Tudomány
Man is posing for the camera with his mother at her home. He has his arms round her and they are both smiling for the camera.

Mamahotel: 40 éves kor a vízválasztó

Bihari Dániel
Bihari Dániel

újságíró. 2018. 04. 15. 10:00

A mamahotelben élő felnőttek személyisége torzulhat, és ha egy egészséges ember még 40 évesen is a „gyerekszobájában” él, valószínűleg élete végéig ott is marad. A leválás lelki folyamat, nem földrajzi távolság kérdése, óriási a szülő felelőssége, hogy az első perctől önállóságra nevelje csemetéjét.
Korábban a témában:

A mamahotelként ismert jelenség felett gyakran pálcát tör a társadalom kívülálló, és gondolkodás nélkül ítélkező része. Arról van szó ugye, amikor a felnőtt, kereső emberek még mindig a szülőkkel élnek, a köznyelv úgy mondja élősködnek. Az internet közönsége élezi rajtuk a nyelvét, a limonádé filmek kifigurázzák, nevetségessé teszik a helyzetet. De tényleg ennyire egyszerű a képlet?

Persze hogy nem, sőt a jelenség csak Magyarországon tömegeket érint. Az OTP Bank friss kutatása szerint a magyar háztartások ötödében él felnőtt korú gyermek, ráadásul ezeknek 27 százalékában olyan, aki már tanulmányait befejezte és önálló keresettel rendelkezik.

Az ötöd rész 27 százaléka az egész 5,4 százaléka, ami nem tűnik túl soknak, ám számoljunk egy kicsit. A KSH összesen 3 789 909 háztartást becsül Magyarországon, ennek 5,4 százaléka pedig 204 655 háztartást jelent. Ezek az otthonok a szó legszorosabb értelmében mamahotelek: a gyerek élvezi az előnyöket, a „szolgáltatásokat”, de cserébe nem ad semmit, keresetét önmagára költi.

Egyedül nem megy

A jelenség hátteréről, okairól, a belőle fakadó problémákról Kozékiné Dr. Hammer Zsuzsanna klinikai szakpszichológussal, pár- és családterapeutával, az ELTE PPK adjunktusával beszélgettünk.

Történelmi léptékkel haladva az elengedés és elszakadás friss, de jelentős probléma a világ nagy részén, így Magyarországon is. Az egyre gyorsuló iparosodással mind többen és többen voltak kénytelenek eredeti lakóhelyükről elköltözni oda, ahol munka volt, tehát a generációk „első” szétszakadását a kényszer szülte.

Magyarországon ez jellemzően a II. világháború utáni időkre tehető, és érdekes módon mára a fiatal generáció leválása általános elvárás lett.

Mégsem megy zökkenőmentesen:

Az elengedés-elszakadás optimálisnak nevezhető folyamatát számos olyan objektív és szubjektív tényező bonyolítja, mint az anyagiak, a megváltozott életciklusok vagy a fiatal felnőtt, illetve szülei különböző érzelmei, szempontjai

– mondja a 24.hu-nak a szakember.

Young couple holding hands closeup
Fotó: Thinkstock

Amíg Magyarországon egy pályakezdő fizetése teljes egészében rámehet még egy garzon bérlésére is, az együttélés kényszer, vagyis a pszichológia az okokat nem, csak a következményeket értékelheti. Nézzük az egyéb tényezőket.

Bizonytalanság és önzés

A fiatalon teljesen természetes módon vesz erőt némi félsz és bizonytalanság a felnőtté válás következményeitől: önállóan kell beosztani a pénzt, megtervezni az életet, tettei következményeit egyedül kell vállalnia. A nagyobb mértékű bizonytalanság megakadályozhatja, hogy valaki belevágjon a felnőtt életbe.

A másik oldalon ott a szülők jelentős visszahúzó ereje, ami sokszor nem is tudatos. A gyerek elköltözésével 20-25 év után számukra is új élet kezdődik, szülői szerepük véget ér. Hammer Zsuzsanna egyetért a laikus példájával, miszerint olyan ez, mint a nyugdíj: az ember feleslegesnek, haszontalannak érzi magát.

Emellett a középkorúak párkapcsolata sajnálatos módon gyakran üres, valós dilemma hát, mit kezdjenek egymással magukra maradva ebben az új élethelyzetben?

Sokak számára jó megoldásnak tűnik, ha inkább otthon tartják még a gyereket. Ez történhet csupa jószándékkal, de veszélyes, manipulatív módon is, és az is elképzelhető, a szülőben nem is tudatosul, mit miért tesz.

Lehet hivatkozni arra, hogy “pénzzel segíteni ugyan nem tudunk, de maradj itt, legalább a rezsin, kaján spórolsz és mosnod sem kell“. A másik véglet, hogy “hagyd csak itt nyugodtan szegény anyádat/apádat de tudd, ha rosszul lesz és meghal, az miattad van.” Egyik sem jó.

Objektív tényezőként nagyban nehezíti az elválást, erősíti a felsorolt attitűdöket a gyerekvállalás idejének kitolódása és a gyermekvállalási kedv csökkenése is:

  • Ha a pár 30-40 évesen vállal gyereket, mire ő felnő és megkezdené önálló életét, a szülők már tényleg idősek. Nagyobb teher a leválás, másik oldalról pedig az elengedés.
  • Maga a gyerek is 30-40 évesen állapodik meg, márpedig családalapítás előtt miért is lépne le a szülői házból? Amikor megtenné, szülei akár 80 esztendősek, fenti pont még aktuálisabb.
  • Kimutathatóan az egykék és a legkisebb gyerekek leválása a legnehezebb, hiszen igazán ők érzik magukon a súlyt: „magára hagyni” anyát és apát.
  • Még nehezebb dolga van annak, akit egyedelülálló szülő nevelt fel.

A szülő felelőssége: mint a madarak

Ettől függetlenül meg kell tenni, mert a mamahotel erős konfliktusforrása a gyermeklétbe beleragadt felnőtt és a magát már-már szolgának érző szülő között, és egyéb hátulütője is lehet:

A gyerekszerep állandósulása komoly következményekkel járhat: bizonytalanság, örökös rettegés a jövőtől, párkapcsolati problémák, infantilis személyiségzavar, a személyiség torzulása, szerepek állandósulása

– sorolja Hammer Zsuzsanna.

Mother and daughter are watching television together on the sofa at home.
Fotó: Thinkstock

Az elengedés vagy érzelmi leválás pszichológiai folyamat, és nem távolságfüggő: megtörténhet egy élettérben, de fennmaradhat egymástól sok száz vagy ezer kilométeres távolságban is. Hiába beszélünk felnőtt, akár 30 éves „gyerekekről”, a szülők felelőssége, hogy időben, és mindkét fél számára zökkenőmentesen történjen.

Ennek érdekében kell a gyereket kezdettől fogva korának megfelelő feladatokkal ellátni, felelősséget tenni a vállára, kompetenssé tenni. Soha nem késő.

Nyilvánvalóan egyén- és helyzetfüggő, ki meddig marad otthon, de ha a gyerek már önállóan keres, mégis kényelemből otthon ragadt, érdemes vele leülni vele beszélni.

Meg kell vele osztani a feladatokat, az ügyek intézését és a költségeket. Nem feltétlenül azért, mert a szülő nem képes kifizetni a villanyszámlát, hanem az önállóságra nevelés érdekében

– javasolja a pszichológus.

Ebből a szempontból tanulhatnánk a madaraktól. A fióka kirepülése a fészekből náluk is sorsdöntő, nehéz pillanat, nem véletlen a fogalom párhuzamba állítása az emberi világgal. A madárszülők segítenek: vagy megadják a kezdőlökést, vagy mondjuk az élelemmel egy távolabbi faágon incselkedve késztetik repülésre kicsinyüket.

40 év a vízválasztó

Eddig is pedzegettük, most ki is jelentjük, hogy a mindenkit foglalkoztató kérdésre: jelesül meddig számít normálisnak a mamahotel igénybevétele, nincs objektív válasz. Sőt, kulturális különbségek is befolyásolják.

Németországban például minél hamarabb önálló életre buzdítják a fiatalokat, míg a magyarok sokkal babusgatóbbak.

Ökölszabályként a 40 éves kort említhetjük: a szakember szerint ha valaki addig nem hagyta el a szülői fészket, nagy valószínűséggel már nem is fogja.

A távolságról a pszichológia úgy tartja, olyan messzire, ahonnan már nem megyünk át egymáshoz papucsban és pongyolában. Nem kell szó szerint venni, az érzelmi leválás nem fizikai távolság függvénye, ha a feleknek megvan a kellő élettere, intim szférája, nem törik egymásra az ajtót, mert kijelölik és tiszteletben tartják a közösen kialakított határokat, akkor tök mindegy a helyszín.

A fiatal felnőtt költözhet a családi ház felső szintjére vagy társasházban a szomszéd lakásba, önállósága nem szenved csorbát. És arról se feledkezzünk meg, a család két vagy három generációja optimális esetben milyen tökéletesen kiegészítheti és segítheti egymást.

Kiemelt kép: Thinkstock

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.