Belföld

Nem értik Kósát a csengeriek 

A négygyermekes háztartásbeli özvegy hogyan verhette át a minisztert?

A Népszavának a kisvárosban azt mondták, sokáig szinte nyomorban élt a család, amikor csoda történt, egy rejtélyes dokumentum azt igazolta, hogy tetemes vagyont örökölt egy németországi rokon után. Azt mondták, a család korábban egyszerű életet élt, volt, hogy a boltban hitelre tudtak vásárolni, sokszor kértek kölcsön.

A háztartásbeli nő a férjével négy gyereket nevelt, hárman már nagykorúak, a legkisebb 12 éves. Egy ismerősük szerint a papírok láttán ügyvédek, orvosok is adtak kölcsön a családnak. Vettek nagyobb házat, márkás autót, elindult a rongyrázás. Egyszer a saját utcájukat is lezáratták, mondván, a német pénzügyminiszer érkezik, a vagyon átutalásáról tárgyalni.

Volt kisbuszuk is, amely a Pólus Palace Hotel feliratot viselte, és az asszony többször emlegette, hogy  tulajdonrészük van a hasonló nevű gödi szálloda és golfklubban. A ’90-es évek végén indult projekthez a gödi önkormányzat 70 hektárnyi földet adott, de a golfszálló becsődölt, a hitelező bankok futhattak a pénzük  után. A Népszava érdekes egybeesésnek nevezi, hogy Pestisrácok.hu szerint az asszony ellen nyomozás is folyt, mert kárt okozott

a Magyar Fejlesztési Banknak, amit végül persze az adófizetők pénzéből kellett jóváírni.

A csengeriek nem értik, hogy asszony miként tudta átverni Kósa Lajost, ha valóban átverésről van szó. 

Volt aki arról beszélt, hogy Kósa Lajost azzal „hintáztatták be”, hogy pénzből létrehoznak egy pénzügyi alapot és ő dönthet a befektetés kamatairól.

A NAV csak egy hónapja szállt ki a családhoz, nyomozás indult. A családfő, akit mindenki rendes embernek ismert, nem sokkal később felakasztotta magát. 

Az asszonyról a csengeriek sem tudják eldönteni, hogy zseniális csaló vagy tényleg egy álomvagyon örököse. Házi őrizetben van, a lábára nyomkövetőt szereltek, de kedden is látták az utcán sétálva.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik