Belföld

Újra börtönbe került a Kósa Lajost mesés vagyonnal hitegető csengeri örökösnő

A Mátészalkai Járásbíróság elrendelte a letartóztatását a 2018-as országgyűlési választási kampányban csengeri örökösnőként ismertté vált asszonynak – tudta meg a 24.hu. A bíróság 30 napra rendelte el nővel szembeni kényszerintézkedést. A döntés okairól későbbre ígértek tájékoztatást.

P. Máriát – aki korábban már volt előzetes letartóztatásban – hétfőn vették őrizetbe a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai az ellene folyamatban lévő büntetőügyben. A döntés érdekessége, hogy az asszonyt tavaly nyáron kiengedték a börtönből, és nyomkövető viselése mellett bűnügyi felügyeletbe került csengeri otthonába. Ezúttal vélhetően új fejlemények miatt került ismét rács mögé.

Az asszony akkor vált országosan ismertté, amikor kiderült, hogy több közt Kósa Lajost, a Fidesz országgyűlési képviselőjét is egy állítólagos 1300 milliárd forintos mesés hagyatékkal hitegette. A csengeri asszony azt állította, hogy ő az örököse a felfoghatatlan vagyonnak, amit Kósa is elhitt. A nő befektetési tanácsokat kért a Fidesz politikusától, akivel többször is találkozott, és egy megállapodást is aláírtak közjegyző előtt. Kósa később elismerte a dokumentum valódiságát, de csalónak nevezte P. Máriát, aki 2018 áprilisában elhagyta az országot. Még az előtt meglépett, hogy a rendőrség beidézte volna kihallgatásra. Ezután a hatóságok nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, ami alapján Svájcban került rendőrkézre. Miután megtörtént a kiadatása, hazahozták, őrizetbe vették és letartóztatták.

Magyar Nemzet: Brutális pénzeket bízott valaki Kósa Lajosra
Egy titokzatos közjegyzői okiratot hoztak nyilvánosságra, amely szerint a fideszes politikus 1300 milliárd forint értékben vásárolhatott a megbízója nevében a kötvénypiacon.

Az asszony vallomásában azt állította, hogy nem csapott be senkit, és létezik az általa emlegetett 1300 milliárdos örökség. Ettől függetlenül 368 millió forintos csalással gyanúsították meg. Azt ő is elismerte, hogy vállalkozóktól és magánszemélyektől több százmilliót kapott, azt viszont tagadta, hogy bárkit is szándékosan be akart csapni. Elmondása szerint arra kellett neki a pénz, hogy hozzájusson a hagyatékhoz, és fedezze a külföldi és a hazai ügyvédek költségeit és kiadásait. Vallomásában Kósát is megemlítette a nő, aki szerinte a barátja volt, noha a politikus később csalónak nevezte őt.

A történtek után P. Mária férje és fia is öngyilkos lett. Utóbbi nyilatkozott is az ügyben, azt állította, hogy Kósa polgármesterként maga kereste fel édesanyját, miután a nő ügyvédje „kikotyogta a mesés örökség hírét” egy közös ismerősüknek. A fiú állítása szerint Kósa ezután kereste a kapcsolatot az édesanyjával, hogy lenne ötlete, mit csináljanak a pénzzel.

Kiemelt kép: Farkas Norbert/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik