Egy éve történt az elmúlt évtizedek legsúlyosabb, magyar áldozatokat követelő közúti balesete. A többségében diákokat szállító autóbusz Franciaországból, a Szinyei Merse Pál Gimnázium sítáborának helyszínéről tartott hazafelé, amikor Verona és Velence között az A4-es autópályán letért az útról és fékezés nélkül a szalagkorlátnak hajtott, majd egy autópályahíd pillérének csapódott, végül kigyulladt. 56-an utaztak a buszon, 43 fiatalkorú és 13 felnőtt.
Az évforduló alkalmából két hozzátartozóval, Krizsány Lászlóval és Márton Lászlóval beszélgettünk.
„Csonka élet lesz már ez”
Amikor egy haláleset történik, akkor szükség van egy bizonyos időre, hogy a hozzátartozók valahogy feldolgozzák. Persze teljesen nem feldolgozható, hiszen a tragédia egy örök sebet ütött a lelkünkbe, ezt magunkkal hordozzuk életünk végéig. De ahhoz, hogy valamennyire működésképesek maradjunk, tovább tudjuk lendíteni az életünket, ahhoz egy nagyon fontos fordulat kellene
– mondta Krizsány László, aki egyetlen gyermekét, Flórát veszítette el a balesetben.
Olyan dolgokra gondol, amikbe nincsen beleszólásuk: a nyomozásra, az ügyészségi munkára. Mert amíg az nem ér véget, nem tudnak 100 százalékosan a gyászra figyelni, még nem tudják újra „felépíteni magukat”. A hozzátartozók egy része a gyásznak abban a fázisában tart, amikor nem tud nyilatkozni. De mindenki csinál valamit, mindenkinek van feladata. A családok összetartanak, informálják egymást, és már nem csak a balesetről beszélnek.
Közzétette: 24.hu – 2018. január 21.
Minden megváltozott – mondja Krizsány László. A barátok nagy része kikopott mellőlük, a sorstársakkal tartják a kapcsolatot. A hozzátartozók egyik fele máig képtelen dolgozni, másik fele más munkát vállalt, mint amit korábban csinált. Rengeteg olyan nagyszülő meghalt az előző évben, aki a tavaly januári tragédiáig egészséges volt.
Láttuk, ahogy egy jó kedélyű 65 éves ember egy év alatt harminc kilót fogyott és egyszer csak összeesett. Ez nem 17 emberről szól, hanem legalább háromszázról.
Az áldozatok hozzátartozói elsősorban nem az érzéseikről akarnak beszélni, nem azt akarják, hogy sajnálják őket. Az foglalkoztatja őket, hogyan történhetett meg a tragédia, hogyan indulhatott el a busz 43 gyerekkel rossz műszaki állapotban, egy beteg sofőrrel? Miért nem történt egy év alatt gyakorlatilag semmilyen előrelépés az ügyben, miért nem tájékoztatják őket a fejleményekről, miért nincs még mindig egyetlen felelőse sem a balesetnek?
Nem azt akarják, hogy mindenkit „koncoljanak fel”, tudják, hogy a gyerekeiket már semmi sem hozza vissza.
Nekem nincs több gyerekem, akit fel tudok tenni buszra, de szeretném, ha valami előrelépés történne
– mondja Krizsány László.
Sok szülőben máig megfogalmazódik az, hogy miért engedte el a gyerekét a sítáborba. Krizsány László szerint ez azért lehet, mert egyszerűen nem látják tisztán a helyzetet, miután a magyar hatóságoktól semmilyen információt nem kapnak. Benne nincsen bűntudat, de azt mondja,
csonka élet lesz már ez.
Viszont még ezt a csonka életet sem tudják elkezdeni, amíg nincs válasz a kérdéseikre. Amire mégis fény derül, azt nekik kell kinyomozni, Olaszországba járnak, ahol több segítséget kapnak a sértetti joguk miatt.
Az információkból látszik, mi történt azon az egy évvel ezelőtti napon. A hatóságok két és fél oldalon keresztül ecsetelik jelentésükben, hogy milyen gondok voltak a busz műszaki állapotával. A műszaki szakértő a kiutazott hozzátartozóknak azt mondta,
Az is kiderült, hogy az üzemorvos csak Kecskeméten fogadhatta volna a pácienseit, ott vizsgálhatta volna őket. Ehelyett csak bekérte az alkalmasságot igazoló papírt, és Kiskunfélegyházán a tulajdonos előtt lepecsételte – anélkül, hogy látta volna a sofőrt.
A buszban egy pótüzemanyag-tartály is volt, Krizsányék látták az erről szóló tanúvallomást. Az az ember, aki a póttartályok beszerelésével volt megbízva, nyolc éve alkalmazottja a balesetet szenvedő buszt üzemeltető Pizolit Kft.-nek.
Krizsány szerint még szigorítani sem feltétlenül kellene a szabályokon, csak betartani azokat. De az egész iparág súlyos helyzetben van. Sok busztársaság alkalmazottjával beszéltek, úgy tapasztalják, vannak, akik hasonlóan működnek, mint a buszba a póttartályt engedély nélkül beépítő Pizolit Kft., mások megpróbálnak szabályosan eljárni. Az utóbbiak óriási versenyhátrányból indulnak. Az iskola által megbízott utazásszervező állítólag több helyről kért árajánlatot, és akadt olyan cég is, amelyik póttank nélkül, szabályosan üzemelteti a buszait. Ez a cég természetesen magasabb árat kért. A Pizolit póttartályt használ, így nyomott árajánlatot tudott adni. Csakhogy ez komoly biztonsági problémákat okoz.
Ezt a rendszert korábban nem ismertük, ma már ismerjük. Ebbe bele kellene nyúlnia az államnak, lépéseket tennie. Ha megtenné, akkor persze emelkednének az árak. De ha egy szülőnek feltennénk a kérdést, hogy mit választ, drágábban, de hazajön a gyereke, vagy olcsóbban, de már nem láthatja, akkor mindenki az elsőt választaná. Legrosszabb esetben, ha így drága az út, akkor nem megy el a gyerek. Nekünk nem volt választásunk.
Krizsány László azt mondja, korábban valahová a lazaság és a linkség közé helyezte volna az olaszokat, de teljesen megváltozott a véleménye, miután azt látta, a komoly dolgokhoz nagyon komolyan állnak hozzá.
Ódákat tudnék zengeni róluk, meg akarják oldani rendesen ezt az ügyet, és azokról az információkról, amik nem hátráltatják a nyomozást, tájékoztatnak minket. A magyar Nemzeti Nyomozó Irodával is tarjuk a kapcsolatot, ők viszont semmilyen tájékoztatást nem adnak.
Krizsány úgy érzi, a magyar hatóságok soha nem fognak kiállni és elmondani, mire jutottak a nyomozás során.
A körúti robbantás ügyében több sajtótájékoztatót tartottak. A mi balesetünkről soha nem tájékoztatták sem a hozzátartozókat, sem a közvéleményt.
Pedig kaptak olyan információkat, hogy a magyarországi nyomozások is megállapítottak fontos dolgokat, csak az ügyészség egyelőre nem lép. (Az NNI a Magyar Nemzet szerint március 21-ére tervezi a tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indult nyomozás befejezését, de az ügyészség még meghosszabbíthatja a határidőt. Az olasz rendőrség már tavaly tavasszal vádemelési javaslattal zárta le saját nyomozását, a vádemelés két hónapon belül várható.)
Az olaszországi anyagokból, amiket láttak, kirajzolódik, hogy az állami szektorhoz kötődő hiányosságok is vannak. Krizsány László példaként hozta, hogy 2012-ig 350 független vizsgabiztos volt, ők ellenőrizték a buszokat, akkor azonban kirúgták őket, de nem reklamáltak, mert másnaptól a cégek belsősként alkalmazták őket.
Krizsány a baleset okait összefoglalva azt mondja, hogy volt egy borzalmas állapotú busz, és egy beteg sofőr.
Mindennel foglalkozunk, csak ezzel nem. Én nem politizálok, nem tudom, jó-e a migráns vagy nem, jó-e a Soros vagy nem. Nem érdekel, de amikor azt látom, hogy a politika csak ezzel foglalkozik, és a valódi problémákkal nem törődik, az nem jó érzés. Egyébként ahogy a jobboldal nem foglalkozik ezzel, úgy a baloldal sem.
A szülő is meghal, amikor eltemeti a gyerekét
A Márton család egyik fiát, Márkot veszítette el a buszbalesetben. Márton László elmondta, traumákkal teli egy év van mögöttük.
Egy éve azon a januári reggelen a televízióban hallotta, hogy mi történt, azonnal útnak indultak. A kocsiban tudta meg, hogy a fia már nem él. Ő volt a legfiatalabb áldozat.
Különleges gyerek, hitben járt, sportolt, hegedült. 800 ember volt a templomi búcsúztatóján.
Márton László kivitte a fiát a buszhoz az indulás előtt. Beszélt a sofőrökkel, felmérte a terepet, közölte, ha emeletes a busz, akkor nem utazhat a fia. Jól emlékszik a sofőrre, aki a buszt vezette a baleset pillanatában. Feketében volt, egymás után szívta a cigarettát. Később kiderült, hogy két hónappal a baleset előtt veszítette el testvérét.
Szülői természetből fakadva az embernek van bűntudata. Ezt nem lehet még magadnak sem megmagyarázni. Megszületik a gyerek, ő az életed értelme, óvod, aztán történik egy ilyen baleset, és a szülő nem tudja megvédeni. Hogyan is tudná, amikor ott sem volt? Nem vagyunk semmiben sem hibásak, mégis ott van az emberben ez az érzés.
Ő is úgy érzi, ha kiderül, hogy kik a felelősök a tragédiáért, akkor a hozzátartozók bűntudata is csökkenhet. A végsőkig elmennek, mert ennyivel tartoznak a gyerekeiknek. Felfoghatatlannak tartja, hogy egy év elteltével még senki, semmit nem mondott nekik a baleset okairól. Ha nem mennek ki Olaszországba, akkor a mai napig semmit nem tudnának a körülményekről.
Márton azt hangsúlyozza, hogy felelőtlen emberi döntések miatt történt a tragédia. Ez nem egy természeti csapás volt, hanem egy elkerülhető baleset.
A sofőrt ő is egyértelműen felelősnek tartja, hiszen olyan gyógyszert szedett, amivel nem lehet vezetni, ráadásul alvászavartól is szenvedett. Czakó Tibor, a cég ügyvezetője pedig tudott erről. Márton megkérdezte a buszos kft. vezetőjét, hogy érez-e erkölcsi felelősséget.
Annyit nem mondott, hogy nem. Válaszra sem méltatott. Pedig ő nem hozta vissza az én gyerekemet, és nem fordítva. Emberileg sem érezte át a helyzetet. 43 gyerek volt a buszon. Ebbe a táborba a legjobb állapotú busszal és sofőrrel kellett volna elmenni.
Továbbra sem értik, hogyan fordulhat elő, hogy a nyomozás idejére nem függesztették fel a Pizolit Kft. engedélyét.
Ez az ember másnap ugyanúgy embereket szállított, bevételt termelt. A hozzátartozók közül pedig sokan már dolgozni sem tudnak, pszichológushoz járnak.
A szülők úgy érzik, mintha egy időzített bombával utaztak volna a gyerekek.
Mondjam azt, hogy még szerencse, hogy nem odafelé történt ez a szörnyűség? Legalább volt egy utolsó, csodálatos hetük. Folyamatosan telefonáltak haza. Minden szülő megnyugodott az utolsó este, hogy egy nagy sítúrán nem történt baleset.
A hit sokat segít nekik, ki sem bírnák enélkül. Azt mondja, a VI. kerületi polgármester is melléjük állt, folyamatosan támogatásukról biztosította a családot.
Az elmúlt egy évre így emlékszik vissza:
Mindenki sírva fekszik, sírással kel. Napközben még tartja magát ez ember, de minden gondolatunk e körül forog. Olyan mintha most történt volna. Ilyen tragikus baleset után nem is lehet megnyugvás. Sokszor az ember próbálja megmagyarázni, hogy ez meg sem történt. Hihetetlen, hogy darabokra tört az életünk. A szülő, amikor eltemeti a gyerekét, akkor ő is meghal. De csinálni kell tovább.
