Belföld

Kuncze: Tarlós a saját farkába harapott

Így reagált az SZDSZ egykori elnöke arra, hogy a főpolgármester elkezdett rettegni a párttól, amelynek alapítói  között volt.

Kuncze Gábor a Klubrádióban azt mondta, Tarlós István azért beszél bosszúszomjas, frusztrált egykori SZDSZ-esekről és a régi SZDSZ-es módszerek visszaköszönéséről, mert a migránsozás az önkormányzati kampányban hatástalan, de liberálisozni lehet. A párt egykori elnöke ugyanakkor úgy vélte, a főpolgármester attól az SZDSZ-től retteg, amelynek egyik alapítója volt, így ezzel

Tarlós István a saját farkába harapott.

Kuncze Gábor a főpolgármester kirohanásaira reagálva felidézte, hogy Tarlós István csak úgy lehetett óbudai polgármester, hogy a képviselő-testület megszavazta, hiszen akkor még a kerületek vezetőit nem közvetlenül választották. A Klubrádió honlapján közzétette Tarlós István 1990-es választási szórólapját.

 

Szerinte Tarlós István regnálása alatt Budapestet lenullázták, igaz, a főpolgármestert időnként beengedik Orbán Viktor szobájába, ahonnan ő boldogan jön ki, de az eredmény látható. Kuncze Gábor az ellenzéki összefogásról azt mondta, az most más minőségű, mint korábban. Próbálnak egységes képet mutatni, ami nem könnyű, hisz a pártokon belül is vannak hatalmi harcok.

Szerinte a kormánypárton belüli konfliktusok oka anyagi jellegű, a Fideszben egész más politizálni, mint a többi pártban. Ott joggal érzik úgy az alacsonyabb szintű vezetők, hogy nekik is jár valami. Míg Simicska Lajos kezelte a kasszát, egy kézben voltak a dolgok, de most több csatornán folyik szét a pénz.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik