Nagyvilág
Élő
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin áll Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezetőjének halála mögött, aki a múlt hónapban egy eddig megmagyarázatlan repülőgép-szerencsétlenségben halt meg a zsoldoshadsereg több vezetőjével együtt.
2023. 09. 08. 15:58
Élő
Nagyon valószínű, hogy az ukrán gabona sikeres exportja a ekete-tengeri gabonakezdeményezés során hozzájárult a globális árak és az élelmezési bizonytalanság csökkentéséhez – közölte pénteki napi jelentésében a brit védelmi minisztérium
2023. 09. 08. 15:12
Élő
Az első 10 Leopard 1 tank megérkezett Ukrajnába Dániából, Németországból és Hollandiából, a többi pedig úton van, közölte a dán haderő pénteken.
2023. 09. 08. 15:00
Élő
A Donyeck melletti Opytne közelében indított támadást az ukrán hadsereg és sikerült visszafoglalni a donyecki nemzetközi repülőtérrel szomszédos területeket – számolt be több ukrán forrás.
2023. 09. 08. 13:41
Élő
Július végére 4,1 millió fölé emelkedett azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státuszt kaptak az Európai Unió valamely tagállamában – tájékoztatott az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
2023. 09. 08. 13:04
Élő
Csodával határos módon maradt életben az a rendőr Krivij Rihben, akit legalább nyolc ember együttes erőfeszítésével mentettek ki a romok alól, miután kiszabadították a vasbetongerenda fogságából.
Élő
Az ukrán külügyminisztérium elítélte, hogy az Oroszország által a megszállt ukrán területeken „álválasztásokat” tartanak.
2023. 09. 08. 12:01
Élő
Egy orosz rakéta csapódott be Krivij Rih központjába pénteken.
2023. 09. 08. 11:15
Élő
Tizenhét embert tartóztattak le Kubában, mert a gyanú szerint kapcsolatban voltak egy orosz toborzó hálózattal – jelentette be a karibi ország belügyminiszetere.
2023. 09. 08. 10:39
Élő
Az ukrán légierő 16 orosz drónt lőtt le Odessza és Mikolajiv régiókban az éjszaka folyamán– közölték regionális és katonai tisztviselők pénteken.
2023. 09. 08. 09:55
Élő
Az ukrán-magyar határszakaszon 6507-en léptek be Magyarországra csütörtökön, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 9273-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek, vagyis összesen 15780-an jöttek a háború sújtotta országból – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
2023. 09. 08. 08:12
Élő
Regionális és helyi választásokat tartanak Oroszországban péntektől, köztük a megszállt ukrajnai területeken.
2023. 09. 08. 08:06
Élő
További támogatásukról biztosították Ukrajnát a balti és az észak-európai államok külügyminiszterei csütörtöki rigai találkozójukon.
2023. 09. 07. 21:52
Élő
Ukrajna azt állítja, hogy azok az orosz katonák, akiket eddig Belaruszban képeztek ki, át lettek irányítva más területekre, ezért Belaruszban nincs már elég orosz katona ahhoz, hogy onnan támadás induljon Ukrajna ellen.
2023. 09. 07. 19:59
Élő
A korrupciós vádak sorozata után a tárca iránti bizalom helyreállításával bízta meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az új védelmi minisztert, Rusztem Umerovot.
2023. 09. 07. 19:11
- 22:46 Kiütéses győzelmet aratott a magyar hokiválogatott a vébén
- 22:30 Nem kell hétvégéig várnia, meccs nélkül is bajnok lett kedden az Arsenal
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 21:33 Feszül és kaotikus vita, még nincs elnökváltás a kerékpárszövetségnél
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.19.
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 20:29 Végzetes kémbotrány: kizárta a szövetség a Southamptont a playoff döntőjéből
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 19:29 Pósfai: Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény
- 19:17 Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről
- 19:01 „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője
- 19:00 Tanárok segítettek megmenteni egy fulladozó diák életét
- 18:58 Veszélyes vírust találtak egy lóban az Alföldön
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
