Belföld

Az újságírókat fegyelmezné az óbudai polgármester

A közérdekű adatigénylések szabályaira vonatkozó törvénymódosítást kezdeményez Óbuda-Békásmegyer képviselő-testülete a polgármester javaslatára. Bús Balázs szerint a törvény noha részletesen szabályozza a közérdekű adatok megismerésének általános szabályait, azonban nem szabályozza az adatkezelés célját, illetve a rendelkezésre bocsátott adatok felhasználásának módját.

A polgármester Facebook-oldalán panaszkodott arra, hogy az utóbbi időben jelentően megnőtt a közérdekű adatigénylések száma. Mint írta, egyre gyakrabban fordulnak elő olyan esetek is, amikor az igénylők „az önkormányzat a kiadott adatokat szabadon értelmezve, összefüggéseikből kiragadva, a célhoz kötött adatkezelés elvét mellőzve használták fel”.

Példaként a 24.hu cikkét hozta, amelyben arról számoltunk be, hogy tavaly év végén – 23 budapesti kerület válaszai időpontjában – majdnem négyezer önkormányzati bérlakás állt üresen Budapesten, többnyire azok rossz műszaki állapota, illetve egyéb indokok miatt.

Majdnem négyezer önkormányzati lakás áll üresen Budapesten
Közben dübörög a lakhatási válság, egekben az albérletárak, a hajléktalanokat büntetik.

Bús Balázs szerint a cikknek egyesével, mind a 23 fővárosi kerület esetében azt is tartalmaznia kellett volna, hogy a főként rossz állapotban lévő lakások mellett milyen egyéb okok miatt nincsenek kiadva az ingatlanok.

Éppen ezért a polgármester feltételekhez kötné a közérdekű adatok megismerhetőségét. Azt írta:

Az eddigi szabályozással összhangban, továbbra is bárkinek legyen joga közérdekű adat és közérdekből nyilvános adat iránti igényt benyújtani, de csak az alábbi feltételek betartása mellett. Az adatigénylőnek az adatok felhasználási célját konkrétan meg kell határoznia, az adatokat kizárólag a meghatározott célra használhatja fel, az adatokat összefüggésükből nem ragadhatja ki, tévesen, hamis színben nem tüntetheti fel azokat. A javaslat szerint közérdekű adatigénylésre adott választ, azaz a közérdekű adatokat és a közérdekből nyilvános adatokat változtatás nélkül, teljes terjedelemben kell megjelentetni.

Bús Balázs egyébként az érintett cikk miatt sem panasszal, sem helyreigazítási kérelemmel nem fordult lapunkhoz. Továbbá úgy tudjuk, hogy azt sem kezdeményezte, hogy az üresen álló, főként rossz műszaki állapotú budapesti bérlakásokat felújítási programban hozzák helyre.

Előterjesztését a képviselő-testület kormánypárti tagjai mellett az LMP és a Jobbik képviselői is támogatták, az MSZP, az Együtt és a PM képviselői a javaslat ellen szavaztak.

Kiemelt kép: MTI  / Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik