Belföld

Vona Gábor nyerte a lájkversenyt

A miniszterelnök-jelöltek versenyében Vona Gábor (Jobbik) és Karácsony Gergely (MSZP-Párbeszéd) ismét több lájkot, illetve elérést produkált a közösségi médiában, mint Orbán Viktor. Bár mindegyik jelölt esetében kevesebb pozitív hangvételű üzenet született, mint egy hónapja, az előző hónaphoz képest Orbán Viktor esetében csökkent a legnagyobb mértékben a pozitív hangulatú posztok száma. A legtöbbet úgy tűnik, továbbra is a Jobbik és Vona Gábor foglalkozik a közösségi médiával, de Karácsony Gergely követőinek száma növekedett a legnagyobb mértékben.

Az Ynsight és a Ténygyár ismét megvizsgálta, hogyan teljesítenek a miniszterelnök-jelöltek a Facebookon. A kutatás során elsősorban arra kerestük a választ, mekkora aktivitást váltottak ki az elmúlt hónapban (a január 21. és február 20. közötti időszakban) az egyes pártok vagy pártszövetségek miniszterelnök-jelöltjei, és milyen reakciókat váltottak ki a magyar facebookozókból. Fontos tudnunk, hogy a közösségi médiában elért népszerűséget nem válthatjuk át szavazatszámra; ráadásul a pártok, illetve politikusok által elköltött hirdetési pénzek az eredményeket jelentősen befolyásolják – ami egyébként igaz lehet a választásokra is.

A legaktívabb január végén és február elején is Vona Gábor volt, egy hónap alatt összesen 125 bejegyzést tett közzé a Jobbik miniszterelnök-jelöltje, de a posztok számát tekintve felzárkózott hozzá a Momentum elnöke, Fekete-Győr András szintén 125 poszttal, Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd jelöltje (117 poszt) és Szél Bernadett, az LMP jelöltje is (111 bejegyzés). Orbán Viktor valamivel többet posztolt a vizsgált időszakban, de még így is kevesebb mint negyedannyi bejegyzést tett közzé (31-et) mint Vona vagy Fekete-Győr.

Ennek megfelelően Vona nyerte a lájkok versenyét (203 ezer), de Orbán negyedannyi poszttal váltott ki feleannyi tetszést (110 ezer) a facebookozókból. A miniszterelnöknél azért tapasztalható jelentős csökkenés, mivel az előző időszakban a karácsonyi posztját nagyon sokan kedvelték és kommentelték. Ez általában így van regnáló kormányfőnél, a tábor sajátsága miatt pedig mindenki másnál jobban igaz Orbánra: amikor valamit mond, a hívek figyelnek. Fekete-Győr pedig hiába posztolt ugyanannyit, mint Vona Gábor, a jobbikos politikus kedveléseinek csak 2,5%-át érte el. Karácsony Gergely és Szél Bernadett csaknem kétszer annyit posztoltak, mint az előző időszakban, a lájkversenyben Karácsony ezüstérmes lett (155 ezer lájk). A többi jelölt közül egyedül Gyurcsány Ferenc ért el több mint 100 ezer lájkot, Szél Bernadett az előző időszak 17 ezer kedveléséhez képest ezúttal 52 ezer lájkot kapott, Szigetvári Viktor (Együtt) és a miniszterelnök-jelöltségét nemrég bejelentő Lattmann Tamás (a Kisgazdák vezette pártszövetség jelöltje) elhanyagolható számú kedvelést kaptak.

Megosztások tekintetében  Vona Gábor toronymagasan vezet (67 ezer), mögötte a Gyurcsány-Karácsony kettős 38 illetve 33 ezer megosztással. Orbán Viktor posztjait kevesebb mint feleennyien, 15 ezren osztották meg. A legtöbb komment ismét a legaktívabb Vona Gáborhoz érkezett (31 ezer), akit 15, 14 illetve 10 ezer kommenttel követ Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc és Szél Bernadett. Ebből szinte egyértelműen következik, hogy

a legtöbb embert a Jobbik miniszterelnök-jelöltje bírta reakcióra a hónap során (300 ezer), Vona posztjai majdnem háromszor annyi embert mozgattak meg, mint Orbáné, ám Karácsony Gergely is több mint 200 ezer reakciót váltott ki.

A legtöbb pozitív tartalmat ismét Orbán Viktor osztotta meg, bár nála csökkent a legnagyobb mértékben a pozitív hangvételű posztok aránya annak ellenére, hogy egy kormánypárt a választások előtt jellemzően saját eredményeit igyekszik hangsúlyozni. A pozitív hangvételű posztok aránya egyébként az összes jelölt esetében csökkent. A legnegatívabb jelölt az újból színre lépett Lattmann Tamás lett. A többiek nagyjából hasonló arányban (15-23 százalék) osztottak meg pozitív tartalmú bejegyzéseket a negatív posztok aránya 19-32 százalék között mozgott. Az aktivitás is ezúttal is magasan Orbán Viktor oldalán volt a legnagyobb, azaz a miniszterelnök kevés bejegyzéssel is komoly tömeget tud megmozdítani.

Az Ynsight ismét megvizsgálta azt is, hogy hogyan szerepeltek a miniszterelnök-jelöltek a közösségi média azon tereiben, amelyeket nem a pártok és politikusok építettek fel, hanem ahol a felhasználók „spontán” beszélgetésekben említették a miniszterelnök-jelölteket. Itt továbbra is kimagasló Orbán Viktor fölénye, aki az összes, 118 ezer spontán említés csaknem kétharmadáért (71 ezer említés) felelt. Ez azonban egy hivatalban lévő miniszterelnök esetében nem túl meglepő, hiszen a neve nemcsak a kampány, hanem a kormányzás kapcsán is előkerül a Facebookon.

Az emberek továbbra is szeretik szidni a politikusokat – átlagosan a spontán említések csupán 14,1 százaléka volt pozitív. Átlag fölött pedig egyetlen jelöltnek sem sikerült teljesíteni. A legkevesebb pozitív megjegyzést Szigetvári Viktor (7%) és Szél Bernadett (9%) szedte össze, a többiek a 11,6-13,8 százalékos sávban váltottak ki pozitív megszólalásokat. A legmagasabb arányú pozitív megjegyzést Orbán Viktornak sikerült begyűjtenie, összesen 13,8 százalékot.

A legtöbb követővel a Facebookon továbbra is Orbán Viktor (556 ezer) rendelkezik, őt szorosan követi Vona Gábor (497 ezer), majd erősen lemaradva Gyurcsány Ferenc (196 ezer) és Karácsony Gergely (158 ezer). Szél Bernadett 70 ezer követővel ötödik, Szigetvári Viktor 36 ezerrel hatodik, Lattmann Tamás, akit ebben a hónapban vizsgáltunk először, 6500 követővel a 7., míg Fekete-Győr András 3200-zal a 8.

Kiemelt kép: Mónus Márton / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik