Belföld

Veronai buszbaleset: az orvos tudott a sofőr alvászavaráról, mégsem vizsgálta meg

Ahogy péntek reggel megírtuk, azt az orvost hallgatták ki gyanúsítottként a 2017. januári, 17 halálos áldozatot követelő veronai buszbalesettel kapcsolatban, aki vezetésre alkalmasnak ítélte meg a busz sofőrjét, miközben V. Jánost korábban súlyos alvászavarral kezelték.

A Bács-Kiskun megyei főügyészség helyettes szóvivője, Négyessyné Bodó Marianna értesülésünket pénteken megerősítette, és kérdésünkre azt közölte:

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 2018. december 14. napján foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt gyanúsítottként hallgatott ki egy háziorvost, aki a megalapozott gyanú szerint bár tudott az autóbuszvezető alvászavaráról, mégsem végezte el soron kívül a férfi egészségügyi alkalmassági vizsgálatát. A gyanúsított és védője a megalapozott gyanú közlése ellen panaszt jelentett be. A panaszok elbírálása jelenleg folyamatban van.

A szóvivő válaszából az is kiderült, hogy az orvos szabadlábon védekezik. Ha bűnösnek találják, akkor legfeljebb egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Két hét múlva lesz a veronai buszbaleset második évfordulója. Az olasz ügyészség  hat vádlottat nevezett meg, köztük a busz magyar sofőrjét, V. Jánost, valamint az autópályaszakasz olasz mérnökét, a biztonsági elemek építését irányító műszaki hivatal vezetőjét és három olyan munkatársat, akik 25 évvel ezelőtt a biztonsági korlátok tesztelését végezték. A legutóbbi, decemberi tárgyaláson egyikük sem jelent meg a veronai bíróságon. A magyar nyomozásnak egészen december közepéig nem volt gyanúsítottja: D. Antal az első, noha a Magyar Idők pénteken az autóbusz üzemeltetőinek egyikét nevezte meg gyanúsítottként.

Kiemelt kép: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik