Belföld

Magyar tudósok: a tikkelő gyerekek jobban tanulnak

Egyes tanulási folyamatokban a tikkelő gyerekek 15-20 százalékkal jobban teljesítenek tipikusan fejlődő társaiknál. Ritka az olyan kutatás, amely félretéve a skatulyákat valamely fejlődési zavar pozitív hatásait keresi.

Egyedülálló kutatás eredményei jelentek meg minap a rangos agykutatási tudományos folyóirat, a Cortex hasábjain  magyar szerzők tollából: a Tourette-szindrómás gyerekek egyes tanulási feladatokban jobban teljesítenek, mint tipikusan fejlődő társaik.

Dr. Tárnok Zsanett klinikai szakpszichológus, a Vadaskert Alapítvány munkatársának, Dr. Takács Ádám és Dr. Németh Dezső az ELTE PPK  egyetmi tanára, az ELTE-MTA Emlékezet, Nyelv és Idegtudomány Kutatócsoport vezetőjének tanulmánya már témaválasztásában is érdekes.

Ha bármilyen agyi, fejlődési zavarról, eltérésről van szó, a tudomány általában azt keresi, mi működik rosszul. A magyar csapat ellenben – korábbi elszórt adatok és feltételezések alapján – arra volt kíváncsi, milyen pozitív következményekkel jár ez az állapot?

Nem betegség!

A Tourette-szindrómát atipikus fejlődési zavarnak tekintjük, amelynek legfőbb tünetei a közismert mozgásos és vokális tikkek. Ezek önkéntelen, gyors mozdulatok, a test, a végtagok, az arc izmainak rángása, illetve verbálisan a helyzethez nem illő, sokszor trágár szavak hangos bemondása

– mondja a 24.hu-nak Németh Dezső.

Fotó: Thinkstock

Tipikusan fejlődő embernél is előfordulhatnak néha tikkek, gondoljunk egy-egy önkéntelen rándulásra, száj-, szemremegésre főleg tartós stressz, illetve fáradtság terhe alatt. Ennél nyilván sokkal több kell ahhoz, hogy a Tourette-szindróma megálljon:

legalább egy évig fennálló több mozgásos és minimum egy vokális tik.

A tünetek legtöbbször négy-hat éves kor körül jelennek meg, 10-12 év táján erősödnek, majd serdülőkorban csökkenek. Nem tudni miért, de fiatal felnőtt korra az esetek 80 százalékában jelentősen lecsökkennek a tünetek, 20 százalék marad meg súlyosnak. Még nem találták meg a gyógymódot erre a szinfrómára, de a korai diagnózis sokat segíthet, a tünetek enyhítésére már létezik gyógyszeres kezelés. A Tourette szindromával élő személy  egy idő után megtanulhatja megelőzni, elnyomni a kellemetlen tikkeket, speciális módszerek, tréningek léteznek erre.

A szindróma kialakulásának okát sem sikerült feltárni, jelenleg annyit tudunk, hogy a zavar az agy evolúciósan ősi, kéreg alatti struktúrájában keletkezik.

Jobbak, de nem szupermanek

Visszatérve jelen kutatáshoz: mit jelent, hogy a tourette-es gyerekek jobban, könnyebben tanulnak? Nem arról van szó, hogy könnyebben megértik a matekot vagy hamarabb bemagolják a törit, hanem a mozgásos (sport), a kognitív (nyelv) és a szociális készségek elsajátításában lehetnek jobbak.

Fotó: Thinkstock

Az agyban különböző tanulási rendszerek működnek, de a részletekben való tévelygést megelőzve két alapvető területet különböztetünk meg. Egyik az explicit, azaz tudatos tanulásért, a másik az implicit, vagyis nem-tudatos tanulásért felelős. Esetünkben utóbbiról van szó, mint például a biciklizés. Szükségünk van hozzá alapvető instrukciókra, de magára a módszerre mindenki maga jön rá anélkül, hogy aktuális dőlésszöge és a gravitáció összefüggéseit vizsgálná tekerés közben.

Ez a készségtanulás működik olajozottabban a Tourette-s embereknél, és hogy mit jelenthet a gyakorlatban, arra többek között példa egy zeneszerző zseni, és egy világklasszis sportoló: Wolfgang Amadeus Mozart és Tim Howard, a Manchester United kapusa is e rendellenességtől érintett

– emeli ki a szakember.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a tourette-es gyerekek felnőve valamiféle szupermenekké válnának, sőt általánosítani sem lehet. Németh Dezsőék munkája a tudományban alapkutatásnak számít, magyarán az eredmények gyakorlati alkalmazása, illetve az okok feltárása további, kiterjedtebb vizsgálatokat igényel.

Jelenleg annyit mondhatunk, ami a kutatókat is meglepte: a Tourette-szindrómás gyerekek implicit tanulási képességei 15-20 százalékkal jobbak, mint tipikusan fejlődő kortársaiké.

Kapd el a kutyát

A kísérlet egyébként egy számítógépes „játék” volt, ahol egy kutya látszólag random útvonalat járt be a képernyőn, őt kellett bizonyos előre meghatározott pontokon elkapni a megfelelő billentyűk megnyomásával. A gyerekek nem tudták, és később sem ismerték fel – ha mégis úgy vélték kiderült, rosszul –, de a kutya mozgásának volt mintázata.

A feladat összefügg a nem-tudatos tanulással, reakcióidő és az egyre jobb találati arány pedig felszínre hozta a tikkelő gyerekek említett 15-20 százalékos „előnyét”. Érdekes az is, hogy a tanultak „bevésődtek”, magyarán másnap is tudták alkalmazni a megszerzett tudást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik