Belföld

Szétfújták a Fidelitas plakátjait, közölték velük, hogy Székesfehérvárra nem érvényes a véleménynyilvánítás szabadsága

Székesfehérváron az Alba pláza előtt plakátkiállítást rendezett a helyi Fidelitas az ellenzéki politikusok szerintük felháborító mondataiból. Ezekre a plakátokra a Momentum aktivistái olyan felíratokat fújtak fel, hogy „Kósa”, „Ugye Elios még?”, valamit Cser-Palkovics Andrástól kérdezve, hogy „Ehhez adod a neved, Cser?”.

A kiérkező rendőrök igazoltatták őket, amire az aktivisták azzal védekeztek, hogy nem követtek el bűncselekményt, mert ez politikai véleménynyilvánításnak számít. Egyébként ebben lehet valami, mert korábban egy szegedi ügyben a főügyész is így döntött, valamint a Pesti Kerületi Bíróság is egyetértett velük, de ami ennél is fontosabb, a Kúria szerint az is a véleménynyilvánítás szabadságához tartozik, ha leszedik a plakátokat.

A rendőröket viszont a Momentum elmondása szerint nem lehetett ennyivel meggyőzni, azt mondták nekik, hogy

ez Székesfehérvárra nem vonatkozik.

Ezért továbbra is a helyszínen maradtak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik