Belföld

Simonkáék 973 milliós kárt okoztak, de becsődölt cégük vagyona máris visszavándorolt hozzájuk

Miközben tizenötre nőtt a gyanúsítottak száma a Simonka György fideszes országgyűlési képviselő tulajdonában álló Magyar Termés TÉSZ Kft.-t érintő büntetőeljárásban, a becsődölt társaság vagyona már vissza is vándorolt a kormánypárti politikus köréhez – derítette ki a 24.hu. Mindez több szempontból is érdekes, leginkább azért, mert Polt Péter legfőbb ügyész tájékoztatása szerint a vállalkozás összesen 973 millió forint kárt okozott Magyarország és az Európai Unió költségvetésének, amit a mai napig senki nem térített meg.

Minden jel arra utal, hogy a Békés megyei fideszes politikus körének lett volna pénze rá, hogy enyhítse az okozott károkat, ám úgy látszik, inkább úgy döntöttek, nem hagyják csak úgy elkótyavetyélni korábbi tulajdonukat.

Ez világlik ki abból, hogy a felszámolási eljárás alatt álló társaság több tízezer négyzetméteres ingatlan- és földvagyonának nagyobb részét a kormánypárti képviselő üzlettársaihoz és testvéréhez köthető társaságok vásárolták fel.

A Békés Megyei Bíróság 2015-ben rendelte el a Magyar Termés TÉSZ Kft. felszámolását. A közzétett adatok szerint a társaság jelentős tartozást halmozott fel az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank (MFB), több kereskedelmi bank és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé. A felszámolási eljárást a Pre-Holding Felszámoló és Gazdasági Tanácsadó Kft. végzi, amely a cég vagyonát öt tételben hirdette meg árverésre:

  • Kunágotán egy 1855 négyzetméteres belterületi ingatlant.
  • Balkány településen egy 11640 négyzetméteres belterületi ingatlant.
  • Medgyesbodzás településen egy 15099 négyzetméteres külterületi ingatlant.
  • Pusztaottlakán egy 33016 négyzetméteres külterületi ingatlant.
  • Továbbá a társaság eszköz- és ingóvagyonát.

Ezek közül mindeddig csak a Medgyesbodzáson található területet – ami korábban személyesen Simonka György tulajdona volt – nem tudta értékesíteni a felszámolócég. A tárgyi eszközök sorsát pedig nem sikerült kideríteni. A balkányi, kunágotai és pusztaottlakai területeket viszont sikerült elárverezni.

Balkányban egy üzlettárs vásárolt be

A több mint 11 ezer négyzetméteres balkányi terület érdekessége, hogy azt eredetileg Simonka egy olyan üzlettársa adta el a Magyar Termés TÉSZ Kft.-nek még 2009-ben, aki a cégnél a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmény miatt zajló büntetőügyben hónapig volt előzetes letartóztatásban, s így az eljárás egyik gyanúsítottja.

Letartóztatták egy fideszes képviselő üzlettársát
A férfi egy felszámolás alatt álló céget birtokol Simonka Györggyel közösen, költségvetési csalás ügyében hallgatták ki.

Az ingatlan tulajdoni lapjából az is kiderült, hogy a felszámolási eljárásból egy olyan cég – a Champion Fuirt Kft. – vásárolta meg a területet, amelynek tulajdonosa szintén Simonka üzlettársa volt a Magyar Termés TÉSZ-nél. Igaz, az ügyészség titkolózása miatt nem lehet tudni, hogy ő gyanúsítottja-e a nyomozásnak vagy sem.

Simonka György fideszes országgyűlési képviselő, a Magyar Dinnyeszövetség elnöke a Tesco áruházlánc magyar dinnyét népszerűsítő kampányának nyitórendezvényén egy áruházban 2012 nyarán
Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Rokoni szálak vezetnek Kunágotára

A kunágotai majd’ kétezer négyzetméteres ingatlant a terület tulajdoni lapja alapján 2016-ban vásárolta meg a felszámolási eljárásból a BMKP Békés Megyei Kitörési Pont Nonprofit Kft., ami több szálon is kötődik a Fidesz Békés megyei politikusához, és az sem mellékes, hogy ez a cég is tulajdonrésszel is bírt a Magyar Termés TÉSZ-ben. A BMKP a pár száz fős Pusztaottlakára van bejegyezve (korábban Simonka volt ott a polgármester), és 2017-ben, illetve 2018-ban (eddig) összesen 765 millió forint európai uniós támogatást nyert el.

A társaság három vezető tisztségviselője közül kettő a Magyar Termés TÉSZ Kft.-ben Simonka üzlettársa volt, ám ennél is érdekesebb, hogy a cég tulajdonosa – a pusztaottlakai önkormányzat mellett – egy olyan alapítvány, amelynek kuratóriumi elnöke Simonka György testvére, Tóth Pálné.

Azaz közvetett úton a politikus közeli rokona által vezetett Pusztaottlaka Fejlődéséért Közhasznú Alapítvány irányítása alá került a terület.

A politikus testvére egy másik alapítványban is vezető (alelnöki) posztot tölt be, méghozzá abban, amelyik 250 millió forint brüsszeli pénzt nyert arra, hogy kerékpáros-túraközpont épüljön a Viharsarokban található településen. A Szent György – Jövő Építő és Vidékfejlesztő Közhasznú Egyesület által elnyert pályázat azért különös, mert Békés megyében szinte alig van kerékpárút.

Kerékpároscentrum épül a 370 fős községben, pedig a környéken bicikliutak sincsenek
Elképesztő mennyiségű uniós pénz vándorol Pusztaottlakára.

Bűvésztrükk Pusztaottlakán

A legnagyobb, 33 ezer négyzetméteres pusztaottlakai terület sorsa a legérdekesebb, ugyanis a felszámoló által meghirdetett helyrajzi számon már nem lehet megtalálni az ingatlant a földhivatal nyilvántartásában. Azért nem, mert a helyrajzi szám megszűnt, a külterületet ugyanis belterületté nyilvánították, és nyolc különböző részre szabdalták fel, ami jelentősen megnövelhette a terület értékét.

Kiderítettük, hogy a nyolc új helyrajzi számon megtalálható értékes ingatlanok egytől egyig a Simonka György testvére által irányított Pusztaottlaka Fejlődéséért Közhasznú Alapítvány, illetve a szervezet tulajdonában álló BMKP Békés Megyei Kitörési Pont Nonprofit Kft. vásárolta meg. 

Azt, hogy a területet mennyiért vették meg a felszámolási eljárás során, egyelőre nem tudni. Annyi viszont bizonyos, hogy ezzel a lépéssel az ingatlan visszakerült Simonka György körébe, ugyanis 2010-ben éppen a politikus által alapított és éveken át vezetett Simba Hungary Kft. adta el azt 440 millió forintért a Magyar Termés TÉSZ Kft.-nek.

Nem tudni miért és miből vették meg

A politikus testvére által vezetett alapítvány céljai közt egyébként egyáltalán nem szerepel sem az ingatlankereskedelem, sem az agrártevékenység. A szervezet legutóbbi beszámolója szerint

  • közösségfejlesztő és nevelő tevékenységgel,
  • nemzetiségi, kulturális, hagyományápoló, és szociális érdekvédelmi tevékenységgel,
  • a társadalmi integráció erősítésével,
  • helyi identitástudat erősítésével

foglalkoznak.

De az sem világos, hogy az alapítvány és a tulajdonában álló társaság pontosan miből vásárolta meg a Magyar Termés TÉSZ Kft. korábbi területeit. Bár azt nem tudni, hogy mennyiért keltek el a szóban forgó ingatlanok, annyi bizonyos, hogy a nyolc részre felszabdalt pusztaottlakai ingatlanokat összesen 97 millió forint hitel terheli, amit a Kevermes és Vidéke Takarékszövetkezet nyújtott a két szervezetnek. Vélhetően a hitel mellé önrészre is volt szüksége az alapítványnak és a cégnek, viszont a beszámolók alapján 2016-ban a két szervezetnek együtt alig több mint 23 millió forint nyeresége keletkezett, de sem a kötelezettségvállalásuk mértékéből, sem saját tőkéjükből nem lehet levezetni a vásárlást.

Hallgat az ügyészség és a felszámoló is

A Magyar Termés TÉSZ Kft.-nél a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja a nyomozást, azonban a hatóságnál hiába próbáltunk érdeklődni arról, hogy a 973 milliós kár tételesen milyen közpénzeket érint. Mindössze annyit közöltek:

A bűncselekménnyel okozott kár összegére a korábban közölt tájékoztatás irányadó. A nyomozás érdekeire tekintettel további információ jelenleg nem adható.

Vagyis amellett, hogy azt sem árulták el, milyen forrásokat károsítottak meg Simonkáék, szerintük nem térült meg egy forint sem a pénzből. Ez pedig azért furcsa, mert a felszámoló már három ingatlant értékesített, az abból befolyt összegnek pedig csökkentenie kellett volna a kárt.

Megkerestük a felszámoló céget is arról érdeklődve, hogy milyen áron keltek el az eladott ingatlanok, ám a Pre-Holding Kft.-től mindeddig nem kaptunk választ kérdéseinkre. Pedig az eladási ár – különösen a pusztaottlakai ingatlan esetében – kulcsfontosságú. Ezt ugyanis 440 millió forintért adta el Magyar Termés TÉSZ-nek Simonka cége, tehát ha ennél olcsóbban vásárolta vissza a területet a testvére által irányított szervezet, tulajdonképpen még kerestek is az üzleten.

Simonka is érintett

Az már 2016 óta ismert, hogy Simonka Györgyöt is érinti az ügyben folyó eljárás. Ezt onnan lehet tudni, hogy Bod Tamás, az Együtt Békés megyei politikusa tartozás fedezetének elvonása miatt feljelentést tett a fideszes képviselő ellen. Noha ezt az ügyészség elutasította, arról tájékoztatta az ellenzéki politikust, hogy feljelentését „szoros tárgyi és személyi összefüggés folytán” egy, a költségvetési csalás büntette miatt már folyamatban lévő bűnügyben vizsgálják. Bod Tamás azért fordult a hatóságokhoz, mert szerinte Simonka vagyonkimentést hajtott végre azzal, hogy eladta újkígyósi házát az egyik rokonának. Szerinte azért tette ezt a fideszes politikus, mert felszámolási eljárás alá került a már említett Magyar Termés TÉSZ Kft., az ingatlanügylettel pedig rajta nem lehet behajtani az adósságot.

Kiemelt kép: Rosta Tibor / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik