Ohmura első eredményei, majd Stanhill és Cohen kutatásai egy további tudós érdeklődését is felkeltették – írja a Guardian. Graham Farquharról van szó, aki az Ausztrál Nemzeti Egyetemen dolgozik Canberrában. Az ausztrál
tudós olyan összefüggésekre jött rá, amelyek a sokkal népszerűbb globális felmelegedés teóriájával is összeegyeztethetik a globális elsötétedés elméletét.
Farquhar felfigyelt arra, hogy a világméretű felmelegedés rejtélyes módon nem növeli, nem gyorsítja fel eléggé a Földön lévő hatalmas víztömegek párolgását. Sőt, az utóbbi időben nemhogy nagyobb lenne a párolgás, hanem inkább csökkenőben van.
Könnyen lehet, hogy Farquhar rájött a rejtély okára. A globális elsötétülés ugyanis szerinte semlegesíti a felmelegedés hatásait, legalábbis az óceánok esetében. Hiába van ugyanis melegebb, az óceánok kevesebb direkt fényt kapnak a Naptól, amely a Föld egyetlen külső energiaforrása.
Farquharnak azért is szerencséje volt, mert az ő tanulmányát nem egy félreeső mezőgazdasági újság közölte (mint ahogyan az Stanhillékkel történt), hanem a világhírű Science magazin. (A tanulmányt egyébként Michael Roderick-kel közösen publikálta.) Ezzel tulajdonképpen a globális elhomályosodás bekerült a nemzetközi tudományos élet fővonalába, a „mainstream”-be.
Valahol a fény elakad
Már a NASA, az amerikai űrkutatási hivatal szakemberei is úgy vélik, hogy „az elmúlt években világossá vált, csökken a Nap besugárzása a Föld felszínén”. Sőt, Jim Hansen, a NASA Goddard Intézetének vezető klímamodellezője immár arra szólította fel az USA és Kanada geofizikai társaságait, hogy jövő májusi tanácskozásukon külön szekciót hozzanak létre, amely a témának szenteli az idejét. Hansen szerint a jelenlegi, egyre részletesebb mérések azt is kimutatták, hogy a napsugárzásnak csak egy része nem jut el a Föld felszínére. A látható és az infravörös tartományba tartozó fény akad el „valahol”, míg az egyébként káros ibolyántúli sugárzás zavartalanul áttör a kilyuggatott ózonpajzson.
De mi is okozza ezt a furcsa jelenséget, a globális elsötétülést? A Nap belső változásai, sugárzásának intenzitás-változásai semmiképpen sem adnak erre magyarázatot. Bár a Nap nem ugyanolyan mértékben „süt”, és gyakran módosul is a sugárzás erőssége, ez nem okozna ilyen drasztikus hatást a Földön. Az sem lehet magyarázat, hogy a Föld keringése a Nap körül oly mértékben megváltoztatná a napsugárzás befogadását, hogy az elsötétedéshez vezessen.
A légszennyezés a felelős?
Éppen ezért a kutatók azt feltételezik, hogy valami történt a Föld légkörével, valami megakadályozza a teljes fénymennyiség eljutását a felszínig. Sokak szerint a levegő szennyezettsége ad magyarázatot a jelenségre. A levegőbe került koromszemcsék, esetleg egyes kémiai anyagok, mint például a szulfátok, visszaverik a napfényt, illetve nagyobb és hosszabb ideig fennmaradó felhősödést okoznak. A globális elhomályosodás a Volcani Centre-ben dolgozó Cohen szerint éppen ezért felhős időben drasztikusabb hatású. Ugyanis ha egyszer már befelhősödött az idő, akkor nehezebben lesz újra tiszta az égbolt, hosszabban maradnak meg, és nagyobbak lesznek a felhők. Így különösen azokon a területeken kellemetlen a jelenség, amelyek amúgy sem túlzottan sok napsütésről ismertek (lásd például a korábban említett Írországot…). A napos helyeken tehát az elsötétülés kevésbé okoz majd gondot.
A globális elhomályosodás egyébként sajátos jelenség, és nemcsak a felhőktől, a felhősödés közvetlen hatásai miatt. Nem nehéz kitalálni, hogy a napenergia hasznosítására mennyire negatív befolyással lehet egy ilyen folyamat. Ugyanakkor nem mindenütt káros a jelenség: az esőerdőkben, a dzsungelekben a felhős időben szóródó fény könnyebben áthatolhat a magas fák lombkoronáján, így az aljnövényzet paradox módon több világossághoz juthat ily módon. (Az erős napsütésben a fák levelei kapják a sugárzás legnagyobb részét. A szórt fényben azonban relatíve „jobban jár” az aljnövényzet.)
A fotoszintézisre, a növénytermesztésre tehát elsősorban az északi féltekén és az Egyenlítőtől távolabbi régiókban lehet negatív hatással a globális homályosodás, minthogy a trópusokon a rendelkezésre álló széndioxid és víz határozza meg a növények növekedését, nem a napsugárzás a „szűk keresztmetszet”. A jelenlegi fénymennyiség-csökkenés tehát az Egyenlítő táján és a déli féltekén aligha okoz majd drasztikus változásokat, de ha tovább csökken a napsugárzás, akkor természetesen ott is probléma lehet.
A felhősebb északi féltekén viszont sokkal „borúsabb” a helyzet. A ködös Angliában még több felhő lesz, a növénytermesztés feltételei alapvetően megváltozhatnak. Hollandiában is hasonló a szituáció Cohen szerint: ott egy százaléknyi sugárzáscsökkenés egy százaléknyi visszaesést okoz a termelékenységben, legalábbis a melegházakban.
Van fény az éjszakában
Mielőtt végképp kétségbeesnénk, azért jeleznünk kell, hogy van „fény az éjszakában”: a globális elsötétedés rémét elsőként felrajzoló Ohmura most éppen a legoptimistábbak közé tartozik. Véleménye szerint a kilencvenes években mintha megállt volna a „beborulás” folyamata, és egy kicsit világosabbá kezd válni a Föld. Elképzelhető, hogy a „derűsödés” az utóbbi években annak köszönhető, hogy számos országban csökkenőben van a nehézipar termelése, hiszen ily módon kevesebb szennyezőanyag jut a levegőbe. Helen Power, a Dél-Karolinai Egyetem kutatója például nemrégiben közölt egy értekezést arról, hogy Németország fölött javult a helyzet, növekszik a napsugárzás.
A tudósok véleménye azonban jelentősen megoszlik erről a kérdéskörről. Általánosságban megállapítható: nincs jövőképük a szakembereknek, nem tudják, hogy mit hoz a holnap – írja a Guardian. Graham Farquhar például kételkedik abban, hogy a légszennyezés, az aeroszolok használata okozza kizárólag a globális elhomályosodást. Ohmura szerint a kedvező németországi hírek is csupán egyetlen, nem túl nagy régióra vonatkoznak. Így várhatóan a következő évek kutatásainak kell eldönteniük, hogy mennyire veszélyes a globális elsötétedés folyamata.
