Belföld

Elhagyhatta a börtönt a csengeri örökösnő

Kiengedték a börtönből a csengeri örökösnőként elhíresült Sz. Gábornét – tudta meg a 24.hu. Információnkat megerősítette Helmeczy László, az asszony régi új ügyvédje is, aki bő egy hónapja ismét ellátja az asszony jogi képviseletét.

Sz. Gáborné bűnügyi felügyeletbe, régi nevén házi őrizetbe került. Ez azt jelenti, hogy hazatérhetett a csengeri otthonába, és nyomkövetőt kell viselnie

– mondta lapunknak Helmeczy.

A fideszes Kósa Lajost is mesés svájci örökséggel megbabonázó csengeri asszony a tavalyi országgyűlési kampányban vált ismertté. Az asszony évek óta azt állította magáról, hogy 1300 milliárd forintnyi vagyont örökölt, amit többek közt Kósa Lajos is elhitt. Az asszony befektetési tanácsokat kért a Fidesz politikusától, akivel többször is találkozott, és egy megállapodást is aláírtak közjegyző előtt. Kósa később elismerte a dokumentum valódiságát, de csalónak nevezte Sz.-nét, aki tavaly április elején elhagyta az országot, még az előtt, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda beidézte volna kihallgatásra. A nőt nemzetközi elfogatóparancs alapján Svájcban fogták el. Miután megtörtént a kiadatása, hazahozták, őrizetbe vették és letartóztatták.

Magyar Nemzet: Brutális pénzeket bízott valaki Kósa Lajosra
Egy titokzatos közjegyzői okiratot hoztak nyilvánosságra, amely szerint a fideszes politikus 1300 milliárd forint értékben vásárolhatott a megbízója nevében a kötvénypiacon.

Sz. Gáborné vallomáson azt állította, hogy nem csapott be senkit, és létezik az általa emlegetett 1300 milliárdos hagyaték. A Kósa Lajossal kapcsolatban azt mondta, ő is tudja majd igazolni, hogy a hagyaték valós, hiszen látta a dokumentumokat és intézkedett is a hagyatékkal kapcsolatban.

A csengeri asszonyt 368 millió forintnyi csalással gyanúsították meg, majd zárolták a vagyonát. Sz. Gáborné elismerte, hogy különböző vállalkozóktól és magánszemélyektől több százmilliót kapott. Azt azonban tagadta, hogy bárkit is szándékosan be akart csapni. Állítása szerint arra kellett neki a pénz, hogy hozzájusson a mesés hagyatékhoz, és fedezze a külföldi és a hazai ügyvédek költségeit és a kiadásait. A kölcsönkért pénz összege pedig csak egy töredéke volt annak, amit a birtokába jutott okiratok szerint örökölt.

Nemrég beszámoltunk róla, hogy az asszony férje tavaly, fia pedig idén lett öngyilkos, így egy éven belül férjét és egyik gyermekét is elveszítette.

Öngyilkos lett a csengeri örökösnő fia
Éppen egy évvel ezelőtt a férje is önkezével vetett véget életének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik