvos asszisztense annak ellenére lerázta, hogy említette neki, szerinte koronás. Másnap egy másik orvos már komolyan vette a panaszát.

Megkérdezte milyen, tüneteket érzek, és azt mondta, maradjak otthon, és majd küldenek mentőt teszteléssel, nem probléma, hogy nincs jelenleg tb-m, mégiscsak járvány van, a lakótársaktól különítsem el magam, és mindig fertőtlenítsük a közös helyiségeket. Illetve azt mondta még, hogy most már mindenkinek maszkot kéne hordania, aki kimegy. Viszont az furcsa volt, hogy nem tudtam, mikor jönnek tesztelni pontosan

– mesélte Ákos, aki a párja mellől átköltözött egy másik szobába, lakótársuk pedig egy harmadik helyiségben lakott, így sikerült megoldani az izolációt.

A tesztelés aztán viszonylag simán ment ahhoz képest, ami szeptember első hetére jellemző volt, amikorra már nagyon megugrott a fertőzések és így a kontaktok száma.

Ákost másnap délután 4 óra körül hívták a mentőktől, hogy még aznap valaki tesztelni fogja, ezért már ne egyen semmit. Azt nem tudták megmondani, mikor mennek pontosan. Végül fél 9 körül érkezett meg a mentős.

„Elég fáradtnak tűnt, kapkodott is, illetve mondta hogy még négy címe lenne, de nem érdekli, ha kirúgják is, ő hazamegy, mert Békés megyében lakik. Gondoltam, hogy sok tesztet kell csinálniuk már, de nem gondoltam, hogy ennyire le vannak terhelve” – számolt be tapasztalatairól, ami több más olvasónk élményeivel egybevág.

Nem ritka, hogy több száz kilométert utazó, hullafáradt mentős megy tesztelni, főleg Budapesten, ahol a legtöbb új esetet regisztrálják.

A tesztelés körül sok a kérdőjel, ezért számos kérdést tettünk fel a Nemzeti Népegészségügyi Központnak, de azok egy hét után is megválaszolatlanok. A hivatalos adatokból az látszik, hogy a napi mintavételek száma megemelkedett a korábbi szintről, de arról nincs információ, hogy ezek közül hányat elemeznek ki egy nap, mekkora csúszással kerülnek be a fertőzöttek a rendszerbe, illetve a legfontosabb kérdésre sincs válasz, arra, hogy mekkora a napi tesztkapacitás.

Müller Cecília mindenesetre a kapacitás növelését ígérte. A kormánynak tanácsokat adó tudósok szerint is a tesztkapacitás növelése, illetve a kontaktkutatás kiterjesztése segítheti a járványügyi védekezést, ha a kijárási korlátozásokat el akarjuk kerülni.

Már rég belföldön terjedt a vírus, amikor lezárták a határokat
A kormánynak tanácsokat tudósok már a határzár előtt jelezték, hogy alig vannak behurcolt esetek. A kormány azért lezárta a határokat, majd hátradőlt.

A rendőrök is küzdenek a feladattal

Ákos története azért ad némi kapaszkodót a homályos kérdésekben. A teszteredménye szeptember 1-jén, három nappal a mintavétel után került be az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe. Így adódik a kérdés, van-e értelme a napi új esetek és az egy nap alatt elvégzett mintavételek számából következtetni a pozitív tesztek arányára? Valószínűleg csalóka ez az adat, bár ha állandó szinten mozog, akkor jó közelítést adhat a valós helyzetről: az elmúlt napokban végig 5 százalék körüli érték jött ki.

Ákos tesztje pozitív lett. „Enyhe torokfájásom és enyhe köhögésem volt csak, de persze otthon maradtam előtte és utána is, nem akartam senkit megfertőzni” – írta. A tünetei később sem súlyosbodtak, sőt jobban lett néhány nap alatt.

A rendőrségtől szeptember 2-án hívták a kontaktkutatás miatt. Vilma nevű olvasónkkal ugyanez történt, őt a korrupcióellenes osztályról kereste egy rendőr, azzal magyarázva ezt, hogy nincs elég ember a kontaktkutatáshoz, amit ezek szerint a rendőrökre bíztak, akár csak a hatósági karantén ellenőrzését. Ez pedig jelentős mennyiségű plusz munkát jelent nekik.

A rendőrök a brüsszeli barátok nevét és telefonszámát kérték Ákostól, de azt is elmondták, hogy nem fogják felhívni őket, csak ha esetleg valamiért mindenképp el kell érni őket.

Rajtuk kívül a lakótársaimról kértek adatok, tőlük olyanokat is kérdeztek, hogy voltak-e az elmúlt 14 napban külföldön, illetve jártak-e egészségügyi intézményben

– mesélte Ákos. Ha ezt összevetjük azzal, hogy mennyi helyen jártak Ákosék az augusztus 20-ai hétvégén, akkor könnyű belátni a kontaktkutatás korlátait. Főleg, ha hozzávesszük, hogy Magyarországon 48 órára visszamenőleg foglalkoznak csak a kontaktok megkeresésével, miközben mire a koronavírus tünetei megjelennek, akár két hét is eltelhet a megfertőződéstől, de 4-5 nap feltétlen.

A járványügy eltűnt

„Mivel a rendőr elfoglalt volt, kétszer vissza kellett hívnia, mindkétszer megkérdezte, hogy a járványügy keresett-e már, de mondtam, hogy még nem” – folytatta Ákos, aki ezután felhívta a háziorvosát, hogy megtudja, mi dolga a járványügyi szolgálattal, és mit kell tennie, miután pozitív lett a tesztje.

Sok újat nem mondott az első beszélgetéshez képest, ő is mondta, hogy a járványügy fog majd keresni, a tünetek megjelenésétől számítva tíz nap után, ha már nincsenek tüneteim, elvileg nem fertőzök, de mindenképpen várjam meg a járványügyet, ne menjek ki előtte, mert nem akarja, hogy gondom legyen miatta

– idézte fel Ákos.

A járványügyesek azonban azóta sem keresték fel Ákost, aki így hivatalosan egyáltalán nem is került karanténba.

Ákos próbálkozott náluk telefonon, de senkit nem ért el. A háziorvos végül azt tanácsolta, ha lejár a két hét, akkor nyugodtan hagyja el a lakást.

„Ekkor a párommal eldöntöttük, hogy nem érdemes tovább várni, hétfőn fel kéne hívnom a járványügyet, hogy most már ne tegyenek karanténba, lényegében meggyógyultam, és letelt a tíz nap is.

Mivel a háziorvos azt mondta ekkor már, hogy szerdán kimehetek otthonról, ez nekem elég volt, gondoltam, hogy ha keres a járványügy, akkor megmondom nekik, hogy a háziorvosom elengedett. De egyelőre azóta sem kerestek.

Kiemelt kép: Mentő érkezik a budapesti Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe hogy elszállítson egy koronavírussal fertőzött beteget. Fotó: Balogh Zoltán /MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik