Hogyan vélekednek az egészen picik a világról? Mi alapján alkotnak véleményt, hogyan értékelik az információkat és miként tanulnak? A középkorban kis felnőttként kezelték a gyerekeket, de néhány évtizede is úgy gondoltuk, értelmi fejlődésük 2-3 évesen kezdődik. Annak bizonyítására, hogy még ez utóbbi is mekkora tévedés, Budapest a legjobb helyszín:
– hangzott el a CEU-n rendezett konferencián, ahol négy fejlődéskutató műhely, közkedveltebb nevén babalabor mutatkozott be. Az előadásokat interaktív kiállítás színezte, a kutatási eredményekre támaszkodva pedig a tudósok egészen meglepő állításokat fogalmaztak meg:
- A babák három hónaposan felfogják, ha valaki valakivel jót vagy rosszat tesz, és előbbit kedvelik.
- Hat-hét hónaposan már észreveszik, ha valaki valamit rosszul tud, azaz gondolkodásukban megjelenik egy másik személy szempontja.
- „Komolyabban” veszik azt az információt, amit anyanyelvükön osztanak meg velük.
- Születésüktől fogva érzik, értékelik a ritmust.
- Előnyben részesítik a tanított információt a hatékonyságnál.
- A családi kutya tényleg egy szőrös gyerek.
A teljességre nem törekedhetünk, de igyekszünk bemutatni a legérdekesebb eredményeket.
Ahogy tanulta, úgy alkalmazza
Forgács Bálint, az ELTE PPK Kognitív Pszichológia Tanszék Babalaborának kutatója arról beszélt, a kicsik érzelmileg és értelmileg is sokkal fejlettebbek, mint eddig hittük: „elméleteket” gyártanak, már fél évesen el tudnak vonatkoztatni saját személyüktől, és el tudják dönteni, számukra mi a hasznos és releváns információ. Elmélet helyett két érdekes kísérlet bemutatásával bizonyítjuk.
Az egyikben adott volt egy doboz, amibe a felnőtt egy eszközzel (például színes pálcával) belenyúl, kipiszkál belőle valamit, közben anyanyelvén, a jól ismert, eltúlzott dajkanyelven magyarázza a kicsinek, mit is tesz. Ugyanez történik egy másik csoportban is, ám a verbális információ ott valamilyen idegen nyelven érkezik. Utána a babák következnek. Megkapják a felnőtt által használt eszköz pontos mását, ám olyan nagy méretben, amivel a feladatot már képtelenség végrehajtani, és egy másik tárgyat, ami erre alkalmas volt ugyan, de a kicsi előtt ismeretlen.
Azok a babák, akikkel anyanyelvükön kommunikáltak, előbbivel próbálkoztak, fontos információnak értékelték az eszköz kiválasztását: „akkor is ezzel kell csinálni, ha ezt mutatták”. A másik csoportnak ez nem volt fontos, ők a funkcionálisan megfelelő eszközt használták. Miért? Nyilván nem ilyen tudatosan, de az anyanyelvi kommentár miatt fogadták el az információt kulturálisan hasznosnak és relevánsnak.
Preferálják a jó cselekedetet
A másik kísérletben tárgyakat mutattak nekik, azokat megnevezték és agyi elektromosságuk mérésével követték, hogyan reagálnak. Ha labdát láttak és hallottak, rendben volt a világ folyása, ám ha a labdára mondjuk kisautót mondott a felnőtt, agyhullámaikban mérhető volt, hogy észrevették az ellentmondást és meglepődtek rajta. Ami viszont számunkra meglepő: ugyanilyen meglepettséget mértek, amikor egy felnőtt eljátszotta, hogy nem látja a tárgyat és valami teljesen másnak hiszi. Magyarán 14 hónapos korban „kiszúrják”, ha a másik félreért valamit.
Határozott elképzeléseik vannak arról is, mi a helyes és mi nem. Egy képernyőn borzasztó egyszerű grafikával egy sárga „szmájli” próbált feljutni a meredek hegyre. Egyszer szemből jelent meg a kék négyzet és hátráltatta, visszanyomta, míg máskor a piros háromszög bukkant fel hátulról, ő viszont megtolta, segítette. Szemkövető módszerrel már három hónapos korban kimutatható, hogy
Ez már a Közép-Európai Egyetem kutatása volt, Marno Hanna, a CEU Fejlődéslélektani Kutatócsoportjának tagja arról beszélt, hogyan gondolkodnak a babák. A szakemberek többek között arra voltak kíváncsiak, a tanultak alapján hoznak döntést vagy hatékonyságra törekszenek – erre szolgál az úgynevezett bimbam vizsgálat.
Amit tanult, az a fontos
Egy dobozról van szó, rajta világító kék és piros gomb, vele szemben alig másfél éves apróság édesanyja ölében. Bejön a moderátor, dajkanyelven magyarázva a babának megnyomja lassan egymás után háromszor a kék gombot, ami egy alkalommal bimbammol. Utána egy másik személy lép be, némán megnyomja a pirosat, ez háromból kétszer adja a gyerek számára érdekes hangot.
Utána a baba jön: többségük a kevésbé hatékony kék gombot nyomták le elsőként, mert ezt „tanulták”. Ellenben ha egyig segítő sem kommunikált, hanem csak fentiek szerint nyomkodták a gombokat, a legtöbb gyerek a hatékonyabb, piros gombot választotta.
Mindez összefügg az ELTE említett eredményeivel:
Érzik az ütemet
Az MTA TTK Hang- és Beszédészlelési kutatócsoportja elsősorban újszülöttekkel foglalkozik, azt vizsgálják, közvetlenül születésük után milyen agyi feldolgozási képességekkel rendelkeznek a babák, hogyan értelmezik, tanulják a világot. Háden Gábor beszélt a legfrissebb kutatásról, azaz hogy az ütemérzék velünk született képesség-e?
Ebből a tudomány profitál, de egy másik, a nyelvfejlődés előrejelzésére szolgáló követéses vizsgálat például komoly gyakorlati hasznot eredményez például az autizmus vagy figyelemzavar mielőbbi kiszűréséhez. Minél előbb kiderül a probléma, annál korábban és hatékonyabban lehet beavatkozni.
Gének és környezet
Lakatos Krisztina, az MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetének kutatója a temperamentum és genetika kapcsolatát vizsgálja, a babák laboratóriumban mért viselkedésének genetikai hátteréről beszélt.
Laikusként könnyű ezt úgy elképzelni, hogy egyszerű vizsgálattal születés után megtudhatjuk, gyermekünk mennyire lesz nyugodt, izgő-mozgó, hisztis, sírós vagy akár barátságos. Persze nem.
Valószínűségekről van szó, egy-egy gén a viselkedés változatosságának maximum 1-2 százalékát magyarázhatja. Több száz gén együttes hatását megbonyolítva a környezet számtalan változójával nem lehet pontos egyéni előrejelzést készíteni
– mondta a 24.hu-nak Lakatos Krisztina, hozzátéve: a kutatás elméleti haszna a fejlődésre befolyással bíró tényezők megértése, amelyeket később gyakorlati tudássá formálhatunk.
Szőrös gyerekek
Kis Anna, az MTA Babaakadémiájának kutatója a gyerek és a kutya összehasonlításáról beszélt. Hogy kerül a képbe a „szőrös gyerek”? A tudomány régóta vizsgálja, mi az, ami az emberben egyedi, és ehhez rendre legközelebbi rokonainkhoz, a főemlősökhöz nyúl vissza. A kutyákkal folytatott munka viszont egy olyan állattal hasonlíthat össze minket, amellyel ugyanazon környezeti kihívásokkal kell megküzdenünk, vagy mondjuk úgy: ugyanazon ökológiai fülkében élünk.
Kötődés szempontjából számos hasonlóságot lehet megfigyelni a gyerek és a kutya viselkedésében, játékában szülei/gazdája társaságában, új közegben, idegennel illetve idegen jelenlétében. Sőt. Farkasokkal is elvégeztek hasonló teszteket és arra jutottak: sok esetben a kutya kötődési viselkedése a gyerekével mutat párhuzamot, és nem a farkaséval.
A kutató azonban figyelmeztet: óvatosan kell bánni a kijelentésekkel, mert a hasonlóságok igen felszínesek, a mélyben rengeteg a különbség húzódik.
