Orbán Viktor hatalmas arcképe az „Magyarország miniszterelnöke” megjelöléssel még ma is arra emlékeztet bennünket, hogy sokan voltak olyanok vasárnap éjszakáig ebben az országban, akik úgy gondolták, ilyen „direkt marketinggel” nem lehet kivívni a többség bizalmát. Mintha az újrázó miniszterelnök kissé cinikus félmosollyal úgy tekintene ránk az óriásplakátokról, mint aki már régóta tudja, mi a legegyszerűbb út a hatalomhoz Magyarországon.
És nincs is miért kételkednünk magabiztosságában, a történtek őt igazolták. Negyedszázad alatt felhalmozott politikai tapasztalata megóvta attól, hogy elszalassza azt a történelmi esélyt, amelyet 2002-ben és 2006-ban is veszni hagyott, mert akkor félreérthető, olykor hatástalan üzeneteket küldött a magyar társadalomnak. Volt pillanat mostani országlása idején is, amikor vesztésre állt a választók bizalmáért folytatott versengésben. A ciklus közepére ugyanis előjöttek a régi hibák: hatalmi arrogancia, megszorítások, korrupció-gyanús ügyek borzolták a választópolgárok idegeit, és úgy tűnt Orbán nem találja a kiutat abból a szorult helyzetből, melyet különös pávatáncával ő maga idézett elő.
A nagy ötlet
Ekkor jött a csodafegyver, a rezsicsökkentés. Orbán kommunikációs tanácsadói azért húztak ezzel az ötlettel nagyot, mert erre az igazán szegények számára inkább csak reményt, mint valós segítséget nyújtó gesztusra egész kampányt lehetett építeni. Egyszerre egy egész sereg legyet lehetett lecsapni: megsarcolták a gonosz multikat, visszahozták a gondoskodó állam szellemét az emberek életébe, a szerény megtakarítások segítségével kissé feledtetni lehetett azt a tényt, hogy az emberek úsznak az adósságban, ráadásul az ellenzék érdemi választ nem tudott adni erre a kihívásra.
Orbán ugyanis a magyar politika vásott óvodása, aki előszeretettel veszi el társai kedvenc játékszerét, és az óvónéni kedvéért sem hajlandó azokat visszaszolgáltatni. Így fogta ki a szelet a Jobbik vitorlájából, amikor például a határon túli magyarok ügyét saját hitbizományává tette, és e logika szerint él a baloldal kedvenc eszközével, a szociális populizmussal is.
A kádári örökség haszna
A rezsicsökkentés és az azt követő rezsiharc ugyanis tipikus posztkádárista eszköz a kisemberek, elsősorban a vidék kistelepüléseken lakók szimpátiájának elnyerésére. A nagyvárosi választópolgárt is meg lehet kínálni egy kis rezsiadománnyal, ám értékrendjében sokszor előrébb való a hatalomhoz közeli elit gátlástalanságnak bírálata, a felháborodása a nyugdíjvagyon államosítása vagy a trafikosok kisemmizése miatt. Ez a megközelítésbeli különbség jött ki a közvélemény-kutatások adatainak értékelésében, amikor a szakemberek sem hitték el igazán, hogy egy lényegében szakpolitikai sikerek nélkül végigvitt négyéves kormányzati ciklus, a lakosság életszínvonalának emelése nélkül a kormányzó pártok toronymagasan vezetnek.
Pedig viszonylag pontosak voltak az előrejelzések, mert a rezsiharc a háttérben szépen lassan meggyőzte azt a körülbelül 300-400 szavazót, akik kellettek még Orbánnak a biztos győzelemhez, hogy számukra csak akkor biztos a közüzemi terhek csökkentése, ha a Fidesz marad a hatalomban. Ehhez persze egy nagyon hatásosan és precízen felépített kampány kellett a kormány részéről. Egy idő után minden a rezsiharc köré szerveződött, így már konkrét ígéretekkel sem kellett bombázni a polgárokat, nekik a rezsiharc folytatása épp elég garancia volt mindenre.
A rezsifórumok ráadásul a kádári Magyarország kliséit idézték, hiszen a kis településeken olyan volt, mint régen egy falugyűlés, a városokban pedig, mint egy társasházi lakógyűlés, ahol jól kipanaszkodhatta magát az ember, és a politikusok mindent megígérhettek, az embereknek, ami az érdekükben állt.
Végtelenségig lecsupaszított kampányüzenet
Így lett a rezsi a Fidesz kampány arca, így lehetett felfűzni erre a szimbólumra a „Magyarország jobban teljesít” szlogent, amiről azért többé-kevésbé mindenki tudja, hogy egy nagy átverés. A siker azonban garantált volt a Fidesz számára, ami – ismerve Orbán Viktor pragmatizmusát – a legfontosabb szempont volt politikai túlélése számára. Más kérdés, hogy az „ahány nap, annyi alsógatya” elv alapján mi vár a rezsicsökkentésre, hiszen kommunikációs szempontból rövidesen kifullad, gazdaságilag pedig fenntarthatatlan, így az önkormányzati választásokra egy újabb csodafegyvert kell találnia a kormányzó erőnek.
Az Orbán-kormány most ugyanis hasonló helyzetben van, mint a Gyurcsány-adminisztráció 2006-ban. Akkor is egy kommunikációs bravúr segítette a hatalomban maradásban a baloldali kormányt, melyet jórészt az áfacsökkentésre építettek, de érdemi reformok nélkül nem lehetett tovább menni ezen az úton. Tudjuk, mi lett a végeredmény…
