Belföld

Kultúrséta a pesti zsidónegyedben

A zsidó kultúra magyarországi múltjával és jelenével, történelmi emlékeivel ismerkedtek hódmezővásárhelyi diákok az Emlékpont fővárosi jutalomkirándulásán.

A magyarországi holokauszt 70. évfordulójára emlékező hódmezővásárhelyi programsorozat részeként, a magyar zsidóság történetéről, a magyar kultúra zsidó értékeiről rendezett történelemversenyt, még áprilisban az Emlékpont Múzeum.

A vetélkedőn résztvevő diákokat a közművelődési központ egy budapesti kirándulással jutalmazta. A Németh László, a Bethlen, a Klauzál-iskola, valamint a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola tanulóiból álló kis csoport látogatásának fő célpontja a VII. kerületi, pesti zsidónegyed volt.

A csapat a Zachor Alapítvány önkéntes idegenvezetőinek segítségével tett egy történelmi sétát Belső-Erzsébetvárosban. Megtekintették a Dohány utcai Zsinagógát, annak udvarában Varga Imre szobrászművész szomorúfűzfára emlékeztető alkotását, az Emanuel Emlékfát, melynek több mint harmincezer levelén a holokauszt mártírjainak neveit örökítették meg. A vásárhelyi csoport felkereste Carl Lutz svájci diplomata, embermentő emlékművét, majd látogatást tettek a Rumbach Sebestyén utcai és a Kazinczy utcai Ortodox Zsinagógában is – mondta el a versenyt és a kirándulást szervező Égető Réka múzeumpedagógus.

A diákok a kultúrtúrát a nagynevű Fröhlich Kóser Cukrászdában, illetve a Magyar Zsidó Múzeum állandó és időszaki kiállításainak megtekintésével zárták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik