Ki ne látott volna olyan kisdiák firkát, ami egy kockás füzetlapon örökítette meg az emberek képzeletében élő akasztófát. Ez inkább egy lámpaoszlopra hasonlít, hosszúra nyúló függőleges szárát egy derékszögben álló rövidebb zárja le, és azon lóg a kötél. Az ügyesebbje talán még egy merevítő rúddal is kiegészíti rajzát, mi formás kis háromszöget alkot, gondolván, így még hitelesebb lesz a borzongató műve.
Vastag faoszlop, vasrúddal a tetején
Nos, a rajzos kedvű kisdiák – szerencsére – soha nem látott igazi akasztófát, így nem veszi talán sértésnek, ha elárulom: ennek a képnek semmi köze a valósághoz. Nyugdíjas börtönőröktől, akasztásról készült fotókról jómagam már tudtam ezt. Ám amikor a napokban a Szegedi Fegyház és Börtön, vagy ahogy az egész ország ismeri – a Csillag börtön – parancsnoki épületének padlásán szemben álltam az akasztófával, magam is megdöbbentem: csupán egy gondosan kifaragott faoszlopot látott a kivégzésre kísért annak idején, aminek a csúcsába egy vasrudat erősítettek.
Tudom, sokan most pontos adatokat várnának tőlem az oszlop méreteiről, de én ott és akkor egészen megfeledkeztem a centizgetésről. Így maradjunk annyiban: a gyilkos szerszám legalább három méter magas, és olyan vastag az alján vaslemezek közé szorított törzse, hogy egy percig sem kellett attól tartani, netán nem bírná el egy halálraítélt súlyát. Igaz ez a kisebbik bitóra is – ugyanis a Csillag padlásán nem is egy, hanem két akasztófát lep napjainkban a por.
Két bitón két gyilkos
Hogy mikor kerültek ezek ide? Pontos dátummal senki nem tudott szolgálni. De Csóti András bv. vezérőrnagy főtanácsos, megbízott országos parancsnok, aki éppen akkor járt Szegeden, amikor bitófa ügyben másztam a lépcsőket a Csillag padlására, a Csillagban egykoron szolgált szegedi fegyőrök emlékeit idézte fel. Tehette, hiszen Csóti tábornok 1990 és 1996 között a Csillag parancsnokaként vezette az ország legszigorúbban őrzött börtönét, így igencsak alapos helyismerettel rendelkezik.
Jómagam is kíváncsi voltam akkoriban, mi a bitófák története. Végül több egyezően emlékező idősebb fegyőr szájhagyomány útján öröklődő emlékeiből derült ki, hogy a Csillag egyik bitóját az 1940-es évek végén szállított Szegedre, de, hogy úgy mondjam, „használt állapotban”, vagyis a bitófán korábban már más börtönökben hajtottak végre kivégzéseket.
Mivel a másik akasztófára nem tértünk ki a beszélgetés során, így csak saját kutatásaimra hivatkozhatom. Mint arról már februárban írtam a Szeged24 oldalán: a hatvanas években egyszer kettős kivégzésre került sor. Két olyan fegyencet, név szerint Less Istvánt és Pósa Istvánt vezettek a bitó alá, akik a börtön bútorgyárából akartak megszökni, és tervük sikere érdekében meggyilkolták Horváth István művezetőt. Vélhetően ehhez a kettős kivégzéshez készült, vagy került Szegedre a másik bitófa, ami most a Csillag padlásán méretesebb társa mellett áll.
Csóti András egyébként azt is elmondta, hogy a kivégzések egy időben szüneteltek a Csillagban, mint ahogy minden vidéki börtönben, mert a halálos ítéleteket a hatvanas évek második felében, majd a hetvenes években Budapesten hajtották végre. Ám a nyolcvanas években újra hatályba lépett az a rendelkezés, miszerint ott kell felakasztani a halálra ítéltet, ahol az I. fokon eljáró bíróság kimondta a legsúlyosabb ítéletet.
Az utolsó szegedi kivégzés: 1987. szeptember 3.
Azt már a Csillag – börtönkönyv címmel 2000-ben megjelent kötet (szerzőtársam Arató László volt) megírásakor átnézett dokumentumokból tudom, hogy abban az évtizedben Magyarországon 26 embert végeztek ki, közülük négyen a Csillagban köszöntek el az élettől. Rekettyés Lászlót, akit nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt ítéltek el, 1981-ben akasztották fel. Juhász Istvánt több emberen, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt küldték bitóra 1982-ben. Különösen emlékezetes ügy volt Richter Richárdé, aki több börtönalkalmazottat is megölt a Csillag bútorgyárában véres ámokfutása során. Őt 1985-ben végezték ki.
Az utolsó akasztást 1987. szeptember 3-án vezényelték le a Csillag kivégző udvarában. (Ezt egyébként a Mars térre néző parancsnoki épület egyik belső udvarán alakították ki, és ma gondosan ápolt kert van a helyén, ahol a Csillag dohányzó munkatársai elszívhatnak egy-egy cigarettát.) Ekkor került kötél Kókai Barnabás nyakára, aki több embert ölt meg – mint az ítéletben fogalmaztak – különös kegyetlenséggel, előre kitervelt módon, nyereségvágyból. Ekkor zárult Szegeden a kivégzések kora.
A bitófákat egyébként még véletlenül sem azért őrzik Szegeden, mert bárki is arra számít, hogy egyszer visszaállítják a halálbüntetést. A Csillag börtön múltjának része a két akasztófa, olyan tárgyak, amik nemcsak a kivégzettek utolsó sóhajának, hanem egy letűnt kornak emlékét is őrzik.
