A 168 Órának Bod Péter Ákos azt mondja, a gazdaságvédelmi akcióterv hátterében is politikai motivációt kell keresni, hiszen a kormányzat egyszerre két nyelven beszél.
Egyrészt azt mondja, hogy sosem ment ilyen jól a gazdaság, a magyar modell működik, közben meg védelemről beszél.
A Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke szerint eddig annyit lehet tudni, hogy az utóbbi években egész Európára jellemző gazdasági növekedés lelassul. Orbán Viktorral ellentétben ő azért nem beszél krízisről, mert
a válságnak az a jellemzője, hogy nem lehet előre tudni, mikor érkezik.
A növekedési ütem lassulására készülhet a kormányzat, és azzal, amit gazdaságvédelemnek neveznek sincs komoly gond, noha marginális dolgokról van szó, bár „a turizmus esetében kilóg a lóláb”. Csak miután a NER kedvezményezettjei megjelentek az ágazatban, lett fontos az áfa csökkentése.
A nemzetgazdasági védelemhez ennél sokkal többre lenne szükség.
Bod Péter Ákos szerint az MNB 2020-as prognózisa (kisebb GDP-növekedés, kevesebb állami bevétel, magasabb infláció), közelebb áll a valósághoz. A jegybank több száz milliárdos tartalékképzésről beszél, ha pedig a kormány valóban fel akarna készülni, abba nem fér bele a bicskanyitogató urizálás egy közepesen fejlett országban, ahol
minden héten átadnak valami látványos dolgot, miközben a családi pótlék hosszú évek óta nem nő, egész térségek szakadnak le egyre jobban, a gyerekszegénység újratermelődik.
Bár Orbán Viktor szerint Magyarországon nincs éhező gyerek,
de ettől még van.
Az igazi válságstratégia az lenne, ha az ország jövedelemtermelő képességéhez méreteznék a kiadási oldalt. A kormány azért beszél a gazdasági, szociális ügyekről nehezen érthetően, hogy elfojtsa a vitát. Tart a válságdiskurzus, a szabadpiac centralizációját Orbánék extrém szintre fejlesztették, az van, amit fent kitalálnak. Bod Péter Ákos hosszan sorolja az abszurd példákat, amelyek miatt piacgazdasági viszonyok között a magyar rendszer nem tud versenyképes lenni.
A jegybank volt elnöke szerint az MNB hiába jósolja, hogy 2030-ra el lehet érni az osztrák életszínvonal 80-90 százalékát, ilyet olyankor szoktak mondani, amikor a jelennel gond van.
Maga az utolérési ígéret komolytalan, nincs értelme foglalkozni vele. (…) Indokolt a jövőn gondolkozni. Az MNB azonban nem azt a hat-nyolc lényeges, ugyanakkor tartalmi vitára okot adó pontot jelölte meg, amiről tényleg beszélni kell.
A NER-lovagok kártékonyságáról
Azzal kellene foglalkozni, hogy kell-e még erőltetni az autóipart a képzési struktúra modernizálása helyett, hogy miért nem tudnak fejlődni a kis- és középvállalkozások, hogy a keleti nyitás tényleg akkora ötlet-e. Egyetért Mellár Tamással, aki szerint a közepes cégek próbálnak nem túl jól működni, nehogy felfigyeljen rájuk a kormány.
Aki sikeres, az felhívja magára egy olyan kör figyelmét, amelynek az anyagi ereje és a politikai háttere is megvan ahhoz, hogy bárkit bármikor ki tudjon szorítani az üzletéből. Annyira erősekké váltak mára ezek az érdekcsoportok, hogy tulajdonképpen már a politikai hátszél sem kell nekik. Óriási visszafogó erő ez a gazdaságban.
A piaci érvényesülés helyett, egyre többen választják a politikait. A nagy cég nagy politikust környékez meg, a kicsi helyi kiskirályt. A régióban azért sikeresebbek az országok, mert ott erősebb a verseny. A magyar centralizáció hatékonyságromboló, az állam visszahúzó erő.
Amikor a kormány azt mondja, hogy Magyarország jobban teljesít, ő mindig hozzáteszi, hogy annak dacára, amit kap az államtól. A a rendszernek ugyanakkor sok a befolyásos haszonélvezője, ezért nem reméli, hogy magától megváltozik. Most csak annyi biztos, hogy kevesebb uniós pénz jön, ezért azon kell dolgozniuk, hogy a nagy étvágyú NER-kedvezményezetteket továbbra is etetni tudják.
Kiemelt kép: 24.hu/Bielik István
