Belföld

Négy és fél év az esztergomi késelőnek

kes(210x140)(1).jpg (kés)
kes(210x140)(1).jpg (kés)

Életveszélyt okozó testi sértés helyett emberölés kísérletében marasztalt el, ezért négy és fél évi fegyházra ítélt csütörtökön meghozott jogerős döntésében a Győri Ítélőtábla egy esztergomi férfit, aki egy szórakozóhelyen késelt.

A fellebbviteli főügyészség képviselője jelezte: mivel az első fokon eljáró vádló nem jelentett be fellebbezést, most nem lehetett súlyosbítani Szabó Attila büntetését, ezért felülvizsgálati kérelemmel élnek, hosszabb szabadságvesztést kérve. A tett elkövetése, 2009 előtt nem sokkal lépett hatályba ugyanis az a jogszabályváltozás, amely alapján hét és húsz év közötti elzárással büntethető, aki többszörös visszaesőként követ el erőszakos cselekményt, mint az jelen esetben történt.

A periratok szerint a férfi élettársával és nevelt gyermekükkel szórakozott, amikor a fiatalt egy szóváltás hevében tenyérrel meglökte valaki. Erre a vádlott késsel mellkasa baloldalán megszúrta a vitapartnert. A férfi korábban azt állította, ittas volt, és a történtekre álmából riadt, most azt mondta, rosszul volt, de mindent hallott, és elejét akarta venni a vita elfajulásának.

A csütörtöki tárgyaláson elhangzott: a 12 centis pengéjű kés csak azért nem hatolt mélyebbre, ahol a tüdőt és a szívet is megsérthette volna, mert megakadt az áldozat szegycsontjában. Az ügyész pedig azt kérte: a védő kérésével szemben ne enyhítő, hanem éppen súlyosító körülményként kezelje a bíróság, hogy abban a miliőben, amelyben a tettes él, gyakran vitarendezési eszköz az ilyen fellépés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik