Belföld

Putyin gáza törést hoz Orbán és Lengyelország között

A Reuters szerint Orbán Putyinnal folytatott megbeszélésén azt mondta, hogy két tábor alakult ki, amely másik oldalán a balti államok, Lengyelország az Egyesült Államok áll.

A Reuters arról számolt be, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök azt mondta, az Európai Unión belül “nagyon mély, stratégiai jellegű törésvonal van” az orosz kapcsolatokat illetően. Magyarország Csehországgal, Szlovákiával és Ausztriával egyetemben úgy gondolja, hogy a Moszkvával való együttműkdödés nélkül “nem tudjuk elérni céljainkat” – mondta a kormányfő egy újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen.

Elhárítottuk az újabb szerződést

Ezzel szemben a balti államok és Lengyelország az Egyesült Államokkal együtt “értékalapú külpoltikát” képviselnek a kérdésben, és úgy vélik, hogy Oroszországot ki kell rekeszteni az EU-val való együttműködésből. Orbán a Reuters szerint azt is hozzátette, hogy Donald Tusk, az Európai Tanács lengyel elnöke a törésvonal “másik oldalán” áll.

A hosszú távú gázszerződésről folytatott megbeszélésen a vg.hu cikke szerint “a kormány elhárította, hogy már most megkössék a következő ilyen egyezményt, elérték ugyanakkor azt, hogy a most fennálló, 1996 óta érvényes és 2015 végén lejáró szerződés szerint még meglévő 3 milliárd eurós tartozásunkat nem az év végéig, hanem csak akkor kell kifizetni, ha az oroszok leszállítják az ellenértékért a földgázt”.

Ez a jelenlegi árszint – ezer köbméterenként 260 dollár – mellett a kormány számításai szerint nagyjából 4-5 évet jelent. A kormánynak jelenleg nem áll érdekében az új szerződés megkötése, mivel rendkívül volatilis az árképlet egyik alapjának számító piaci kőolajár – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Beruházás jön, de nem a BMW

A miniszterelnök az Origo cikke szerint fontosnak nevezte a Vlagyimir Putyinnal ápolt személyes kapcsolatot. “Nem mondjuk, hogy az oroszok nem jelentenek veszélyt, de jó kapcsolatot kell velük kialakítani, mert rosszabbul járunk, ha nem működünk velük együtt” – jelentette ki.

Az Origo szerint a kormányfő Angela Merkel német kancellárral folytatott február elejei tárgyalásaival kapcsolatban megerősítette, hogy “megállapodtak egy gazdasági csomagban, amely munkahelyeket teremthet”. Esélyes, hogy egy nagy német autógyár Magyarországon ruházzon be, erről áprilisra várható döntés, és nem a BMW-ről van szó – tette hozzá.

A kormányfő Colleen Bell új budapesti amerikai nagykövetet jó választásnak nevezte, “jobb, mint az a kép, ami előzetesen kialakult róla”. Azt is mondta, hogy Magyarország esetleges szerepvállalását az Iszlám Állam elleni háborúban az amerikaiak nagyra értékelnék. Erre egy német-olasz-magyar koalíció Kurdisztánba küldésével kerülhetne sor. A kormányfő emlékeztetett rá, hogy ehhez a Országgyűlés kétharmados döntése kell, “a Fidesz-frakció azonban még billeg a kérdésben”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik