Belföld

Kuncze: a politikai elit kárára van az országnak

A hatalmon lévőkkel szemben nincs meg a társadalmi bizalom, de mai politikájukkal az arra ácsingózók is gyorsan el fogják játszani azt – jósolja Kuncze Gábor, az SZDSZ volt elnöke.

Fotó: Szigeti Tamás

Fotó: Szigeti Tamás

A napokban bejelentette, hogy nem kíván indulni a 2010-es választáson…

Pontosítanék. Amikor 2007-ben nem jelöltettem magam az SZDSZ elnökének, akkor jelentettem be, hogy a legközelebbi választásokon már képviselőjelöltként sem indulok. Talán azért frissítette most ezt fel a Népszava, mert több szocialista képviselő is úgy döntött, hogy legközelebb már nem indul, így az egészből új hír lett, amiből néhány internetes portálon már csak az maradt meg, hogy a Kuncze nem indul 2010-ben.

Szóval a döntése nem a jelenlegi helyzetnek szól, hanem egy tudatos korábbi menetrendről van szó.

Igen, egy tudatos korábbi döntés volt, amely a jelenlegi helyzetnek szól… Szóval, amikor ezt végiggondoltam, a számos ok közül az egyik már akkor is az volt, hogy én semmit nem tudok hozzátenni, javítani azon a helyzeten, ami van, elfogadni pedig nem akarom. A politika hihetetlenül leértékelődött a közvélemény szemében. Úgy gondolom, ezt nem én idéztem elő, még ha mások nem is így látják, viszont nem akarom megvárni, amíg a végletekig ledarálja magát a közszereplés. Tíz évvel ezelőtt 50 pont alatti szimpátiával nem lehetett bekerülni a legjobb 10 politikus közé. Ma a népszerűségi listát 45 ponttal vezetik. Nem szeretnék addig kitartani, amíg 10 ponttal is az élre lehet kerülni.

Ha mindenki ebből indulna ki, ki maradna ma a parlamentben?

Azt gondolom, ha a politikai elit legalább képes lenne mindezt belátni, akkor fordítani is tudna a dolgon. A probléma az, hogy mivel az agyátültetés gyermekcipőben jár Magyarországon, magának a szemléletnek kellene megváltoznia, és ezek szerint erre még nem értek meg a feltételek. Jelenleg a politika jelentős részben a parlamenten kívül zajlik, és ott próbál magának támogatókat keresni, amit én értek is, mivel a parlamentben vitatkozni kell, kint pedig beszélhetek a saját híveimhez. De másrészt a parlamenti viták sem az alternatívákról szólnak és a másik érveinek a megsemmisítéséről, hanem a másiknak a megsemmisítéséről. Ez az, amit a választók úgy díjaznak, hogy a politikai osztály egészét értékelik le.

Mi az oka annak, hogy a fiatalabb politikusok is mintát követnek, ahelyett, hogy önálló karakterjegyeket mutatnának fel?

Pontosan az a probléma, hogy az új politikai generációk elkezdenek ránk hasonlítani. Nézzünk körül a szóvivők között, több évre visszamenőleg: bejön egy tehetséges fiatal erre a posztra, és attól kezdve hangszóróként működik. Reggel beletáplálják az aktuális mondanivalót, amit akárhányszor képes visszajátszani, s idővel még a hanghordozása is a főnökéhez idomul. Végül már az emberek azt mondják: jé, milyen öreg és mégis milyen jól tartja magát.

Ez kádári örökség? Maróthy Lászlóról mondták: politikai karrierjét annak köszönheti, hogy hasonulni igyekezett Kádárhoz.

Igen, róla mondták, de Hámori Csabára is igaz volt. Úgy látszik, még egy kis időnek el kell telnie, amíg egy adott politikai formációhoz tartozó fiatalok a másfajta mondanivalóval, stílussal, hangsúllyal próbálják meg az idősebb generációk helyét átvenni, és versenyben, nem pedig az idősek kegyéből, mint ahogyan az ma történik.

Ezek szerint a kompromisszumképtelenségnek is van jövője?

Húsz évvel a rendszerváltás után lassan rá kell jönni arra, hogy vannak olyan ügyek, amelyek nem oldhatók meg egy cikluson belül. Ha pedig ez így van, akkor a politikai erőknek azért kellene alapkérdésekben valamilyen együttműködést kialakítaniuk, mert ki tudja, hogy tíz-tizenöt év múlva ki fog itt kormányozni, de az biztos, hogy Magyarország lesz, és emberek fognak itt élni. Ciklusokat vitáztunk végig egészségügyről, adóról, szociálpolitikáról, miközben a régi rossz rendszerek változatlanul maradtak. A politikai elit kárára van az országnak ezzel a magatartással, mert most mindenki azt mutatja, hogy mennyi javaslattal van tele, és mennyivel jobbak az ő ötletei, mint a másiké, közben a javaslatok tartalma már nem fedi a címüket sem, ráadásul működésképtelenek, de a címre hivatkozva lehet menni az emberek közé és osztani az igét. Valójában ez a változatlanság politikája. A változatlanság pedig működésképtelen rendszerek esetében káros.

A politikai elit egészéről beszél. Túl lennénk már azon a ponton, amikor a két oldal csak a másikat próbálja felelőssé tenni a történésekért?

Miután a politikai elit egésze népszerűtlen, ez arra utal, hogy a választók ezt így látják. Látják továbbá azt, hogy nem beszélnek velük őszintén és félrevezetik őket. Másrészt azt érzékelik, hogy a viták az ő nevükben ugyan, de nem az ő életükről szólnak. Szerintem elérkezett az ideje az őszinte beszédnek és az őszinte szónak, csak nem úgy, hogy azt mondom magamról: én még sohasem hazudtam.

Valóban van lehetőség a válságban? Az, hogy Magyarország ekkora nemzetközi pénzügyi csomagra szorult, kikényszeríthet-e felelősségteljesebb magatartást vagy csak tovább élezi az ellentéteket?

Lehet, hogy az egyik kormány megy és jön egy másik, de a távozó a 25 milliárd eurót nem tudja majd magával vinni, meg a problémákat sem. A következő, meg az azt követő ciklusban is foglalkozni kell mindezzel, egyebek mellett ezért is kellene együtt elgondolni, hogy legalább ezen a területen mi az, amit közösen csinálni tudnánk. Nagyarányú adócsökkentés és a kiadások növelése egyszerre nem megy, és aki ma ezt mondja, az holnap nem fogja tudni megcsinálni, ezzel valószínűleg ő is tisztában van. Nem szeretem a nemzeti csúcsokat, mert erre a feladatra ott a parlament, de bizonyos történelmi pillanatokban van létjogosultsága más szereplők – munkaadók, munkavállalók, tekintélyes szakértők – bevonására is a rendkívüli helyzet megoldására. De nem lehet ilyenkor úgy bemenni a terembe, hogy eleve tudom, mivel fogok kijönni. Nálunk ez történt, és sajnos a munkavállalók és a munkaadók is egyre jobban idomulnak a politikusokhoz. Kívülről szemléltem ugyan a dolgokat, de azt hiszem, csak Demján Sándor és Futó Péter viselkedett államférfiként, a többiek akkor sem, ott sem. Persze lehet mondani, hogy mindenről a Gyurcsány tehet, meg az MSZP és az SZDSZ, de egy biztos: a baj itt van, és együtt kell vele szembenézni.

A nemzetközi hitelcsomag felhasználása konkrét feltételek teljesítésével jár, a többi közt a nyugdíjrendszer területén. El tudja ezt fogadtatni a kisebbségi kormány azzal a réteggel, amely megmaradt szavazói bázisában a legnagyobb súllyal szerepel?

A nyugdíjrendszer, még az átalakított formájában is, arról szólna, hogy befizetéseink fedezik a nyugdíjainkat. Ha most kitalálunk hozzá mindenféle extrát, akkor azt a költségvetésből kell kipótolni, a hiányt pedig adóemelésekkel betömni, és így tovább. És néhány év múlva, amikor mégis be fog indulni a világgazdaság, ott állunk egy végképp versenyképtelen gazdasággal. Akik a pénzt adták nekünk, ezt pontosan tudják, és a különböző részletekhez kapcsolódóan is elvárásokat fogalmaznak meg. Ha a társadalom emiatt elsöpri a kormányt, ez az ő dolga, mert elhiszi a másik oldalnak, hogy itt nincs baj, nem kell csinálni semmit. Azután pedig kénytelen lesz vagy őket is elsöpörni, vagy populista jelszavakat tudomásul véve, mindenféle ideológiákra rácsimpaszkodva eljátszani a következő generációk jövőjét is.

De nem lehet, hogy ezeket a feltételeket egy hitelesebb vezetés könnyebben le tudná nyomni a társadalom torkán?

Jogos felvetés. Ilyenkor különösen fontos, hogy azok, akik cselekvő helyzetben vannak, élveznek-e megfelelő bizalmat, bizalmi tőkét. Ezt, gondolom, majd a választók döntik el, mert az is kérdés, megvan-e a bizalom azok iránt, akik jöhetnek helyettük. Úgy érzékelem, az emberek elkezdtek mérlegelni. De nem kerülöm meg a kérdést: szerintem nincs meg a megfelelő bizalom és nincs meg a megfelelő felhatalmazás. Csak azt is látom, hogy akik erre a bizalomra ácsingóznak, ugyanolyan gyorsan fogják ezt eljátszani, mert egy ilyen válsághoz nem lehet úgy hozzáállni, ahogyan azt ma a politikai elitünk teszi.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Hatalmas rágcsálók jelentek meg Budapesten

Több tucat példányuk él a fővárosban, a szakértő szerint egyre több megtelepedésre alkalmas budapesti területet foglalnak el. Az eurázsiai hód a maga 100-120 centijével, 25-30 kilójával a világ második legtermetesebb rágcsálója és itt él velünk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73886068, Ola Rosling interj˙, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.