Nagyvilág
Élő
Több ezren menekültek el abból a gázai kórházból, amit izraeli rakétatámadás ért pénteken, erről beszéltek az AP hírügynökségnek a helyszínről evakuált palesztinok.
2023. 11. 10. 15:32
Élő
Elítéljük a Gázai övezet elleni hadműveletet, a civilek ellen irányuló támadásokat és a nemzetközi jog megsértését a megszálló izraeli kormány részéről
2023. 11. 10. 13:44
Élő
Úgy gondolom, hogy történt némi előrelépés, de az is teljesen világos, hogy sokkal többet kell tenni a civilek védelme érdekében, és hogy a humanitárius segélyek célba juthassanak
2023. 11. 10. 13:39
Élő
Látogatást tett a dél-oroszországi Rosztov-na-Donuban, a déli katonai körzet főhadiszállásán Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte pénteken Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
2023. 11. 10. 12:25
Élő
A Gázai övezet nyugati részén található Sifa Kórháznál harcol az izraeli hadsereg.
2023. 11. 10. 12:25
Élő
Törökország megtette a szükséges előkészületeket sebesült palesztinok és krónikus betegségben szenvedő gázaiak kórházi ellátásának érdekében – közölte pénteken a török elnök Ankarában.
2023. 11. 10. 10:44
Élő
A Reuters jelentése szerint az ukrán erők megrongáltak két kisebb orosz partraszálló hajót a Krímben egy éjszakai, tengeri drónok segítségével végrehajtott támadás során - közölte pénteken az ukrán katonai hírszerzés.
2023. 11. 10. 10:19
Élő
Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában beszélt Ukrajnáról is.
2023. 11. 10. 09:19
Élő
Hoszein Amir-Abdollahian iráni külügyminiszter állítólag azt mondta katari kollégájának, Mohammed Bin Abdulrahman Al Thani sejknek, hogy elkerülhetetlen a Gázában dúló háború kiterjesztése.
2023. 11. 10. 09:18
Élő
Az ukrán hadsereg visszaverte az orosz támadásokat Avdijivka város közelében - írja a The Guardian.
2023. 11. 10. 09:14
Élő
Két montreali zsidó iskola ajtaján találtak golyó ütötte lyukakat csütörtök reggel - közölte a rendőrség az AFP francia hírügynökséggel.
2023. 11. 10. 08:01
Élő
Csütörtökön Szíriából vették célba Izrael legdélebbi települését, Eilatot.
2023. 11. 10. 06:54
Élő
Benjamin Netanjahu izraei miniszterelnök adott interjú az amerikai Fox News-nak, melyben a Gázai övezet jövőjéről is beszélt.
2023. 11. 10. 06:41
Élő
Nyolc év és hat hónap börtönbüntetésre ítélte csütörtökön egy rigai bíróság Janis Adamsonst, a lett parlament egykori képviselőjét kémkedésért.
Élő
Magyarország egyértelmű kiállását mutatja, hogy ott áll Izrael és a zsidó emberek mellett ebben a nehéz helyzetben, ezekben a sötét órákban – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök a belgiumi Antwerpenben csütörtökön.
Élő
Megdöbbenését fejezte ki csütörtökön az orosz diplomáciai tárca a Gázai övezetben rekedt orosz állampolgárok Egyiptomon keresztül történő evakuálásának lassúsága miatt, miután Izrael moszkvai nagykövete közölte, hogy a művelet két hétbe is beletelhet.
Élő
Ukrajnában éves szinten lassult, havi összevetésben viszont gyorsult a fogyasztói árak emelkedése októberben.
- 13:56 Orbán Krisztián: Nem lehet példa a fiatalok előtt, hogy a gazemberség kifizetődő és megúszható
- 13:11 Elbukott vb-selejtező: Chema Rodríguez egy pillanatig sem gondolt a lemondásra, mert hisz a projektben
- 13:11 Meghan Markle esküvői fotókkal nosztalgiázott a házassági évfordulóján
- 13:08 Tovább csökkent a magyar aranytartalék értéke
- 13:05 Sokkoló adatokkal igazolta a PSZ-elnök, hogy katasztrofális állapotban van a közoktatás
- 13:04 Lemondott Schmidt Mária cégében az igazgatósági tagságáról a TV2-vezér Vaszily Miklós
- 12:37 Elon Musk elbukta az OpenAI ellen indított pert
- 12:29 Az NB I-es szezon legfontosabb szerelését bemutató játékost egy német csapat vinné
- 12:15 Sulyok Tamás átadja a kegyelmi ügy aktáit
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 12:07 Csodás égi látványban lehet részünk ma este
- 12:05 Megütötték a forintot kedden
- 11:55 Roncsautóból lőtte ki az élelemmel odacsalt vadmalacokat egy vadász, majd feldolgozta és megette őket
- 11:46 Kegyelmi ügy: Répássy Róbert részleteket árult el az igazságügyi tárca döntéséről
- 11:45 Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálintot
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
- 07:44 Kegyelmi ügy: a Vidéki prókátor bírálja Magyar Pétert
- 08:27 Kegyelmi ügy: előfordulhat, hogy Varga Juditot szándékosan nem tájékoztatták arról, hogy megváltozott K. Endre ügyében a kegyelmi javaslat
- 05:30 Kvíz: képtelenség hibázni, csak fel kell ismerni képekről a kerti eszközöket
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 10:14 Reagált a Fidesz a kegyelmi ügyre
- 05:45 Kvíz: Felismered a bűnügyi sorozatokat csupán egy képkocka alapján?
- 07:40 Viszi-e majd Novák Katalint rendőr a parlamentbe?
- 05:30 Kvíz: Eligazodsz a francia konyhában? Ezzel a 10 kérdéssel megtudhatod!
- 08:40 Így tudta meg Solti Berni, hogy férje, Solti Ádám megcsalja őt
