A Gőbölyös József Soma Alapítvány meghívására érkezett hazánkba az amerikai oknyomozó újságírás egyik veteránja, David Kaplan. Az újságíró a szervezett bűnözés, a terrorizmus és a hírszerzés témáit boncolgatja munkáiban. Jelenleg az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciumának igazgatója. Az FN24-nek a korrupció ellenszeréről, a kérdésektől irtozó magyarokról és az oknyomozó újságírás veszélyeiről beszélt.
Először is hadd kérdezzem meg, hogy oknyomozó újságíróként milyen érzés egy politikai szereplők és kormányzatok piszkos ügyeit kiteregető szakmáról az amerikai kormány – pontosabban a budapesti nagykövetség – támogatásából előadást tartani magyar újságíróknak?
Jó kérdés, engem a Soma Alapítvány hívott meg erre az előadásra.
A meghívóban az áll, „a programot az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége támogatja”.
Ezt nem láttam. Lehetséges, hogy ők kapnak támogatást az amerikai kabinettől, ahogy a világ számos részén működő, az oknyomozó újságírást ösztönző egyéb szervezetek is. Az EU, az amerikai kormányzat, a német, a holland, a svéd és a norvég állam is támogat ilyen szervezeteket, ahogy magánérdekeltségű alapítványok, például a Soros Alapítvány is. Hasonló segítséget kapnak az egyes afrikai országokban vagy éppen Bosznia-Hercegovniában működő, helyi oknyomozó újságírókat támogató alapok is. Számos országban segítik hasonlóképpen a munkájukat. Mi ebben a kivetnivaló?
Elmondom, miért kérdezem. A magyar közhangulat manapság igen érzékenyen reagál minden kívülről érkező véleményformáló törekvésre, szándéktól függetlenül.
Értem, de azt hiszem, ezt az ügyet inkább globálisan kell vizsgálni. A US AID (az USA Nemzetközi Fejlesztési Hivatala) és az amerikai külügyminisztérium sokféleképpen támogatja a független médiamunkásokat világszerte. És jól teszi. Ez a demokrácia terjesztésének és a politikai elszámoltathatóság megerősítésének egyik bevált módja a Közel-Keleten éppúgy, mint Kínában.
Lehet az amerikai külpolitikát kritizálni számtalan dolog miatt. Nekem speciel ez a munkám. Ezzel foglalkozom naponta, de ennek a kormányzati tevékenységnek kifejezetten örülök. Akkor omlana össze a dolog, ha igyekeznének azt is befolyásolni, mely sztorik kerüljenek napvilágra, vagy mely politikai szereplők legyenek a célpontok. Így az egész hiteltelenné válna, de éppen ezért nagyon óvatosan kezelik, mert tisztában vannak a téma érzékeny mivoltával.
Nemrégen Zambiában jártam, Nyugat-Afrikában és kapaszkodjon meg, a Világbank megbízásából tartottam előadásokat az oknyomozó újságírásról. Sosem szóltak bele, hogy miről beszélek az előadásokon, de egyszerűen rájöttek, hogy a független, agresszív oknyomozó újságírás a társadalom fejlődésének egyik nélkülözhetetlen része, ez pedig az ő érdekeiket is szolgálja.
Oknyomozó újságírók támogatásával próbálják visszaszorítani a korrupciót?
Kutatások bizonyítják, hogy ahol több az újság vagy elektronikus médium és több oknyomozó újságíró dolgozik, ott alacsonyabb a korrupció. A gazdasági fejlődéshez és a demokrácia normális működéséhez elengedhetetlen néhány alapfeltétel. Ezek közé tartozik az erős civil társadalom, az egészséges üzleti környezet, a választások és legfőképpen egy erős, független média.
A magyar viszonyokkal többé-kevésbé tisztában vagyunk, de az amerikai demokratikus intézményrendszer mennyiben segíti elő vagy éppen akadályozza az oknyomozó újságírók tevékenységét?
Jobb törvényeink vannak valószínűleg és régebbre nyúlnak vissza a szakma hagyományai is. Mindezzel együtt bőven van ami miatt fájjon a fejünk az államokban is. Nap mint nap perelnek be újságírókat jelentős összegű kártérítésekre, az egyik barátomat eddig tizenötször perelték be cikkei miatt.
Számolnunk kell továbbá a jelentős befolyással rendelkező magánérdekeket képviselő cégekkel, konszernekkel, akik nem szeretik ha csúnya dolgok jelennek meg róluk az újságban. Sok támadás ér minket, tulajdonképpen ez a munkánk ára. Az oknyomozó újságírás botrányos. Ha jól csinálod, akkor viszont tűzre kap a láng, és ahogy a mondás is tartja, ha nem bírod a hőséget, húzz el a konyhából!
Vannak tehát akadályok, de erős törvények védik nálunk a szabad sajtónyilvánosságot. Ott van mindjárt az amerikai alkotmány első kiegészítése (a szólás szabadságáról). Ma már viszont számos országban talál az ember hasonlóan erős oknyomozó munkákat: Skandináviában, az Egyesült Királyságban, Ausztráliában vagy akár a Fülöp-szigeteken és Dél-Afrikában is. Olyan helyeken is, ahol a törvények ellenére is működik a dolog, sokkal rosszabb körülmények között, mint akár Magyarországon.
Talán azokon a helyeken van rá igény is. Magyarországon mintha a fő probléma az lenne, hogy az emberek nem is igazán érdeklődnek efféle témák iránt. Nálunk nem hagyomány kérdezni.
Ez talán kulturális eltérés lehet. Az amerikaiak mindig is rendkívül szkeptikusak voltak kormányaikkal szemben. Fura, most, hogy mondja, éppen ma adtam elő egy budapesti főiskolán, és miután befejeztem a mondandómat, egyetlen kérdést sem kaptam. Nekem ez teljesen szokatlan. Egy amerikai főiskolán tartott előadás után kérdések özönére kellene felelnem. A demokrácia számára az egyik legegészségesebb dolog kérdezni, többek közt kérdéseket feltenni a megválasztott vezetőink felé. Ennek ellenére otthon is gyakran előfordul, hogy az olvasóközönség egyszerűen nem kapja fel a fejét a sztoridra. Ettől függetlenül meg kell írnod, mert ez a küldetésed.
Hogyan lehet átszakítani ezt a közömbösséget?
Elkészíted a fontos sztorikat és néha felkapják, néha nem, de ettől neked még el kell készítened azt, ami fontos és amiről tudnia kell a világnak. Elég ha megnézzük a két legutóbbi Pulitzer-díjas történetet. Az egyik az AP (Associated Press) munkája volt, mely arról szólt, hogy a New York-i muzulmán közösséget bírósági végzés nélkül tartották állandó rendőrségi megfigyelés alatt, lehallgatták őket a sarki közértjeiktől a mecsetekig. Nem is megfigyelés volt ez már, inkább közönséges kémkedés.
A másik a Seattle Times nevű helyi újság témája volt, melyből kiderült, hogy a szövetségi hatóságok az elvonóra került heroinistákat metadonnal látták el, miközben tudományos munkák igazolták, hogy a metadon már korábban is emberéleteket követelt. Az eljárást a szegények szenvedték meg, mert nekik nem volt pénzük más alternatívára. Mindkét történet megragadta az olvasók figyelmét, hatalmas botrány keveredett belőlük és rákényszerítették a törvényhozást, hogy változtasson.
Számos nagyszerű történet van ugyanakkor, ami visszhang nélkül marad. Néha a változás éveket vesz igénybe, de akkor is fontos megtenni az első lépést.
Van tökéletes recept az oknyomozó újságíráshoz?
Erről egy háromórás előadást kéne tartanom. Egy egész könyvtárnyi módszertan áll rendlkezésre arról, hogyan kell oknyomozást folytatni. A legfontosabb ugyanakkor elfér kis helyen is: az újságíró megfogalmaz egy előfeltevést, majd mindent megtesz azért, hogy igazolja. Ha nem képes igazolni, akkor pedig újra kell gondolnia korábbi állításait.
Valahol egy vegyész és egy rendőrnyomozó munkája között tudnám elhelyezni a mi munkánkat, vagy egy makacs ügyvédéhez hasonlíthat még, aki fokozatosan építi fel az ügyét. Ha megvan a bizonyíték, a hivatkozási alap, akkor először is ellenőrzöd. Aztán ellenőrzöd. Aztán megint ellenőrzöd. Ezenkívül a munka magában foglalhat interjúkat, közigazgatási nyilvántartásokat, titkos forrásokat, néha adataelemzést és persze a szakirodalom feldolgozását, hogy tudd miről írsz.
Hogyan látja az oknyomozó újságírás jövőjét? Lehet-e egy, ma már nem kifejezetten költséghatékony ágazat sikeres a folyamatosan változó médiaviszonyok között?
A média annyira gyorsan változik, hogy nem is tudjuk már, hogy mi a siker pontos receptje. Számos non-profit szervezet ugyanakkor rendkívül sikeres az Egyesült Államokban, mint például a Nationa Geographic, vagy AP. A non-profit szervezeti struktúra tehát sikeres, vagy legalábbis tud sikeres lenni, csakúgy, mint a profitorientált.
Nem tudjuk, hogy Magyarországon mi lesz a most működő, oknyomzásra specializálódott oldalakkal, talán öt év múlva ők lesznek a legnagyobbak. Ott van a Huffington Post, ami most már nagyobb, mint a legtöbb újság pedig liberális bloggerek gyüjtőszájtjaként indult. Ebből semmi nem létezett 5 évvel ezelőtt. Állandóan változik a módja annak, ahogyan kommunikálunk, kezeljük az információt és továbbítjuk a híreket. A Facebook sem volt itt még pár éve.
David Kaplan a szervezett bűnözést és korrupciós ügyeket feltáró Organized Crime and Corruption Reporting Project oknyomozó portáljának szerkesztője; 2008 és 2011 között ötven ország mintegy száz riporterének munkáját irányította az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciumának igazgatójaként. Az interjú elkészítését a Gőbölyös József Soma Alapítvány tette lehetővé.
