Hogy kicsoda?! – kérdezi mellettünk egy kutyát sétáltató 60 körüli terjedelmes asszonyság. Tormay Cécile – válaszolja egy ünneplőbe öltözött, szintén 60 körüli bácsi. Biztos halott róla, híres írónő. Kétszer majdnem Nobel-díjat kapott! Majdnem? Inkább a kenyér árával foglalkoznának – puffog a palotapincsi gazdája a Palota negyed sarkán, a Kőfaragó utcában, majd továbbáll.
Jó irányba mennek…
Koszorúzással emlékeztek Tormay Cécile-re születésének 137. évfordulóján az írónő egykori lakóházánál, a VIII. kerületi Kőfaragó utcában. Az emléktáblánál a Tormay Cécile Kör, a Petőfi Irodalmi Múzeum és természetesen Kerényi Imre helyezte el virágait. „Az alaptörvény terjesztésével kapcsolatos koncepció kidolgozásáért, végrehajtásának irányításáért felelős miniszterelnöki megbízott” azonban előbb beszélt.
A képre kattintva galéria nyílik!
Fotók: Neményi Márton
Ahogyan ő fogalmazott, nem egy szigorú megnyitót tervezett a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége nevű konzervatív-keresztény szellemiségű női szervezet létrehozójának emléktáblájánál. Csak a csendes örömről akart beszélni, amit a megjelent kéttucatnyi ember arcán látott. A pincsi gazdája akkor már elment. „És én magam is örülök, mert azt gondolom, hogy jó irányba mennek a dolgok” – kezdte az egykori színházi rendező.
Forró párhuzamok
Mint kiderült, Kerényi Imre örömet érez, hogy a Tormay Cécile Kör által meghirdetett, kezdetben “nem nagy sugarú” emlékév végül gazdag programsorozatban csúcsosodott ki, hiszen konferenciákkal, szoboravatással és emléktábla-avatással is tisztelegtek az írónő előtt. Sőt! Bár Orbán Viktor megbízottja mit sem sejtett a Tormay-rajongók idei aktivitásáról, azért a most elindult Nemzeti Könyvtár-sorozat első kötetének az írónő A régi ház című „családregényét” választotta, ami Kerényi szerint nem más, mint a magyar Buddenbrook-ház. Azt hittük, hogy itt előkerül Hanno és Kai Graf Mölln kapcsolata a „Buddenbrook-ház”-ban és finoman rácsúszunk majd Tormay Cécile és Thomas Mann homoszexualitására, de nem így történt.
A kormány papírján ezek mind fel voltak írva
„A civil kezdeményezés és a politikai szándék gyönyörűen, puhán összetalálkozott” – mosolyogta körbe a Demokratikus Charta egykori zászlóvivője. És az örömteli események sora itt még nem ért véget. Kedves meglepetéssel szolgált a kiállításszervezőként is jeleskedő megbízottnak a közmédia is. „ A kormány papírján ezek mind fel voltak írva, hogy szombat, vasárnap is kell történni valaminek. A közszolgálati adókon, az én tudomásom szerint négy (!) műsor volt Tormay Cécile-lel kapcsolatban, és ennek a csúcsa, na, mi volt?” – tette fel a kérdést Kerényi, amit rögtön meg is válaszolt a lélegzet-visszafojtva találgató közönségnek: „Tormay Cécile A régi ház című színművének közvetítése az M1-en.”
Amikor itt tartottunk, a fotóskollégával rövid bejárást engedélyeztünk magunknak a Józsefvárosi bérházba. Semmi szokatlan. Bírósági végrehajtó levele a postaládák tetején, piros Wartburg az udvaron és egy márványtábla aranyozott betűkkel a tűzfal közepén: Omlásveszély.
Katt a képre!
Amikor visszaértünk, Kerényi Imre ott tartott, hogy „mindössze három magyar író volt, aki közel jutott a Nobel-díj-elismeréshez.” Aztán időrendben sorolni is kezdi őket: „Herczeg Ferenc, Wass Albert és Tormay Cécile. A Nobel-díjhoz legközelebb ő volt.” A mellettünk álló fiatal lányok zavartan súgtak össze. „És Kertész Imre? Ő nem is kapott?” Nem értenek a drámai fokozáshoz, állapítottuk meg. A már említett Nemzeti Könyvtár-sorozat rövid reklámozása után ugyanis Kerényi elárulta, hogy mivel Tormay Cécile sajnos a második jelölése után elhunyt, „ilyen módon az első Nobel-díjas magyar író Kertész Imre lett”.
Tormay Cécile antiszemita volt
Milyen érdekes – mondta a vállra vetett zakók újbóli divatba hozója, hogy „az olyan írók, mint Wass Albert, Herczeg Ferenc vagy Tormay Cécile nemkívánatos személyek lettek, a “balliberális kánonba” az ő életművük nem fért bele.” Szerinte ennek az az oka, hogy ezen alkotók a nemzeti oldalhoz tartoztak. “Visszahozzuk a mi kánonunkat” kiáltotta egyre hevesebben hadonászva a Nemzeti Könyvtár-sorozat egyik kötetével. Aztán még elismerte, hogy Tormay Cécile antiszemita volt. No persze, nem olyan igazi, csak olyan ”úri antiszemita”. Ez lett a veszte.
| Tormay Cécile Forrás: Wikipedia |
|
Tormay Cécile ősei mind apai, mind anyai ágon német származású polgárok voltak. Első könyvei az Apródszerelem, (1899) című novelláskötet és az Apró bűnök (1905) elbeszéléskötet. Első sikeres regénye az Emberek a kövek közt, (1911), amely egy horvát pásztorlány és egy magyar vasutas fiú tragikus szerelmét beszéli el. 1923-tól haláláig szerkesztette a Napkelet című folyóiratot. 1919 januárjában létrehozta a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége nevű konzervatív-keresztény szellemiségű női szervezetet, amelynek célja Károlyi Mihály ellenzékének (főképp Bethlen István új pártjának) támogatása az 1919 tavaszára tervezett választásokon. Később a szervezet hivatalosan is támogatta a numerus clausus fenntartását, és 1932-ben „Magyarország asszonyai nevében” az írónő személyesen köszöntötte Benito Mussolinit. Zichy Rafael válása után 1925-ben megvádolta, hogy Tormay leszbikus kapcsolatot tartott fenn Zichy volt feleségével Pallavicini Eduardina grófnővel. A kapcsolatot részletesen tárgyalta a korabeli baloldali sajtó. A botrány kirobbantója ellen végül a két nő rágalmazási pert indított. A bíróság – Horthy Miklós kormányzó személyes közbelépésére – nekik adott igazat, Zichyt másfél év börtönbüntetésre ítélte. Tormay életében azonban nem a grófnő volt az egyetlen nő: a háború előtt tizenöt évig fűzte gyengéd viszony egy Francesca Orsay nevű olasz nőhöz; élete utolsó évtizedében gróf Ambrózy-Migazzi Lajosnéval közösen vásárolt villájukban Mátraházán éltek. |
Egy rövid történelmi kitekintő után, ami a fáraóknál kezdődött, Kerényi végül egészen odáig jutott, hogy nekünk, magyaroknak fel kell találnunk az “elévülhetetlen érdem fogalmát”. Mi, akik alapvetően egy szabadságharcos nép fiai vagyunk, itt őszintén bevalljuk, elvesztettük a fonalat. Még valamit próbáltunk felfogni abból, hogy Orbán Viktor megbízottja szerint 80 százalékra emelkedtek a magyar kötvények, aztán végképp feladtuk.
Még halkan halottuk beszélni Sántha Péternét a kerület alpolgármesterét, aki emlékeztetett arra, hogy az írónő emléktábláját ötször öntötték le vörös festékkel ismeretlenek, „de minden alkalommal le fogják tisztítani azt” és, hogy ezért nem látszik, mi volt ráírva. Miután mi már olvastuk egy műanyag táblán az udvarban, lehajtott fejjel hazaballagtunk. Még hazafelé megegyeztünk a fotóskollégával, hogy közösen rendelünk a Nemzeti Könyvtár-sorozatból, de szigorúan az internetről, mert, ahogy Kerényi mondta, így „nem kell kifizetnünk a kereskedői jutalékot”.
