Az emberre nem veszélyes afrikai sertéspestis-járvány fenyegetése miatt, a hazai jószágok védelmében tavasszal hozta meg az országos főállatorvos a kártalanításról szóló rendelkezést. A vadászoknak a kijelölt szeméttelepeken kell leadniuk az elejtett állatokat, ahol azonban hűtés nélkül és fedetlenül tárolják a tetemeket, ami erős bűzzel, illetve a madarak, a rágcsálók és a legyek bevonzásával jár – írja a hirbalaton.hu dél-balatoni vadászok beszámolói alapján.
Ráadásul őket is érzékenyen érintette a koronavírus-járvány, hiszen elmaradtak a vadászó vendégeik, miközben a vadfeldolgozóknak az export tevékenységük szűnt meg átmenetileg. Amennyiben őszig nem oldják fel az állami kártalanításról szóló rendelkezést, akkor a vadhúsfelvásárlóknak is komoly gondjaik lehetnek. Jelenleg 20–25 százalékos kedvezménnyel árusítják a vadhúsokat.
A Balaton körüli megyék egyébként közepes kockázatúnak számítanak a sertéspestis szempontjából, ami azt jelenti, hogy a szúrópróbaszerű vizsgálatokon eddig még nem mutatták ki a betegséget ezen a területen.
Kiemelt kép: Hentesek dolgoznak a VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. vadfeldolgozó üzemében a Fejér megyei Soponyán 2015. április 29-én. MTI Fotó: Kovács Attila