Belföld

Feljelenti az atv.hu-t a Jobbik

jobbik(210x140)(2).jpg (jobbik, zászló, )
jobbik(210x140)(2).jpg (jobbik, zászló, )

Az ellenzéki párt erzsébetvárosi alapszervezete szerint személyes adatokkal élt vissza, és téves információkat közölt az oldal.

A VII. kerületi Jobbik közleménye szerint a hírportál csütörtöki cikkében több valótlanságot állít, így például az írással ellentétben soha nem sértették meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem(ELTE) autonómiáját.

A Jobbiknak – más pártokhoz hasonlóan – országszerte több, hallgatói érdekképviseletben is dolgozó tagja és szimpatizánsa van – közölték, megjegyezve: ahogy eddig, úgy ezután sem fogják ezt megtiltani. Visszautasították azonban, hogy az erzsébetvárosi Jobbik az ELTE bölcsészkarán (BTK) működő hallgatói önkormányzat (HÖK) infrastruktúráját használta volna, illetve azt az állítást, hogy az egyetem területén szóróanyagokat terjesztettek.

Kitértek arra is, hogy az atv.hu több téves információt közölt a Jobbik és a HÖK összefonódásairól, emiatt az érintettek helyreigazítási kérelemmel élnek. Azt is közölték, hogy a hírportál írásában idézett mondatok jelentős része hitelesített jegyzőkönyveikben nem szerepel, azokat szerintük így meghamisították.

Az atv.hu csütörtökön azt írta: az ELTE BTK HÖK aktivistái terjesztették a Jobbik újságját, plakátoltak és kampányoltak a pártnak. A cikk szerint dokumentumokkal igazolható, hogy jelentős egyezések vannak az erzsébetvárosi Jobbik és a bölcsészkari HÖK-vezetők között

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik