Tech
Egy fiatalember nem bírta kivárni a kontaktlencsébe rejtett kijelzők megjelenését, úgyhogy házi barkácsolásba kezdett.
Az ExxonMobil arra hívta fel a figyelmet, hogy az üzemanyagban mennyi energia bújik meg.
Az ír adatvédelmi biztos 149 oldalas jelentésének hatására a közösségi oldal jelentős változtatásokat eszközöl.
A virtuális parasztos játék még a legjobb tízbe se került be a közösségi oldal saját összesítése szerint.
Tokióban mutatta be a Sony új, környezetbarát találmányát, amely aprított papírból fejleszt áramot.
Japánban készül a méretes robot, de fejlesztője még ennél is nagyobb gépeket építene.
A zeneipar legnagyobb presztízsű díjával tüntetik ki az Apple elhunyt vezérét - és nem az énekhangja miatt.
Úgy tűnik, nem mindenki örül annak, hogy a közösségi oldal központja új helyre költözött.
A japánok olyan, autókban használatos biztonsági rendszeren dolgoznak, amely az ember hátsórészét elemzi.
Valaki lefoglalta a vatican.xxx címet - a pápai állam nem tudja, ki a tettes.
Az okostelefonnak csak szólni kell és máris mozognak a billentyűk és a pedálok.
A Steam akciókkal készült a karácsonyi időszakra, ráadásul az online játékbolt teljes, 15 000 dollárt érő katalógusát is meg lehet nyerni.
2011. 12. 21. 11:40
A díszkivilágítás ráadásul interaktív, a hátsókertből játszható.
A legújabb pletykák szerint az informatikai óriás komolyan dolgozik a hordható számítástechnikán.
A közösségi oldalon jövőre állítólag már nemcsak a jobb oldalon, hanem a hírfolyamban is találkozunk hirdetésekkel.
A New York-i Gilberto Sanchezt ráadásul nem először ítélik el illegális megosztásért.
Amerikai kutatók milliónyi fénylő baktériumot szinkronizálva hoztak létre egy "élő" neonreklámot.
Természetesen arra, hogy jelezze, ha az ember épp kifújja a levegőt. Hogy az mire jó?
Úgy tűnik, a Google és az Apple közötti verseny a táblagépek piacán folytatódik - fél éven belül támad a Google.
2011. 12. 20. 09:04
Ingyenes Apple-termékekkel szédítettek több millió rajongót.
A Windows 8 fejlesztői megújítanák, személyesebbé és biztonságosabbá tennék a bejelentkezést.
A legújabb pletykák szerint az Apple táblagépének tavaszi megújulása mellett, 2012 végén egy kisebb méretű változatra is számíthatunk.
- 11:49 Donald Tusk Magyar Péternek: Köszönöm, hogy neked magyar zászló színű a szíved
- 11:46 A buli, amire 22 évet kellett várni – a klublegenda is az utcán ünnepelte az Arsenal bajnoki címét
- 11:40 Vitézy Dávid: Május 30-tól újra járnak a vonatok Ajka és Veszprém között, több éves kálvária után
- 11:24 A magyar dolgozók többsége úgy érzi, egyre kevesebbet ér a fizetése
- 11:12 Nicolas Winding Refn: Fél órán át halott voltam, aztán áramütéssel visszahoztak az életbe
- 11:02 Félévnyi emelést adna a kisnyugdíjasoknak Surányi György
- 10:58 „Nem tudtam reálisan gondolkozni, ezért vágtam le az ujját” – az újpesti gyilkos megindokolta, miért csonkította meg a felesége holttestét
- 10:58 Változtat a Google, mindenkit érint: megszűnik a webes keresés eddig ismert formája
- 10:58 Bochkor Gábor: Nem venném észre, ha a számlámról csak úgy eltűnne tíz- vagy százezer forint
- 10:52 Sztrájkkészültség: az Ikea dolgozói nem elégedettek a béremeléssel, ilyen kitűző viselésével demonstrálnak
- 10:33 Madárral való ütközés miatt gépcserét rendeltek el Kapitány István varsói repülőútja előtt
- 10:28 Magyar Péter a lengyel kormányfővel tárgyal Varsóban
- 10:15 Bölcsőde, óvoda, gyermekotthon és játszótér közelébe is jutott az azbeszttel szennyezett kövekből
- 10:14 Megható dolgot tett a hokiválogatott kapusa, miután a csapat megnyerte a legfontosabb vb-meccsét
- 10:09 Megszűnt a torlódás az M0-ás autóúton, ám több másik autópályán továbbra is lassú a haladás
- 06:00 Scherer Péter nemrég adta utolsó interjúját: arról beszélt, felesége mennyire óvja őt
- 05:57 Két nappal a választás előtt hárommilliárd forint támogatást ítéltek oda a Vári Attila vezette alapítványnak
- 09:42 „Jó utat, Apa!” – így búcsúztak Scherer Pétertől a színésznők, akik a lányait alakították az Apatigrisben
- 06:00 Ilyen volt Budapest 75 éve – rájössz, melyik teret látod a régi fotókon?
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 07:54 Pető Péter: A Fidesz elnémuló rogánizmusa szállította a Fidesz-történelem legmegalázóbb pillanatait
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 05:45 Kvíz: koma, ángy, sógor – mennyire ismered a rokonaidat?
- 05:30 Jól főzöl, de tudod is, mit csinálsz? – konyhai kémia kvíz
- 09:26 Minősített szexuális erőszak miatt emeltek vádat egy borsodi nagymama ellen
