Belföld

„Mi már megkaptuk a magunk életfogytiglaniját” – hozzátartozók a veronai buszbalesetről

Korábban a témában:

Mi már megkaptuk a magunk életfogytiglaniját.

Egy a gyerekét két és fél éve, a veronai buszbalesetben elveszítő apa, Márton László zanzáz így az észak-olasz városban zajló per múlt pénteki tárgyalási napja előtt. Mártonék és a többi család keresztje az, hogy sírig hordozzák a tragédia terhét. Közben tesznek érte, hogy azok is kapjanak ítéletet, törvény szerintit, akik felelősek a katasztrófáért.

Merthogy egyelőre nincs felelőse annak, hogy 2017 januárjában a budapesti Szinyei Merse Gimnázium sítáborozóit Franciaországból hazafelé szállító, a Pizolit kft. tulajdonában álló busz az olasz A4 sztrádán egy felüljáró pillérjének ütközött, kigyulladt, s tizenhét magyar, köztük tizenegy diák odaveszett.

Magyarországon senki nem került bíróság elé, vélhetően nem is fog, az Olaszországban tavaly októberben kezdődött és a minap a negyedik tárgyalási napját is villámgyorsan letudó bírósági eljárás pedig nem halad. Néhány szülő, hogy a sajtó figyelmét felkeltve érdemi munkára ösztökélje a veronai bíróságot, a pénteki tárgyalási napon pólóján elveszített gyereke fotójával jelent meg.

Fotó: Marjai János / 24.hu

A pereskedők alighanem legaktívabb tagja Szendrei Endre, akinek nem a gyereke, hanem az unokahúga, egész pontosan a húgának a lánya halt meg a tragédiában. A baleset utáni reggelen Szendrei Endre indult el az anyával autón Veronába: „A nyolcórás úton apránként lett bizonyossággá, amitől itthon még csak rettegtünk: a kapitányságon kiderült, hogy Eszter neve nincs a túlélők listáján, aztán a rendőrök DNS-mintát kértek tőlünk.”

„A szülők azt gondolják, a gyerekük nem ülhet fel egy olyan buszra, amit egy beteg sofőr vezet”
Két éve történt a veronai buszbaleset, de Magyarországon még a vádemelésig sem jutottak el a hatóságok. Az unokahúgát elveszítő Szendrei Endrével beszélgettünk a nyomozás részleteiről, felelősségvállalásról és felelősségre vonásról.

Szendrei beleásta magát az ügybe, nyomozott a busz tulajdonosa után, felkereste a sofőrt, aktákat, jegyzőkönyveket olvasott. A múlt októberi első tárgyalási napon találkozott a pertörténet egy másik fontos szereplőjével, Alberto Palottival, az Olaszországi Autópálya-áldozatok Érdekvédelmi Szervezetének elnökével. A civil társaságnak tízezer tagja, százhuszonhat irodája van; a kilencvenes évek végén alapították olyanok, akik hozzátartozójukat veszítették el sztrádatragédiában.

A szervezet

  • támogatja a hozzátartozójukat autóbalesetben elvesztőket,
  • törekszik rá, hogy a balesetet okozók ne úszhassák meg büntetlenül tettüket,
  • iskolákban ismeretterjesztő foglalkozásokat tart,
  • országszerte felkutat balesetveszélyes helyszíneket, ezekre felhívja a hatóságok figyelmét.

Mindezen túl Palottiék nyolcvanezer aláírást gyűjtve 2016 márciusára elérték, hogy az olasz parlament a büntetőtörvénykönyvbe iktatta a „baleseti gyilkosság” fogalmát, így azóta, ha valaki Olaszországban halálos kimenetelű balesetet okoz, akár tizennyolc év börtönt is kaphat.

Palotti Szendreihez hasonlóan belépett a perbe, mi több, szintén sérelmi díjat követel. Amin, nem meglepő, számos szülő kiborult, mondván, hogy jön ahhoz ez a két férfi, hogy nyerészkedjen az ő gyerekeik halálán.

Az indulatot fűti:

  • hogy az eddigi tárgyalási napokon maga a baleset egyebek mellett épp azért nem kerülhetett terítékre, mert az alperes vitatja Palottiék részvételét,
  • az is olaj a tűzre, hogy Palotti irreális, egymillió eurós kártérítést követel a sztrádás cégektől, amit így magyaráz: az olasz jog szerint az lehet felperese egy pernek, akinek kielégítetlen követelése van az alperessel szemben, vagyis, ha Palotti netán olyan összeget jelöl meg, amit kifizetnek neki, többet be nem teheti a lábát a tárgyalásokra, márpedig, így Palotti, neki erkölcsi kötelessége magyar sorstársai mellett végigharcolni a jogi procedúrát.

Kik a vádlottak?

  • a buszsofőr, V. János, aki maga is súlyosan megsérült, de túlélte a balesetet,
  • valamint az autópálya biztonságáért felelős cégek mérnökei, összesen öt szakember.

A kör bővülhet, ugyanis a hozzátartozók (és Palotti) azon vannak, hogy a buszt üzemeltető Pizolit Kft.-t, annak tulajdonosát is a vádlottak padjára ültessék.

Veronai buszbaleset: hogy szállíthat még mindig embereket ez a társaság?
A vállalkozás a januári tragédia óta furcsa módon cserélt tulajdonost, míg az ügyvezetőt az MKB Bank egyik vezetője kísérte el a gyászoló szülőkhöz, akiket a cégvezető nyerészkedéssel vádol.

A civilben amúgy mezőgazdasági vállalkozó Palotti népes csapattal érkezett Veronába, szervezetének hét tagja kísérte ide, orvos, újságíró, irodista, háztartásbeli, mindannyian sztrádabalesetben veszítették el közeli hozzátartozójukat. A tárgyalás előtti este egy étteremben ültek össze Szendrei Endrével és Márton Lászlóval, egyeztetni a másnapi tennivalókat. A feladatkiosztás mellett „terápia” is zajlott: beszéltek egymásnak halottaikról, Márton László a fia, Márk fotóját mutatta, az olasz asszonyok pedig az ő elveszített gyerekeik Facebook-profilját keresték elő telefonjaikon.

Alberto Palottiék és a szülők a tárgyalás előtti este. Fotó: Marjai János / 24.hu

Szóba kerültek a magyar buszbaleset részletei is:

  • Franciaországból egy hét síelés után 2017. január 20-án késő délután indult hazafelé a Pizolit kft. Setra típusú autóbusza két sofőrrel és ötvennégy további utassal.
  • V. János ült először volán mögé, pár óra vezetés után adta át helyét kollégájának, majd egy hosszabb pihenőt követően ismét V. János következett; a csere után másfél órával történt a baleset.
  • Az A4 autópályán Verona mellett a sofőr elaludt a kormány mögött, a körülbelül száz km/h-ás sebességgel haladó busz üzemanyagtartályaiban 380 liter gázolajjal a szalagkorlátnak sodródott, majd jobb oldalával fékezés nélkül egy az autópálya fölött átívelő felüljáró tartópillérjének ütközött és kigyulladt.
  • Néhányan már az ütközéskor meghaltak, mások beszorultak, összesen harminckilencen viszont ki tudtak menekülni a roncsból; a boncolási jegyzőkönyvekből kiderül, hogy az áldozatok közül többen még éltek, amikor a lángok felcsaptak.
  • A tűzoltók csak a lángok megfékezése után jutottak be a roncsba, ekkor tudták kihozni a felismerhetetlenségig összeégett holttesteket.

Vegyük sorra, kik és miért tehetők felelőssé a tragédiáért.

  • A kézenfekvő válasz az, s ezt igyekeznek fókuszban tartani a vádlottak, hogy az elalvó sofőr, valamint az őt a munkaalkalmassági vizsgálaton átengedő háziorvos a hibás.
  • Csakhogy a sztráda biztonságtechnikáján is találni fogást: a felüljáró utólag, évekkel az autópálya átadását követően, egy plusz lehajtósávval egyszerre épült még a kilencvenes években, amikor is a felüljáró egyik tartópillérje a szabvány szerinti minimumnál egy méterrel közelebb került az úthoz. Vagyis: ha korrekt pozícióba telepítették volna azt a pillért, a szinyeis busz elhalad mellette, marad az aszfalton, esetleg a korlátot átszakítva a sztráda melletti mezőre sodródik, mindenesetre van helye lassulni, így valószínűleg nem gyullad ki (a tervezés és a kivitelezés hibáiért, ahogy fönt említettük, konkrét cégek konkrét mérnökei tehetőek felelőssé).
  • Ráadásul a busz sem volt rendben: évekkel a baleset előtt pótüzemanyag-tartállyal szerelték fel, melyet, állítja Szendrei Endre, „két nyamvadt műanyag spaniferrel rögzítettek, mindezt tették egy olyan típusú busszal, melybe a gyártó szerint pótüzemanyag-tartály nem szerelhető”.

Hogy a buherálás befolyásolta-e a baleset lefolyását, a busz menettulajdonságait, nélküle kigyulladt volna-e a jármű, nem tudni, a szakértői vélemények nyilván erre is mondanak majd valamit. Az pedig már jogon kívüli spekuláció, hogy Szendrei számítása szerint,

ha nincs az a tartály, akkor Verona mellé nem háromszáznyolcvan, hanem legföljebb száz liter gázolajjal a tankjaiban érkezik a busz, s ha megtörténik is az ütközés, nincs vagy legalábbis kisebb a tűz, így lényegesen kevesebb az áldozat.

Lépjünk vissza a sofőrhöz, az ő története is épp elég ok lehet arra, hogy az olasz bíróság berántsa a perbe az üzemeltető Pizolit Kft.-t.

V. János évek óta tudottan súlyos alvási apnoéban szenved, ami leegyszerűsítve annyit jelent, hogy horkol, a garatelzáródás miatt alvás közben nem kap rendesen levegőt, vérében csökken az oxigénszint, kimaradnak a mélyalvási fázisok, nem piheni ki magát, így ébredés után fáradékony, fokozott a veszély, hogy vezetés közben, különösen éjszaka elalszik a volán mögött. Hivatásos buszvezető jogosítványát úgy tarthatta meg, hogy sumákoltak az orvosi vizsgálatnál: bár a háziorvosa tudott páciense betegségéről, mégsem végeztette el a férfi soron kívüli egészségügyi alkalmassági vizsgálatát, pedig az megállapíthatta volna a „járművezetésre korlátozott alkalmasságot”, vagyis azt, hogy V. János csak nappal vezethet. (Az ügyben amúgy Kecskeméten eljárás indult a háziorvos ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt; ennek büntetési plafonja egy év börtön.)

És hogy bonyolódjék a helyzet: V. János ma azt állítja, hogy a tragédia időpontjában nem ő, hanem a balesetben életét vesztő kollégája, Kalmár Zoltán vezette a buszt. Azt hinné az ember, egyszerű ellenőrizni az állítást, elég megkérdezni a szemtanúkat. Csakhogy a harminckilenc túlélő közül senki nem emlékszik, ki ült a volán mögött.

Fotó: Marjai János /24.hu

Ami tény:

  • Kalmár meghalt, sérülései egy Palottiék által pénteken beadott szakértői vélemény szerint kizárják, hogy a kormánykerék mögött ült volna a tragédia pillanatában.
  • V. János viszont a baleset után maga szállt ki a buszból, láthatóan sokkos állapotban, de a tudatánál volt, csak fél órával később lett rosszul: fejsérülése nyomán agyi ödémája keletkezett, a kórházban állapota válságosra fordult, a duzzanat miatt koponyacsontja egy részét el kellett távolítani.
  • Szendrei azt állítja: olvasott egy tanúvallomást, miszerint V. János a baleset utáni percekben az egyik túlélőnek arról beszélt, hogy a baleset pillanatában ő vezette a buszt.
  • V. János csak a több hónapig tartó felépülése után jelezte a hatóságnak, hogy nem ő, hanem Kalmár volt a sofőr.

V. János nehéz helyzetben van:

  • semmi alól nem menti fel, de két hónappal a veronai tragédia előtt temette testvérét, pár évvel korábban daganatos betegségben meghalt az akkor tizenhat éves lánya, majd a felesége is.
  • Ráadásul a baleset okozta lelki trauma és a fejsérülés után abban sem lehetünk biztosak, hogy ő maga egyáltalán emlékszik, ki vezette a buszt.
  • S ha ő vezetett is, gondolkodhat úgy: marja őt így is a lelkiismeret, a várható börtönévekkel nem segít senkin, s ha áttolhatja a felelősséget halott kollégájára, miért ne tenné, neki már nem árthat.

Akinek árthat, azok az elhunytak hozzátartozói, őket joggal bántja, hogy nincs tettes és nincs büntetés.

Az is felróható V. Jánosnak, hogy eltűnt a szülők elől: nem osztozott a gyászban, nem kért bocsánatot, a bírósági tárgyalásokon nem jelent meg (erre az olasz jog lehetőséget ad neki). Egyetlen gesztusa egy levél, melyet a „busz egyik vezetőjeként” a Szinyei gimnázium igazgatójának küldött 2018. február 4-én, ebben ez áll:

Tisztelt Igazgató Úr!  Egészségem – mind fizikai, mind lelki – mostanra engedi meg, hogy írni tudok Önnek. Én voltam annak a busznak az egyik autóbusz-vezetője, amely egy évvel ezelőtt, 2017. január 20-án Veronánál balesetet szenvedett. Kollégám a baleset következtében elhunyt, én súlyos sérüléseket szenvedtem, de túléltem a balesetet. A baleset után hónapokkal tudtam meg, mi történt, hogy a balesetben 11 gyermek és 6 felnőtt hunyt el. Mivel a sítúrát az Önök iskolája szervezte, Önnek szeretném ezúton kifejezni őszinte részvétemet a balesetben elhunyt diákjaik és tanáraik, illetve felnőtt hozzátartozóik miatt. Kérem, belátása szerint tolmácsolja ezt a hozzátartozók felé.

A Pizolit Kft. részéről a cég vezetője, tulajdonosa, Czakó Tibor nézett a szülők szemébe.

Bár ne tette volna – minősíti utólag a találkozót Márton László. – Háromnegyed órát késett, nevetgélve érkezett. Igazából azért jött, hogy aláírasson velünk egy papírt, melyben perközösségre lépünk vele az autópálya fenntartója ellen. Többszöri próbálkozásomra sem válaszolt arra, hogy érez-e felelősséget a tragédiáért, elsősorban azért, hogy buszra ültette a beteg sofőrjét. Csak úgy mellékesen jegyezte meg, hogy nem lepte meg, hogy elaludt a sofőr, akit korábban csak azért nem rúgott ki, mert félt a munkaügyi pertől. Amikor kibökte, hogy tudott az apnoéról, többünk agya elborult, hogy ez a szemét lényegében kivégeztette a gyerekeinket. Ha nincsenek ott az ügyvédei, akik közénk állnak, akkor ma már nem él ez a Czakó. Lett volna még egy ügy, nekünk már úgyis mindegy.

És akkor most vissza perhez, pénzhez.

Bár a kártérítési követelések kapcsán félnótás kommentelők felróják a szülőknek, hogy „eladják a gyerekük halálát”, rögzítsük: teljesen helyénvaló, hogy a hozzátartozók ügyvédeket fogadva harcolnak a minél méltányosabb összegért. Önmagában ez a küzdelem segít feldolgozni a gyászt, hiszen a zokogás és a sírgondozás mellett tesznek valamit, a pénzt pedig fordíthatják a családjukra, vagy akár jótékonykodhatnak belőle, az ő dolguk.

Ki fog fizetni?

  • Ha bebizonyosodik a sztráda, valamint a biztonsági felszerelések tervezőinek, kivitelezőinek, működtetőinek felelőssége, akkor ezek a cégek.
  • És fizet a busz kötelező biztosítására szerződött Groupama biztosító.

Előbbieknél tipp sincs az összegre, utóbbi viszont kezdettől alkudozik a hozzátartozókkal.

„Vérlázító, amit a biztosító művel” – mondja Szendrei Endre.

A cég közvetlenül a baleset után egyesével megkereste a szülőket, ajánlott egy szerény, akár csupán egymillió forintos fájdalomdíjat, aki ezt elfogadta, pipa, ő már további igénnyel nem léphet föl, aki nem fogadta el, annak idővel ajánlott valamivel többet, aki azt elfogadta, pipa, és így tovább.

Veronai buszbaleset: méltatlanul bánnak a hozzátartozókkal
A biztosító olyan összeget utalt ki, amit nem fogadtak el a családtagok. Szendrei Mónika a lányát veszítette el a balesetben, szerinte a külügy nem tartja velük a kapcsolatot, Balog Zoltán szavai pedig felháborítók.
Fotó: Marjai János / 24.hu

Minden egyes család külön történet, mi Márton Lászlót idézzük:

A biztosító ahhoz kötötte a kifizetéseket, hogy minden hozzátartozó jelenjen meg egy elmeorvos előtt, beszélgessünk, amiből a doki megállapítja, kinek-kinek mennyire fáj a gyereke, testvére, unokája elvesztése. Aztán, akinek jobban fáj, az többet kap, akinek kevésbé, az meg kevesebbet, és ha tehetséges, szépreményű volt a gyerek, akkor több jár, ha csak átlagos, akkor kevesebb. Nekem Pestre kellett autóztatnom Kolozsvárról a Márk fiam elvesztése miatt amúgy is szinte eszét vesztő anyósomat és apósomat, hogy felmérje őket a pszichiáter. A megalázó procedúra után a biztosító a nagyszülőknek fejenként egy-egymillió forintot kínált, a másik gyerekemnek, Márk testvérének hárommilliót, a feleségemnek és nekem hat-hatmilliót. Nem fogadtuk el. Ennek ellenére pár nappal később mindenki számláján megjelent a pénz. Voltam annyira magamnál, hogy megkérdezzem az ügyvédemet, mi a teendő, tőle tudtam meg, hogy ha valahány napon belül nem reagálok, azzal közvetve tudomásul veszem a biztosító feltételeit. Így viszont azonnal írtam, hogy a pénzt előlegnek tekintem. Eltelt egy év, politikusok is megnyilvánultak az ügyben, érezte a nyomást a biztosító, és még egyszer elutalta a korábbi összeget, mire mi ismét visszaírtuk, hogy ezt is előlegnek tekintjük. A harmadik körre a közelmúltban került sor, minden egyes családot külön-külön behívtak, és felajánlották: gyerekenként ötvenezer euróra, vagyis úgy tizenhatmillió forintra kerekítik fel a már utalt összeget, de ezt csak akkor, ha egytől egyig mindenki aláírja a megállapodást. Vagyis próbálnak egymásnak ugrasztani bennünket, azt akarják elérni, hogy akinek nagyon kell a pénz, győzze meg azokat, akik kivárnak.

Hogy mikor születik megállapodás, nem tudni, Szendreiék azon vannak, hogy az általános felelősségbiztosítás szerződési plafonjáig, 1,8 milliárd forintig (közel öt és fél millió euróig) tornásszák föl az összeget. Ezzel kapcsolatban két megjegyzés:

  • Szendrei azt állítja, hogy miközben egy busz biztosítási díja országonként alig tér el, a kifizetett kártérítések jelentősen különböznek, „a plafon például egy balesetet szenvedő olasz busz esetében huszonötmillió euró, vagyis egy olasz gyerek ötször annyit ér a Groupamának, mint egy magyar”.
  • A kártérítés egy részét a sztrádacégek kapják az autópályában esett kárért, egy másik része az autóbusz tulajdonosáé, továbbá jár pénz a túlélőknek a traumáért és az odaveszett poggyászaikért, de a kártérítés zöme az áldozatok hozzátartozóit illeti.

A lehetséges összeg a múlt pénteki veronai tárgyaláson is felvetődött. A Groupama budapesti leánycégének ügyvédje nem kicsit cinikusan azt mondta:

a magyarországi kereseti viszonyokhoz képest jó az a pénz, amit kínálnak.

(Szavait nem tudjuk pontosan idézni, Szendrei úr emlékezetére hagyatkozunk, ugyanis a tárgyaláson a sajtó nem lehetett jelen.)

Térjünk vissza Palottihoz és Szendreihez, akik ugye nem a biztosítótól, hanem a sztrádás cégektől követelnek kártérítést.

Méltatlannak érzem azt fokmérőzni, hogy kinek mennyire fáj egy gyermek vagy egy unokahúg elvesztése – állítja Szendrei. – Inkább nézzük a jogot: Magyarországon kizárólag egyenesági rokon nyújthat be kártérítési igényt, Olaszországban viszont bárki hozzátartozó, aztán majd a bíróság eldönti, jogos-e a dolog. Amúgy közel tízen vagyunk nem egyeneságiak a veronai perben, és attól, hogy ha közülünk bárkinek ítél a bíróság, a többieknek, a szülőknek nem jut kevesebb.

Azt is mondja Szendrei, hogy:

Jár a büntetés az autópályának, de hát egy vállalatot nem lehet börtönbe zárni, esetében egyetlen büntetés létezik, az, ha fizetnie kell, hát akkor fizessen.

S ha sikerrel jár Szendrei és Palotti, vajon mire fordítanák a pénz?

Palotti ígéri: amit az alperesekből kifacsar, az utolsó centig szétosztja az áldozatok családjai között. Különösen azokat kompenzálná, akikkel a Groupama már első körben „megállapodott”.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Szendrei se magának tartaná meg a milliókat:

Van egy logisztikai vállalkozásom, tisztességesen megélek belőle. Amit kiperelek, abból az olasz mintára Alberto segítségével létrehozandó hasonló tevékenységű magyar civil szervezetet fogom támogatni.

Hol tartunk most?

  • Bő húsz hónappal a tragédia után Magyarország lényegében lezárta az ügyet, eljárás egyedül V. János háziorvosa ellen zajlik.
  • Közel egy évvel az olaszországi bírósági eljárás kezdete óta négy rapid tárgyalási nap zajlott le, a most pénteki mindössze két órán át tartott, a következő dátum január 24-e.
  • Szendrei azt mondja, hogy az olasz bírósági ügymenet ismerői szerint legjobb esetben három-négy év van hátra az ítéletig, de lehet ennél sokkal több is.

A jelentős tárgyalótermi rutinnal bíró Palotti meggyőződése, hogy időhúzásra játszanak az alperesek; az ilyenkor szokásos algoritmus szerinte a következő:

  • egyesével megegyezni a hozzátartozókkal, így folyamatosan csökkenteni a felperesi érdekeltek, vagyis a tárgyalóterembe belépni jogosultak számát, ezzel is jelezve a bíróságnak a megegyezési készséget.
  • Ürügyekkel szabotálni tárgyalási napokat, aminek távlati célja, hogy a büntethetőség elévülési idején túlra tolja az eljárás végét. Míg tart a jogi procedúra, nincs ítélet, nem kell börtönbe vonulniuk a vádlottaknak, ami az idős mérnökök esetében azt jelenti, hogy elkerülik a felelősségre vonást, hiszen ha egyáltalán megélik is az ítéletet, elaggottan nyilván nem rabosítja őket hazájuk igazságszolgáltatása.

Bár Palotti több szülőből ellenszenvet váltott ki, megjelenése lendíthet a peren. Jelentős részben neki köszönhető, hogy a baleset és a per folyamatosan napirenden van az olasz médiában. Sőt, a politikában is, olyannyira, hogy a minap hivatalba lépett olasz kormány igazságügyi minisztere telefonon ígéretet tett Palottinak, hogy „figyelemmel kíséri” a pert.

Folytatás januárban.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.