A munkamánia csak szóként újdonság, maga a jelenség nem rohanónak mondott modern korunk jellemző “terméke”. Az író, Gustav Flaubert már 1852-ben jelentetett meg figyelemre méltó adatokat kényszeresen munkába temetkező emberekről. A hazai kutatók közül Ferenczi Sándornak a múlt század elején, 1919-ben írt munkáját említhetjük meg például, amelyben a vasárnapi neurózissal foglalkozott.
Feszült, ha nem dolgozhat?
Európában vagy Ázsiában öt hetet töltenek pihenéssel az emberek, és sokan még ezt is keveslik. Ezzel szemben az amerikaiak átlag 12 órát dolgoznak naponta, és a szabadságuk is mindössze két hét – ha egyáltalán igénybe veszik. Munkamániások lennének? Aligha. A túlzásba vitt munkának gazdasági okai is lehetnek, például az a hatalmas fejlődés, ami végbement az elmúlt évtizedekben. Az internet berobbanásával nagy teret kaptak a rámenősebb vezetésű vállalkozók, akik egyre több időt töltenek el számítógépük és elektronikus leveleik előtt – és ugyanezt várják el alkalmazottaiktól is. A kérdés csak az, hogy az alkalmazottak kihozzák-e a maximumot magukból, ha 70 órát dolgoznak egy héten? A válasz: nem. A munkával kapcsolatos stressz és depresszió növekszik szerte a világon. Az amerikai munkások teljesítőképességük határáig jutnak el, mert sokan abban a tévhitben élnek, hogy a karrierjük a túlórázás mértékétől függ.
Hol a határ?
Nem meghatározható olyan csoport, amely különösen veszélyeztetett – a munkamánia hivatástól, képzettségtől és nemektől függetlenül alakul ki. Felsővezetők éppúgy áldozatául eshetnek, mint hivatalnokok vagy akár háziasszonyok (lásd: tisztaságmánia).
A mai változó és erős alkalmazkodást követelő világban nehéz meghatározni, hogy hol a határ a túlmunka és a munkamánia között – a közép- és felsővezetők 70-80 százaléka heti 60 órát is dolgozik, többségük mégsem nevezhető munkamániásnak, mert azután élvezi is a rengeteg munka gyümölcsét. A munkamániás erre képtelen.
A szenvedélybetegség jelei
Milyen tünetei vannak a munkamániás viselkedésnek? Napi 10-12 óra munka, pihenők nélkül – ha mégis pihen, közben is csak a munkájára gondol. A kényszeresen dolgozó személy számára a munka mindennél fontosabb, ráadásul gyakran már nem is jelent örömet, legtöbbször elkeseredetten küzd a tennivalókkal. Nem bízik kollégái teljesítményében, csak a saját maga által elvégzett munkát tartja megfelelőnek, éppen ezért képtelen bármit is kiadni a kezéből. 
A betegség fázisai
1. Az első fázisban a munkamániás életének középpontjába mindinkább a munka kerül – kapcsolatai fokozatosan elveszítik jelentőségüket. A beteg otthon és munkaidőn kívül is dolgozik.
2. A következő fázisban már életvitelét is a munkának rendeli alá, agresszivitást vált ki belőle, ha mások akadályozzák vagy megszólják ezért.
3. Egyre többet vállal, de mind többet dolgozik céltalanul, és egyre nagyobb nehézséget okoz neki, hogy megfeleljen a feladatoknak és követelményeknek.
4. A munkamániás pszichikailag és fizikailag is kezd kimerülni, fokozatosan csökken a teljesítménye, a beteg érzi, hogy teljesítőképessége végső határára jutott. Általában ebben a fázisban fordul orvoshoz.
Tünetek
A munkamániások leggyakrabban álmatlansággal, fejfájással, gyomorpanaszokkal, magas vérnyomással, szívritmuszavarokkal, állandó pánikérzéssel és depresszióval fordulnak orvoshoz. A pszihikai-fizikai jeleket érzékelik magukon, azok okát azonban legtöbbször sem megállapítani, sem kezelni nem képesek egyedül.
Következmények
Ha akadályozzák munkavégzésében, azonnal jelentkeznek az elvonási tünetek: nyugtalanság, izgatottság. Az idő előrehaladtával a munkamániás (workaholics) személy egyre irreálisabb célkitűzéseket próbál megvalósítani, magányos harcosként küzdve a munkahelyén. Előbb-utóbb képtelenné válik az újításra, új megküzdési módok kidolgozására, ráadásul állandóan szorong, mert fél attól, hogy a dolgok kicsúszhatnak az ellenőrzése alól.
A munkaterhelés fokozatos növekedése a szociális kapcsolatok beszűküléséhez vezet, beleértve a közvetlen családi kapcsolatokat is. A “munkafüggő” szabadidejét sem tudja úgy eltölteni, ahogyan szeretné – nemcsak mert kevés szabadideje van, hanem mert ezt a keveset sem tudja értékesen felhasználni, végül pedig nemcsak fizikailag, hanem szellemileg is teljes kimerültség lesz rajta úrrá.
A munka és a magánélet egyensúlya
Kutatások szerint a munkáltatók egyáltalán nem foglalkoznak azzal, hogy csökkentsék dolgozóik terhelését. Annak ellenére sem, hogy a különböző cégeknél végzett “elégedettségi felmérések” mindegyikében kulcskérdés a munka és a magánélet egyensúlya.
Mit tehet ellene?
Még mielőtt bármit is lépne, tudnia kell, hogy nem könnyű kitörni az ördögi körből – és ha nem megy elsőre, akkor se adja fel! Meg kell tanulni lassítani, nemet mondani feladatokra és persze a túlzott elvárásokra – még akkor is, ha ez azzal jár, hogy lustának gondolják.
Gyakran előfordul, hogy sikerül kigyógyulni a munkaszenvedélyből, de a korábbi munkamániás átvált egy másik szenvedélyre – például kényszeres sportoló lesz belőle. Ezzel még semmit sem oldott meg, csak felcserélte szenvedélye tárgyát. Ha egyedül nem tud megbirkózni a problémával, nyugodtan kérje szakember segítségét!
Elismerjük, hogy nem könnyű a körből kilépni – végtelen a cégek “motivációs” eszközeinek sora, amellyel munkafüggővé tehetik, az átlagon felüli jövedelemtől a csoportkényszerig, de higgye el, nem éri meg. Csak keveseknek sikerül egészségesen és teli zsebbel visszavonulni harmincévesen…
A cikk megírásában Kiss István-pszichológus (ELTE Pszichológiai Intézet Tanácsadó Központ) és Dr. Füredi János professzor pszichológus voltak segítségünkre.
