A magyar gazdaságot közelről figyelő szakértők túlnyomó többsége számára teljesen egyértelmű, hogy egy új gazdaságpolitikára van szükség. S nemcsak azért, mert az IMF-fel és az Európai Unióval való készenléti hitelmegállapodásunknak ez elengedhetetlen feltétele, hanem azért is, mert (1) a magyar gazdaság működése csak külső források egyre intenzívebb bevonásával biztosítható, (2) a gazdasági növekedési ütem végletesen lecsökkent, (3) az ország gazdasági teljesítményével szembeni bizalom igen erősen megcsappant külföldön és belföldön egyaránt.
Az új gazdaságpolitikának mindenekelőtt a bizalmat kellene helyreállítania. Ez pedig csak úgy tehető meg, ha világos, jól követhető, szakmailag megalapozott programot tesz le az asztalra a kormány, amelynek lépéseit és teljesülését a gazdasági szereplők folyamatosan ellenőrizni tudják. A célok és eszközök összehangolásának komoly hatástanulmányokon kell alapulnia, amely a várható kedvezőtlen mellékhatásokat is megmutatja. Az új gazdaságpolitikának tartózkodnia kellene a nem konvencionális eszközök alkalmazásától, mert azok az eszközök a bizalmat rombolják és a bizonytalanságot növelik és így kontraproduktív hatásúakká válnak. Jó példa erre a különadók és a magánnyugdíjpénztár államosításának esete: az állam hiába próbálta ezekkel az eszközökkel jelentősen csökkenteni a költségvetési deficitet és az államadósságot, az adósságállomány mégis növekedett, mert a bizalomvesztés következtében a kamatláb jelentősen megemelkedett, miközben a forintárfolyam és a növekedési potenciál számottevően gyengült.
Az új gazdaságpolitika kialakításához a rövid és középtávú növekedési pálya rögzítése alapján lehet hozzákezdeni. A fenntartható pálya ugyanis kijelöli mind termelési, mind felhasználási oldalról a szükséges gazdaságpolitikai lépéseket. A fenntartható növekedés meghatározásához azonban nemcsak azt kell szem előtt tartani, hogy a világgazdasági helyzet egyre kedvezőtlenebbé válik a közeljövőben, hanem azt is, hogy a magyar gazdaság működését súlyos szerkezeti problémák terhelik. Ezek közül az egyik elég nyilvánvaló és sokat emlegetett terület: az államháztartási rendszer. Ennek reformja elkerülhetetlen és immáron elodázhatatlan. Sajnálatos módon azonban az adott helyzetben az egyes alrendszerek (nyugdíjrendszer, oktatás, egészségügy stb.) átalakítása nem koncentrálhat csak a hatékony működésre, hanem a lehető legnagyobb megtakarításokat is szem előtt kell tartani.
A másik fontos terület, amelyről azonban kevés szó esik, ez a nem megfelelő ágazati szerkezet. Látszólag fejlett ágazati struktúra alakult ki a rendszerváltozás utáni Magyarországon, azonban ez nincs így. Hiába van egy fejlett gépipari szektorunk, amely jelentős exportteljesítményt nyújt, ha ennek importtartalma nagyon magas, ugyanakkor a hozzáadott érték részesedése alacsony. Ráadásul a dinamikusan növekvő szektorokban mindez szintén általános problémaként fogalmazható meg. Éppen ezért arra lenne szükség, hogy a gazdaságpolitika tudatosan változtasson ezen a helyzeten, hathatósan támogassa a szerkezetváltást, azon szektorok előretörését, amelyek élenjárnak a magas hozzáadottérték-tartalom és a saját bázisú export előállításában. Itt elsősorban a mezőgazdaság, élelmiszer-gazdaság, gyógyszeripar, gyógyászat, turizmus, megújuló energia jöhet számításba.
A harmadik komoly szerkezeti probléma a vállalkozásoknál található. A gondok itt két síkon jelentkeznek: egyfelől a kis- és nagyvállalkozások, másfelől pedig a hazai és a külföldi tulajdontöbbségű vállalkozások vonatkozásában. Az első probléma egy piaci, versenyszabályozási kérdés, nevezetesen hogy a magyar gazdaságban igen sok piacon erőfölényes helyzet alakult ki, ami gátolja a kisvállalkozások piacra lépését és a hatékony piaci működést. A gazdaságpolitikának ezen a területen egy, a korábbinál sokkal hatékonyabb piaci szabályozást és piacépítést kellene kialakítania. A kis- és középvállalkozások helyzetének javítására korábbiakban alkalmazott eszközök látványosan csődöt mondtak, tehát célszerű lenne új megoldásokat keresni. Ilyenek lehetnek például az új vállalkozói együttműködési formák (szövetkezetek, társaságok) kialakításának állami támogatása vagy a kistérségi fejlesztési központok felállítása és működtetése.
A másik probléma, a külföldi vállalkozások dominanciája az egyes szektorokban és magában a gazdasági növekedésben is, amely azt eredményezte, hogy a felhasználható jövedelem (GNI) kevésbé dinamikusan nőtt, mint a bruttó hazai termelés (GDP). Ennek a helyzetnek a rendezésére az nem jó megoldás, hogy megnehezítjük vagy egyenesen ellehetetlenítjük a külföldi vállalkozások helyzetét és háborús helyzetet alakítunk ki. Az új gazdaságpolitikának ki kell egyeznie a külföldi tőkével, hosszú távra garantálni működésük feltételeit. Ugyanakkor viszont megkövetelni tőlük a hazai beszállítói arány növelését, s keményen korlátozni az erőfölénnyel való visszaélés lehetőségét. Ebben az esetben is kiemelt fontosságú a piacépítés, a kis- és középvállalkozások piacra jutásának megkönnyítése, mert az sem lehet elfogadható megoldás, ha az elutált külföldi vállalkozó helyett a hazai nagytőke kerül monopolpozícióba az egyes piacokon.
Az adóterhek átalakítása tekintetében minden bizonnyal a legfontosabb feladat az adórendszer egyszerűsítése, a bürokratikus terhek csökkentése, az átlátható és jól követhető adóztatás megteremtése. E területen sajnos semmilyen előrelépés nem történt az elmúlt másfél évben. Le kell számolni azzal a tévhittel, hogy az adókulcsok csökkentésével lehet növelni a versenyképességet. Csak a stabil és kiszámítható adóztatással lehet nagyobb gazdasági teljesítményeket kicsikarni a gazdasági szereplőktől. S végezetül le kell számolni azzal a másik tévhittel is, miszerint a magas jövedelműek adóinak csökkentése révén indítható be a gazdasági növekedés. Stabil, hosszú távon fenntartható gazdasági növekedés megteremtéséhez a belső piacok és a hazai termelés fejlesztésére van szükség (figyelembe véve az elhúzódó nemzetközi válságot). Ez pedig csak úgy valósítható meg, ha a szélesen értelmezett középosztály helyzete stabilizálódik és gazdasági aktivitása megnövekszik. Az új gazdaságpolitikának tehát a középosztályt kellene középpontba állítani, számára kellene lehetőségeket teremteni.
