A politika tényleg a legizgalmasabb dolgok egyike a világon, és most előttünk van egy szuper példa, amely megmutatja, miként alakulhatnak a hatalomtechnikai gondolkodások, születhetnek új politikai megoldások. Miként azt is, hogyan teremt a nyugati kritika felszínessége és az ellenzéki bírálatok inkonzisztenciája hatalmi játszóteret Orbán Viktornak és a Fidesznek, ahol a Kártyavár című sorozatban látott módon manőverezhetnek.
Most tehát nem politikai realitásokról írok, csupán elméleti lehetőséget vetek fel, hogy érthetőbbé váljanak a napi politikai küzdelmek.
Gulyás Gergely elmondta, hogy május 26-án benyújthatják a javaslatot, amelynek alapján megszűnhet a különleges jogrend Magyarországon. Ehhez éppen csak az Országgyűlésnek kell elfogadnia a jogszabályt.
Előzmények
Március második felében kemény politikai vita alakult ki a parlamentben, miután a kormányoldal benyújtotta a felhatalmazási törvény tervezetét. Az ellenzék szerint Orbán egyeduralmát építi ki a rendszerváltás óta példátlan mértékű hatalmat garantáló jogszabály. Voltak, akik odáig mentek, hogy diktatúrát kiáltottak, a parlamenti ülésezés végét vizionálták. Mindeközben számos külföldi hozzászóló is alap nélküli mondásokkal bírálta a kormányt, a legmegalázóbb helyzetek egyikébe Christiane Amanpour, a CNN sztárműsorvezetője keverte magát: ő is a parlament beszüntetéséről beszélt Szijjártó Péter külügyminiszternek.
Lapunk így összegzett a törvény szövege helyett a hisztérikusok kiáltásai uralta vita végén a jogszabályról írt cikkében:
a törvénytervezet nem jelenti a diktatúra bevezetését, lehetőséget biztosít a kormánynak a járvány elleni hatékony védekezésre, de olyan hatalmat is a kezébe ad, ami gonosz lépések megtételét is lehetővé teszi kevesebb kontroll mellett, és fenyegető lehet a munkájukat végző újságírókra.
Ellenzéki rohanás a semmibe
A vita során az ellenzék csöppet sem törődött azzal, hogy a semmibe fut, amikor a vitát az Országgyűlés szerepére koncentrálja. Az ellenzéki pártok sorra érveltek azzal, hogy a parlamentet megfosztják jogaitól, és ezzel – korábbi állításaikkal szemben – azt üzenték, jelenleg ez a fórum az orbáni hatalom korlátja. Eközben világos volt, hogy a politikai vita csakis a bizalomról szól. Egyszerűen nincs oka az ellenzéknek bízni a tíz éve uralkodó Orbánban, akinek minden korábbi lépése ellenfelei lehetőségeinek korlátozása, saját hatalmának kiterjesztése érdekében történt.
Csakhogy az ellenzéki politika nem erre a bizalmi deficitre, a pártok mögött álló szavazók számára követelt garanciákra fókuszálta a vitát, hanem intézményi keretbe tolta, így kijelölte az Országgyűlést a legfőbb demokratikus őrnek, a hatalom korlátjának. Tartalmi helyett elsősorban formai kritikát gyártottak, miközben ha van valami, amiben klasszis az Orbán-csapat, az a formális védekezés.
Igaz ez még akkor is, ha persze az ellenzék tartalmi oldalon is kereste a megoldást, próbáltak határidőt a szövegbe tetetni, szakmai mutatók alkalmazása is felvetődött (például, hogy a WHO hogyan ítéli meg a járványhelyzetet), azaz keresték az eszközöket, hogy külső, objektív tényezőktől függjön az első túlhatalmi időszak vége. Ugyanakkor talán csak Tóth Bertalan MSZP-elnök akkori szónoklatából világlott ki, hogy igazából sokféle kompromisszumra hajlandó az ellenzék, amennyiben Orbán kész változtatni kérésükre, azaz a bizalmi válságra valamilyen választ ad.
Játsszunk a lehetőségekkel!
Az így kialakult helyzetet használjuk arra, hogy megmutassuk, miért nem tud mit kezdeni a nyugati kritika és az ellenzéki inkonzisztencia az orbáni hatalmi játékkal egészen addig, amíg nincs mély ismerete a rendszer működéséről, antiorbánizmusa elhomályosítja politikai logikáját, felszámolja intellektuális tartalékait.
Tehát Gulyás azt mondja, benyújtják a törvényt a felhatalmazás végéről. Ha Orbánnak most játszadozni lenne kedve, a következőt tehetné.
- Abban a pillanatban, hogy benyújtják a rendkívüli hatalom felszámolását jelentő tervezetet, karikírozzák a nyugati kritikát és a diktatúradiskurzust, hiszen amikor a legnehezebb munka végére értek, azonnal visszaállnak jogállami (de legalábbis a korábbi) működésre, a kormány nem kéri a teljhatalmat. Nincs ennél szebb demokratikus aktus Európában sem.
- Az Országgyűlés tehetné tökéletessé a műsort. Kocsis Máté frakcióvezető feláll, és azt mondja, a legnagyobb frakció ülésén úgy döntöttek, lehetetlen megszavazni a törvényt, olyan sikeres védekezés zajlott, olyan nagy a kockázat, a kormány olyan erővel bizonyította, hogy csakis a magyar emberek védelme és a járvány ellen cselekszik, szinte hazaárulás lenne veszélyeztetni az eredményeket azzal, hogy megszüntetik a rendkívüli jogrendet. Ezután az Országgyűlés nem fogadja el a rendkívüli jogrend végét jelentő tervezetet.
És ez miért jó?
Így akár az is előállhat, hogy Orbán maga mond le a hatalomról, amelyet az Országgyűlés ad vissza neki. De hát mindenki tudja, hogy a parlament Orbán játékszere! – kiálthat fel erre az indulatos antiorbánista. Igen, erről beszélt sokáig az ellenzék, hogy aztán a tavasszal maga számolja fel ezt a történetet, és tudassa: az Országgyűlés az utolsó demokratikus fékek egyike, amelynek léte a teljhatalom gátja. Azaz a magyar ellenzék maga emelte maga fölé azt a döntéshozó intézményt, amelyben tudta, hogy kétharmados többségben van az ellenfél.
Ezzel a megoldással semmi más nem történne, mint amit az ellenzék követelt, az Országgyűlés döntene a felhatalmazásról. Ezután jönne az újabb nyugati és ellenzéki felháborodás, hogy színjáték az egész. Csakhogy addigra Orbán emberei egyszerűen nem tudják elveszíteni a politikai meccset.
Hiszen éppen az történik, amit az ellenzék követelt, abban a parlamentben, amely a nyugati sajtó szerint nem működik. Mi ez, ha nem boszorkányüldözés? Mit akarnak? Az sem jó, ha szó szerint azt teszik, amit követelnek? Jól értik, hogy immár nemhogy Orbán nem dönthet, de a miniszterelnökön kívül a legszélesebb demokratikus legitimációval ellátott parlament sem határozhat az ügyben? Mégis, ki szeretné megmondani, mi történjen Magyarországon?
És tényleg ez történik majd?
Nem, ahogyan erre már egy benyújtott törvényjavaslat is utal, hiszen csak a rendkívüli jogrendre és a gödi ipari parkra érvényes változást iktatnak majd törvénybe a kiemelt gazdasági övezetek létrehozásával, azaz a települési önkormányzati adóbevételek megyékhez irányításával.
Most Orbán nemzetközi pozíciója, a járvány és a válság keltette bizonytalanság nem elégséges keret a játék indításához, egyszerűen többet nyer, ha tartalmilag is visszaadja a felhatalmazást, mert erősebb üzenetet küld az őt hevesen bíráló politikusoknak, egyúttal néppárti pozícióját erősíti azzal, hogy hitelteleníti az Európai Néppárton belüli bírálóit azzal, nem mondtak igazat róla. Elvégre úgy jár el, ahogyan minden demokrata eljárna. Azzal profitál legtöbbet, ha tényleges politikai cselekvéssé igazolja, hogy távol áll tőle az autokratikus hatalomgyakorlás.
Ellenfelei mintha neki asszisztálnának. Hiszen úgy csináltak cirkuszt, mintha nem tudnák, Orbánnak kétharmada van a parlamentben: alkotmányozó többsége, amivel azt csinál, amit csak akar. Tehát lényegében mindent megtehettek volna addig is, amire a felhatalmazási törvény lehetőséget adott. Orbán egy olyan hatalmat adhat látványosan vissza, diszkreditálva az antidemokratikus vádakat, amely nélkül ugyanazokat az intézkedéseket és változásokat képes végigvinni, mint vele.
Ennek köszönhető, hogy ezúttal a lépéseik tartalma megfelel a lépéseik formájának.
Miért írtunk hosszan valamiről, ami nem történik meg?
Csupán azért gondolkodtunk el ezen a helyzeten, mert tökéletesen mutatja, hogy Orbánék miért közlekednek olyan könnyen a nyugati kritikák között és kezelik önfeledten a hatalomtechnikai meccseket. Bírálóikból egyszerűen hiányzik a rendszer elégséges ismerete és a gyilkos logika, amely egyetlen ellenszere a gyilkos logikának.
Ezt súlyosbítja, hogy az ellenzéki táborban egyszerűen nincs konzisztens rendszerkép a fejekben, a dinamikus antiorbánizmus pedig parlamentben üldögélő képviselők diktatúrázásától vezet a kétharmados fideszes Országgyűlés abszolutizálásán át az integráns ellentörténet hiányáig. Az talán nem nem véletlen, hogy
Kiemelt kép: Nicolas Economou /NurPhoto /AFP
