Belföld

Nincs Fidesz-IMF megállapodás

Az új kormány mielőbb tárgyalni fog a Nemzetközi Valutaalappal.

Szapáry György a Fidesz-delegáció tagjaként vett részt a februári megbeszélésen. A jegybank egykori alelnöke közölte: az IMF-küldöttséggel a magyar gazdaság helyzetéről és a világgazdaság várható alakulásáról tárgyaltak. Mint mondta: a Fidesz akkor is jelezte, hogy az idei költségvetési hiány minden bizonnyal nagyobb lesz a tervezettnél, hiszen a bevételek alacsonyabbak, a kiadások pedig magasabbak lesznek.

“Elmondtuk, hogy a Fidesz elkötelezett a pénzügyi stabilitás mellett, de számokról nem beszéltünk, hiszen a Fidesz akkor tud csak leltárt készíteni a valós helyzetről, ha kormányra kerül. Semmilyen előzetes megállapodás nem történt, nem is történhetett, hiszen az IMF nem pártokkal, hanem kormányokkal állapodik meg” – tette hozzá Szapáry György.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik