„1944-ben sokszázezer magyarországi zsidó embernek kellett előbb sárga csillagot viselnie, majd gettóba vagy csillagos házba költöznie, mielőtt minden településről elszállították őket – legnagyobb számban a biztos halálba” – írja a most indult weboldal.
„Az ország szeme előtt játszódó eseménysorozatról alig-alig ismerünk fényképeket”, és a deportálásokat sem örökítették meg, „vagy ha igen, később a képeket eldugták, megsemmisítették” – folytatódik a leírás. Ezt persze biztosan nem lehet tudni, azt viszont igen, hogy „nagyon kevés fotóval” tudják illusztrálni a történteket, „ráadásul a meglévő képek sem mindig hozzáférhetőek vagy közismertek”.
Az oldal publikálása óta hat új fotó bukkant fel, hiszen a családi albumokból bármikor előkerülhetnek ilyen dokumentumok – mondta az oldal létrehozásában aktív szerepet játszó történész, Lénárt András a 24.hu-nak.
Lénárt korábban Tamási Miklóssal, a fortepan.hu szerkesztőjével olyan projektek elindítója és résztvevője volt, mint az OSA által kezdeményezett Budapest100, illetve Csillagos házak. (Ez utóbbiak, a csillagos házak a zsidónak minősített személyek számára kijelölt épületek voltak a vészkorszakban.)
Az új honlappal azt szeretnék láthatóvá tenni, ami már most is rendelkezésre áll, azaz a jelenleg elérhető összes holokauszthoz kapcsolódó fotót egy helyre szeretnék összegyűjteni. A közgyűjteményekben lévő fotókról is szó van, de ezeket vízjellel és kis felbontásban teszik közzé, ha a fénykép jogtulajdonosa ehhez ragaszkodik. Tehát a képek nem automatikusan szabad felhasználásúak – ellentétben például a Fortepan gyakorlatával. Ugyanakkor a digitális korszakban már mások a felhasználók igényei, nem várható el, hogy személyesen végiglátogassák a közgyűjteményeket. Az emberek türelmetlenek, gyorsan akarják megnézni a felvételeket. A honlap bemutatja a kínálatot és el is vezeti a látogatóit a fotók tulajdonosaihoz, hogy igény szerint az eredetiket is megismerjék és legálisan használhassák.
Történészként Lénárt fontosnak tartja az adatolást, amivel részben már elkéstek, hiszen szemtanúk közül már csak kevesen élnek. A képeken szereplők többsége valószínűleg beazonosítatlanul marad, ahogyan a helyszínek egy része is. Munkájukkal áttételes hatást is el akarnak érni: szeretnék, ha a sajtóban és a történeti munkákban látható holokauszt-fotográfiák ne téves adatokkal, hanem korrekt képaláírással, valós történeti kontextusban, jó minőségben jelenjenek meg. Távlatosan a helyi közösségek múltfeltárását beszélgetésekkel szeretnék ösztönözni.
A Holokausztfoto.hu csapata „régi motorosokból” áll, akik a hazai digitális fotóarchívumok világát jól ismerik. Részt vesz benne a Fortepan.hu alapítója, Tamási Miklós. Ő azonban fontosnak tartotta a honlap elindulásakor hangsúlyozni, hogy a Holokausztfoto.hu-t a Fortepantól teljesen külön kezelik. Lénárton és Tamásin kívül Dési János újságíró, Szlávy Adrienne családfakutató és Kelemen Ágnes doktorandusz vesz részt a munkában.
A holokausztfoto.hu-t a hazai közönségnek a Vasvári utcai zsinagóga tőszomszédságában, a Nappali Kávéházban, egykori csillagos házban mutatták be. Jalsovszky Katalin muzeológus, fotótörténész a fotók hiányát több okkal magyarázta. A hiátus oka sokrétű: „ami a Harmadik Birodalomban, az általa megszállt és a vele szövetséges országokban évekig tartott – a zsidóság külső megjelölése, gettóba zárása és deportálása –, az Magyarországon igen rövid idő, néhány hónap alatt, viharos gyorsasággal ment végbement végbe.” Vagyis a deportálás a MNM egykori munkatársa szerint Franciaországban két év és öt hónap alatt zajlott le, az 1944-es Magyarországról viszont körülbelül félmillió embert 54 nap alatt szállítottak el.
„Szerepet játszott a történések időpontja is: 1939-41-ben, a Wehrmacht óriási hadisikereinek időszakában a német katonák győzelmi mámorban égtek és ezerszámra készítették a fotókat a megszállt területeken a zsidók elleni szadista cselekedeteikről trófeaként, szuvenírként. A magyar holokauszt a háború utolsó szakaszában történt meg, amikor egészen más volt a hangulat: ekkor már sokak számára világos volt a végkifejlet s a tettesek nem akartak bűnjeleket gyártani” – hangsúlyozta a fotótörténész.
A háború előrehaladtával egyre kevesebben voltak, akiknek módjában állt fényképezni. A hivatásos fotósok és a privát fényképezők közül sokan a fronton voltak. Akadt, aki katonaként, de volt, aki munkaszolgálatot teljesített. Aki esetleg itthon tartózkodott, annak meg többnyire nem volt gépe: „1941-1942-ben a keleti frontra vezényelt munkaszolgálatosoktól, 1944 nyarán a gettókba összeköltöztetett, gyűjtőtáborokba hurcolt emberektől sok mindennel együtt elkobozták a fényképezőgépet is. A gettók, gyűjtőtáborok és a deportálás fényképezése tilos volt” – hangsúlyozta Jalsovszky. Ha valaki a tilalom ellenére fényképezett gépét és a felvételeket elkobozták, s az illetőre büntetés várt.
Mindez persze nem rettenti el a most indult weboldal szerkesztőit és szakértőit. Július elején Amszterdamban a holokausztkutatókat, oktatókat, muzeológusokat tömörítő nemzetközi szervezet, az EHRI (Holocaust Studies in the Digital Age. What’s New?) konferenciáján sok pozitív visszajelzést kapott a projekt. Lénárt bízik benne, hogy hamarosan újabb családi albumok kerülnek elő, és tovább bővülhet adat- és fotótáruk. Fontosnak tartja azt is, hogy a kevésbé ismert vidéki fotódokumentumokat vagy az MTI korabeli fényképeit minél előbb közkinccsé tegyék.
Kiemelt kép forrása: LILI JACOB / Fortepan
