Belföld

Veronai buszbaleset: megtagadta a vallomást a háziorvos

Megtagadta a vallomást az a háziorvos, akit foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének a gyanúja miatt hallgatott ki a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda december 14-én, a 2017. januári, 17 halálos áldozatot követelő veronai buszbalesettel kapcsolatban – tudta meg a 24.hu.  A megalapozott gyanú szerint a háziorvos tudott az autóbuszvezető alvászavaráról, mégsem végezte el soron kívül a férfi egészségügyi alkalmassági vizsgálatát. A szabadlábon védekező háziorvos nem ismerte el bűnösségét a gyanúsítotti kihallgatása során.

Megkerestük az ORFK sajtóosztályát, hogy a részletekről érdeklődjünk, de a korábban közölteknél nem szerettek volna bővebben nyilatkozni a nyomozás részleteiről. A Bács-Kiskun megyei főügyészség helyettes szóvivője, Négyessyné Bodó Marianna megkeresésünkre elmondta:

A gyanúsítottként kihallgatott háziorvos nem tett érdemi vallomást, és védekezést sem terjesztett elő. A háziorvos panaszt tett a gyanú közlése ellen. A panasz érdemi elbírálására azt követően kerül sor, amikor kijelölik az ügyben eljáró ügyészséget.

A háziorvos legfeljebb egy év börtönt kaphat, ha bűnösnek találják.

Paolo Sachar veronai államügyész hat személy ellen nyújtott be vádemelési kérelmet közúti baleset okozása címén. Köztük az egyetlen magyar az autóbusz sofőrje, aki túlélte a tragikus balesetet.

A többi vádlott olasz, köztük van a baleset helyszíne, az A4-es autósztráda Brescia-Padova szakaszáért felelős mérnök, a sztrádaszakasz biztonsági elemeit tervező és ezek építését irányító műszaki hivatal vezetője, valamint az Anas olasz autósztráda-üzemeltető vállalat három mérnöke, akik szintén a biztonsági elemekért voltak felelősek. Az érintett sztrádaszakasz biztonsági kiépítése ugyanis még a kilencvenes évek elején történt.

A legutóbbi, decemberi tárgyaláson egyikük sem jelent meg a veronai bíróságon.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.