Tudomány

Megtizedelte a magyarokat a Gulag

Bihari Dániel
Bihari Dániel

újságíró. 2014. 10. 12. 10:00

A legnagyobb szerencséjük a hadifoglyoknak volt, velük bántak a legemberségesebben. Kétszázezer magyar soha nem tért haza a szovjet munkatáborokból.

Korábban a témában:

A szovjet hadsereg konkrét tervszámokkal érkezett Magyarországra 1944-ben arra vonatkozóan, hány embert kell “hadifogolyként” a Szovjetunióba hurcolni. Megfélemlítéssel, hazugsággal vették rá a lakosokat három napig tartó, kötelező közmunkára, ám a jelentkezők a néhánynapos híd- és vasútépítés után hamarosan valamely távoli munkatáborban találták magukat. Összesen 600 ezer magyar civil és katona volt hosszabb-rövidebb ideig Sztálin rabszolgája, 200 ezren soha nem tértek haza.

46 százalékos halálozás

A sokszor hetekig tartó szállítás és az átmenőtáborban uralkodó embertelen körülmények miatt sokan már el sem érték a Szovjetuniót. Aki igen, az hadifogoly-, internáló-, vagy Gulag-táborba került. A hadifoglyoknak – és a statisztikák javítása érdekében hozzájuk csapott, elrabolt embereknek – volt talán a legjobb dolguk. A táborok a Vörös Hadsereg ellenőrzése alá tartoztak, a bánásmód itt volt a legkevésbé rossz, az orosz személyzet tudatosan és szervezett formában nem törekedett a deportáltak megtizedelésére – írja a Rubicon.hu.

A foglyok életszínvonala néhol még vetekedett is a helyi lakosságéval, ám az ország gazdasági helyzete annyira nyomorúságos volt, hogy még sajátpolgárait is alig tudta ellátni. A minimális és rendkívül egyoldalú táplálkozás és a nehéz munka következtében óriási volt a halandóság a magyarok között. Például az 1026-os számú Novij Donbasz-i központi lágerben és altáboraiban 1945 januárjától 1947 decemberéig a 10 ezer elhurcolt polgári személyből 4600 halt meg.

A lázas betegeknek esélyük volt arra, hogy kórháztáborba kerüljenek. Gyógyszerek és felszerelés hiányában gyógyításról nem lehetett szó, de a rabokat itt legalább egy időre békén hagyták. Akik megérték a szabadulást, feljavító táborba kerültek, ahol általában sikertelenül, de megpróbálták eltüntetni a rabszolgamunka nyomait, visszaadni a megkínzott, csonttá fogyott rabok emberi külsejét.

A poklok pokla

A német nemzetiségű és a közmunka ürügyén elhurcolt magyarok az NKVD (belügyi népbiztosság) felügyelte internálótáborokba kerültek. Ők nemre és korra való tekintet nélkül bányában dolgoztak, naponta csak kétszer kaptak enni, és nem volt joguk levelezni sem. A rendkívül rossz körülmények miatt gyakoriak voltak a járványos tífuszos megbetegedések,ilyenkor a táborlakók 20-30 százaléka életét vesztette.

A legrettenetesebb a szintén az NKVD vezetése alatt álló Gulag-táborokban volt. Ezekbe a lágerekbe a politikai elítélteket szállították, a kegyetlen bánásmódon és a tudatos, az akaraterőt megtörendő éheztetésen túl a táborlakóknak a zord földrajzi viszonyokkal is meg kellett küzdeniük. A három leghírhedtebb táborkörzet például az északi sarkkörön túl volt. A hőmérséklet télen nemegyszer megközelítette a mínusz 60 fokot, de még ennél is rosszabb volt az állandó szél. A rengeteg távol-keleti körzet közül a tajseti tábort kell kiemelni, lakói kezdték el építeni az évszázad építkezésének beharangozott Bajkál-Amur (BAM) vasútvonalat. Sok ezer magyar és más nemzetiségű kényszermunkás, rabszolga életébe került.

A második világháború után minden politikai és gazdasági nehézség ellenére is a hadifoglyok sorsa, hazaszállítása volt a társadalom legégetőbb kérdése. Alig volt család, melyet közvetve vagy közvetlenül ne érintett volna mindaz, ami a szovjet fogságba esett és deportált 600 ezernyi magyarral történt. Éveket kellett rá várni, hogy a 400 ezer túlélő végre hazajusson.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Farkas Norbert / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.