Belföld

Plácido Domingóval és a Lazióval avatják a szegedi egyházmegye stadionját

Kiss-Rigó püspök sem marad fociakadémia nélkül.

Nyáron avatják fel az ifjúsági centrumnak hívott szegedi stadiont, derül ki a Délmagyar beszámolójából. Sportszálló, sportcsarnok, szabadtéri színpad is épül a több mint tízhektáros területen.

A csaknem tízmilliárdos beruházás a Szeged-Csanádi Egyházmegyéé, amelynek focicsapata, az NB III-as Szeged-Grosics Akadémia a tervek szerint az olasz bajnokságban szereplő Lazióval játszik majd nyitómérkőzést. Kiss-Rigó László megyés püspök azt mondta, nagyobb kulturális eseményeket is tartanak majd, az első program már meg is van: Plácido Domingo spanyol tenor ad koncertet augusztusban, folyamatban van a szerződés aláírása.

Szerinte az épülő sportszállóra is vannak foglalások, nagy rá az igény, jelentkeztek sportolók és válogatottak az arab országokból, és nyugat-európai első osztályú klubcsapatok is. A stadion nyolcezer fős és többfunkciós lesz, közösségi programokra is használható. Az egyházmegyének nyolcvan köznevelési intézménye van közel tízezer diákkal, és négyezer állami gondozottat is patronálnak – indokolt Kiss-Rigó.

A stadionok mellé műfüves edzőpályák is épülnek a Grosics Akadémia háromszáz utánpótlás-focistájának. Az elsődleges cél a püspök szerint, hogy az egyházmegye csapata itthon játszhasson, és minél magasabb osztályba kerüljön. (Fotó: MTI / Filep István)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik