Belföld

Feljelentették a volt szegedi rektort, akit a püspök Botka kihívójának szánt

Feljelentették a Szegedi Tudományegyetem korábbi rektorát a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál. A 24.hu információja szerint egy magánszemély fordult a hatóságokhoz az egyetem gazdálkodásával kapcsolatos visszaélésgyanús ügyek miatt.

Április elején számoltunk be arról, hogy Szabó Gábornak, a Szegedi Tudományegyetem volt rektorának neve is előkerült az őszi önkormányzati választásra készülő Fidesz környékén mint lehetséges polgármesterjelölt. Egy hónapja telefonos közvélemény-kutatással szondázták a szegedi választópolgárokat, hogy kiderítsék, milyen támogatottsággal számolhat a kormányoldal, ha helyi fideszes vezetőket vagy esetleg párton kívüli ismert személyiségeket indítana el Botka Lászlóval, az MSZP 2002 óta regnáló polgármesterével szemben.

Információink szerint Szabó indítását elsősorban a Kiss-Rigó László, Szeged-Csanádi egyházmegye püspöke szorgalmazta a Kubatov Gábor pártigazgató irányítása alá helyezett szegedi Fidesznél. A püspök négy éve sikerrel lobbizott saját emberéért. Akkor Kothencz Jánost, az egyházmegye gyermek- és ifjúságvédelmi főigazgatóját indították a Fidesz polgármester-jelöltjeként, aki végül több mint 20 százalékponttal alulmaradt a szocialista politikussal szemben.

Szabó Gábort egy lézeres berendezés bérlése miatt jelentették fel a hatóságoknál. A feljelentés szerint a rektor által aláírt szerződésben ugyanis olyan magas árat szabtak meg a hosszú távú bérlés díjaként, hogy abból – néhány hónap ráhúzással – kijött volna a gép megvásárlása is. A szerződést a rektor mellett az a Majó Zoltán volt gazdasági és műszaki főigazgató is aláírta, aki időközben az önkormányzat közlekedési cégénél lett ügyvezető igazgató.

Néhány hónapja a Fidesszel addig kitűnő viszonyt ápoló Szabó Bálint is a nyakába kapott egy feljelentést, amikor kiderült, hogy a Szeviép-ügyön szerzett ismertségére alapozva be akar szállni a polgármesterségéért folyó küzdelembe. A Fidesz szinte teljesen Szabó állításaira építette a Szeviép-csőd kapcsán megfogalmazott Botka-ellenes vádjait, de ez sem gátolta meg a pártot abban, hogy a kezelhetetlenné vált jogászt éppen a Szeviép-ügyben végzett tevékenysége miatt feljelentsék. A rendőrség április közepén házkutatást tartott Szabó Bálint lakásán, majd elvitték a céges papírjait, mert a feljelentés szerint 10 százalékos sikerdíjat tett zsebre a csőd nyomán kifizetett állami kártérítésekből.

Kubatov Gábor a múlt héten a Szegedma.hu-nak adott interjújában azt mondta, hogy a Fidesz polgármester-jelöltjét csak a nyáron, az EP-választás után fogják megnevezni.

Majó Zoltán közleménye

2011 és 2014 között voltam a Szegedi Tudományegyetem gazdasági és műszaki főigazgatója, amikor az akkor hatályos jogszabályok szerint minden, a rektor által aláírt szerződést ellenjegyeztem. Ebből adódik, hogy az lenne a meglepő, ha ezen időszakban aláírásom nem szerepelne a Szegedi Tudományegyetem rektora által jegyzett bármely gazdasági megállapodáson. Ma is elérhetőek a sajtóban megjelent „lézeres berendezés bérlése” dokumentumai (femtoszekundumos Ti:zafír oszcillátor egybeépített pumpalézerrel), amire egy nyertes nemzetközi tudományos program és forrás állt rendelkezésre az SZTE TTIK Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékén (FP7 European Union’s Research and Innovation funding programme, FP7 3x3D Imaging, Grant agreement number 323945). Az Egyetem nyílt közbeszerzési eljáráson, több ajánlattevő közül a legkedvezőbb ár mellett a budapesti RK Tech Kft-vel kötött szerződést 2014. őszén 18 hónapra. A támogató és nyilvános egyetemi bíráló bizottsági ülés jegyzőkönyve alapján, a nemzetközi pénzügyi forrás rendelkezésre állása mellett és a pályázat sikeres megvalósítása érdekében jegyeztem ellen a szerződést, és ma sem lenne okom ezt másképp tenni. A szerződés teljesítése, a pályázati források elszámolása 2015-ben és 2016-ban volt esedékes, ami már nem az én hivatali időmben történt, így arról nyilatkozni nem tisztem.

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik