Belföld

Vádat emeltek Orgován Béla ellen

A Quaestor-ügyhöz kapcsolódó bűnügyben emelt vádat a Fővárosi Főügyészség: a cégcsoport egyik tulajdonosát, valamint egy a cégcsoport irányítását színleg átvevő srómant közokirat-hamisítás bűntette miatt állítják bíróság elé.

A vádirat szerint az ügy elsőrendű vádlottja – a közleményben cinkosával együtt csak monogrammal említett – Tarsoly Csaba a tulajdonában álló Quaestor cégcsoporthoz kapcsolódóan elkövetett vagyon elleni  bűncselekmények miatt úgy döntött, hogy a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt., mint anyavállalat és egyik leányvállalata, a Quaestor Invest Kft. képviseletét színleg átruházza másra.

Orgován Béla – az ügy másodrendű vádlottja – vállalta ezt a szerepet, pontosabban, hogy Tarsoly elképzeléseinek megfelelően közreműködik abban, hogy őt a QI ügyvezetőjeként, valamint a QPT vezérigazgatójaként jegyezze be a cégbíróság a közhiteles cégnyilvántartásba úgy, hogy a gazdasági társaságokat ténylegesen továbbra is a Quastor-vezér irányítja majd.

II. rendű vádlott iskolai végzettsége nyolc általános iskolai osztály volt, így nem rendelkezett megfelelő képzettséggel ahhoz, hogy irányítsa a Quaestor cégcsoport anyavállalatát, illetve leányvállalatát. Ezen túlmenően II. rendű vádlott vezető tisztségviselői tisztsége egy törvényi kizáró ok miatt – büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények hatálya alatt állt – érvényesen létre sem jöhetett volna.

– áll a Fővárosi Főügyészség tájékoztatásában.

A Fővárosi Törvényszék Cégbírósága kérelem alapján 2015. március 24-én jegyezte be Orgovánt a QI önálló képviseleti joggal bíró ügyvezetőjeként.

A vád szerint továbbá a 2015. március 16. napjára összehívott rendkívüli közgyűlésen az I. rendű vádlott döntésének megfelelően akként módosították a QPT alapszabályát, hogy attól a naptól, határozatlan időre, önálló képviseleti joggal II. rendű vádlott lett a QPT vezérigazgatója.

A Magyar Nemzeti Bank feljelentésére időközben azonban megindult a nyomozás az úgynevezett Quaestor-ügyben, és mivel az ügy a kezdetektől rendkívül nagy médiafigyelmet kapott, így hamar nyilvánosságra került, hogy a Quaestor cégcsoport irányítását Tarsoly egy „strómannak” adta át, aki a közvélemény nyomása miatt kezdeményezte a változásbejegyzési kérelem visszavonását, amelyre tekintettel a Cégbíróság a QPT vonatkozásában megszüntette az eljárást, így a QPT-nél a közhiteles cégnyilvántartásba valótlan tény bejegyzése végül elmaradt.

A Fővárosi Főügyészség a két férfival szemben közokirat-hamisítás bűntette, valamint annak kísérlete miatt nyújtott be vádiratot. A főügyészség indítványozta a Fővárosi Törvényszéken már folyamatban lévő bűnügyhöz történő egyesítés megfontolását, mivel a személyi összefüggésen túlmenően, több vádpont kapcsán a bizonyítás lefolytatása az ott folyamatban lévő büntetőeljárásban célszerű.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik