Élő Nagyvilág

Naponta négy órás tűzszünet lesz a Gázai övezetben

Jalaa MAREY / AFP
Jalaa MAREY / AFP

A legfontosabb szerdai eseményeket ide kattintva lehet visszaolvasni.

Novák: Magyarország ott áll Izrael és a zsidó emberek mellett ezekben a sötét órákban

Magyarország egyértelmű kiállását mutatja, hogy ott áll Izrael és a zsidó emberek mellett ebben a nehéz helyzetben, ezekben a sötét órákban – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök a belgiumi Antwerpenben csütörtökön.

Novák Katalin az antwerpeni magyar, köztük kárpátaljai és erdélyi felmenőkkel rendelkező ortodox zsidó közösség vezető képviselőivel folytatott beszélgetését megelőzően tartott köszöntőjében úgy fogalmazott:

legmélyebb együttérzésemet szeretném kifejezni az összes magyar ember nevében különösen azoknak, akiknek a családtagjai, közeli hozzátartozói ott vannak Izraelben, és ki tudja, hogy, milyen nehézségekkel néznek most még szembe.

Az államfő hangsúlyozta: imádkozunk azért, hogy minél előbb megtalálják a békéhez vezető utat, hiszen mindannyiunknak ez az érdeke.

A köztársasági elnök reményét fejezte ki, hogy minél előbb mindenki visszakapja fogságba esett gyerekét, hogy megbékélést találnak azok, akik elveszítették a gyerekeiket és békére lelnek azok is, akiknek veszélyben vannak a családtagjaik.

Magyarország zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmussal szemben – jelentette ki.

Mi a zsidó honfitársainkra úgy tekintünk, mint egy olyan erőforrására a magyar közösségnek, amelyre támaszkodunk és támaszkodni szeretnénk a jövőben is. Büszkék vagyunk arra a békés együttélésre, amely zsidó és nem zsidó magyar testvérek között ma Magyarországon megvalósul. És büszkék lehetünk arra is, hogy Magyarországon nincsenek antiszemita megmozdulások, nincsenek antiszemita tüntetések, nincsenek antiszemita mozgalmak sem, hiszen nem tűrjük az antiszemitizmust Magyarországon. Ebben a magyar emberek egyetértenek

fogalmazott a köztársasági elnök, majd hozzátette: azt szeretné, hogy ez Európára, sőt a világ egészére igaz legyen.

Végezetül aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy vannak olyan nyugat-európai országok, ahol előfordulnak antiszemita megmozdulások. Nem hagyhatjuk, hogy így legyen – zárta gondolatait Novák Katalin.

(MTI)

Moszkvának nem tetszik, hogy lassan halad az orosz állampolgárok evakuálása Gázából

Megdöbbenését fejezte ki csütörtökön az orosz diplomáciai tárca a Gázai övezetben rekedt orosz állampolgárok Egyiptomon keresztül történő evakuálásának lassúsága miatt, miután Izrael moszkvai nagykövete közölte, hogy a művelet két hétbe is beletelhet.

Megdöbbentünk szerdán, amikor meghallottuk Izrael moszkvai nagykövetének a kijelentését, aki szerint az orosz (kimenekítési) listák egyeztetése két hétig is eltarthat

jelentette ki Marija Zaharova, a külügyminisztérium szóvivője heti sajtótájékoztatóján.

Alekszander Ben-Zvi, Izrael Moszkvában akkreditált nagykövete szerdán úgy nyilatkozott a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek, hogy Egyiptom úgy döntött: csak napi 600 embert enged át a rafahi határátkelőn, így az oroszok evakuálása két hétbe is beletelhet. A nagykövet szerint összesen mintegy 7000 ember várja, hogy kimenekítsék a Gázai övezetből.

A külügyi szóvivő szerint elfogadhatatlan ez a logika. Marija Zaharova biztosított arról, hogy orosz részről minden készen áll ahhoz, hogy az ország állampolgárait az egyiptomi ellenőrzés alatt álló rafahi átkelőn keresztül kimenekítsék.

Nem tudjuk felfogni, hogy az operatív lépéseink és a biztonsági intézkedések keretében lefektetett valamennyi kérés és feltétel betartása ellenére miért nem indult már el a folyamat

tette hozzá. Közölte, hogy sok gyermek vár evakuálásra, a helyzet „300 orosz kiskorút” érint.

Az egyiptomi hatóságok ellenőrzése alatt lévő rafahi átkelőt november 1-én nyitották meg újra, hogy a külföldiek és a kettős állampolgárok elhagyhassák a Hamász október 7-i, Izrael elleni támadása óta az izraeli hadsereg által ostromgyűrűbe vont és a légierő által folyamatosan támadott palesztin területet.

A megnyitás után három nappal – amely idő alatt többtucatnyi palesztin sebesült és több száz külföldi távozhatott a Gázai övezetből Egyiptomba – a Hamász két napra felfüggesztette, majd ismét engedélyezte az evakuálásokat.

(MTI)

Magyarország 100 ezer euróval támogatja a gázai menekülteket

Magyarország 100 ezer eurós adománnyal járul hozzá a Gázából menekülő civilek humanitárius ellátásához – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára a Facebook-oldalán csütörtök délután.

Azbej Tristan közölte: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megbízásából képviselte a magyar kormányt az Emmanuel Macron francia köztársasági elnök által a gázai civil lakosság humanitárius megsegítésére összehívott párizsi fórumon.

A konferencián bejelentettem, hogy Magyarország 100 000 euró értékű adománnyal járul hozzá az egyiptomi erőfeszítésekhez, ami a Gázából elmenekülő civilek humanitárius ellátását célozza. A fájdalmasan sürgető humanitárius feladatok mellett sem adhatunk teret a történtek torzításának, relativizálásának. Határozottan elítéljük a Hamász terrorszervezet Izrael lakossága elleni támadásait. Elismerjük Izrael jogát, hogy megvédje magát a terrorizmustól

fogalmazott Facebook-oldalán az államtitkár.

A Hamász által ejtett túszokat haladéktalanul szabadon kell engedni. Mindent meg kell tenni azért, hogy a Gázában tartózkodó külföldi állampolgárságú személyek, köztük a magyarok is, elhagyhassák a területet. Ez a konfliktus nem eszkalálódhat államok közti háborúvá! A történelemből tudjuk, hogy egy közel-keleti háború tragikus következményekkel jár, messze a régión túlmutatóan is – írta Azbej Tristan.

(MTI)

Izrael napi négy órás tűzszünetet fog tartani Gázában

November 9-étől kezdve naponta négy óra tűzszünetet fog tartani az izraeli hadsereg a Gázai övezet északi részében – jelentette be John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője.

A tájékoztatás szerint Izrael három órával korábban fogja bejelenteni az adott napi tűzszünet kezdetén, és az érintett időszakban minden katonai tevékenység szünetelni fog a térségben.

Kirby beszélt arról is, hogy mostantól két folyosón lehet majd elhagyni Gázát. Hozzátette ugyanakkor, hogy a teljes tűzszünet legitimizálná a Hamász október 7-i terrorcselekményeit.

Tinédzser támadt egy rabbira egy párizsi metróállomáson

Egy hagyományos öltözéket viselő rabbira támadt egy tinédzser Párizs egyik központi metróállomásán. A rendőrség szerint a rabbi nem sérült meg, de feljelentést tett.

A fiatalkorú támadó szerda délután támadt rá a rabbira a La Chapelle metróállomáson, először arabul szólt a rabbihoz, majd hátba rúgta.

A BFMTV francia hírtelevízió a rendőrségre hivatkozva arról számolt be, hogy a támadó egy 14 éves szír állampolgár lehetett, akit a metró biztonsági személyzete a metróállomáson készült felvételek alapján sikeresen beazonosított, majd elfogott.

A Hamász október 7-én Izrael ellen indított terrortámadása óta számos országban megemelkedett az antiszemita incidensek száma.

(MTI)

Megöltek több palesztin fegyverest a dzseníni menekülttáborban

Az izraeli hadsereg légicsapással megölt nyolc palesztin fegyverest a dzseníni menekülttáborban, Ciszjordániában csütörtök reggel – jelentette a helyi média Izraelben. Palesztin jelentések szerint nyolcan életüket vesztették és tizennégyen megsebesültek a dzseníni menekülttáborban egy légicsapásban, melyet az izraeli hadsereg hajtott végre.

Az izraeli hadsereg közleménye szerint az izraeli csapatok csütörtök reggel célzott terrorellenes hadműveletbe kezdtek a menekülttáborban, melynek során a levegőből egy izraeli gyártmányú Zik típusú (Hermes 450) drón segítségével megtámadtak egy felfegyverzett terrorista osztagot.

Az izraeli biztonságiak őrizetbe vettek a razzián kilenc palesztint és lefoglaltak több puskát, gépfegyvert és egy pisztolyt. Több tucat házi készítésű robbanószerkezetet is találtak, melyeket megsemmisítettek.

Palesztin beszámolók szerint a hadsereg a helyieket figyelmeztető szórólapokat helyezett el a dzseníni menekülttáborban.

A menekülttábor lakóihoz! Az izraeli hadsereg az Önök által támogatott terrortámadások felszámolása miatt tevékenykedik a táborban. Az izraeli hadsereg itt marad, és újra és újra visszatér ide, amíg a terrorizmust végleg fel nem számolja. Figyelmeztettük Önöket, hogy tartózkodjanak a terrorizmustól, és akkor békében fognak élni

állt a szórólapokon.

A Kan közszolgálati média értesülése szerint a háború október 7-i kezdete óta legkevesebb tíz alkalommal vetettek be légi eszközöket palesztin fegyveresek ellen Ciszjordániában.

(MTI)

Két-háromnapos tűzszünet is jöhet Gázában diplomáciai források szerint

Két-háromnapos gázai tűzszünetről folynak tárgyalások a túszok kiszabadítása érdekében – írja a diplomáciai forrásaira hivatkozva a The Guardian.

A híradás szerint „hivatalos személyek és diplomaták” folytatnak tárgyalásokat a tűzszünetről, cserébe a túszok, például gyermekek, nők, idősek és betegek szabadon bocsátásáért. A tárgyalásokon megállapodás egyelőre nem született.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán este elismételte, amit már többször elmondott erről. Úgy fogalmazott:

Szeretnék félretenni minden üres pletykát, amit mindenfelől hallunk, és megismételni a világos álláspontunkat: tűzszünet nem lesz, amíg a túszokat szabadon nem engedik.

A Hamász ezzel szemben úgy nyilatkozott: a túszokat mindaddig nem engedik szabadon, amíg meg nem állapodnak a tűzszünetről.

Izrael állam és a Hamász között Katar vállalta a közvetítő szerepet.

Tárgyalások folynak a háromnapos humanitárius tűzszünetről

A Hamász által fogva tartott mintegy tucatnyi túsz szabadon bocsátásáért cserébe háromnapos humanitárius tűzszünetről tárgyalnak a Gázai övezetben. Ezt állítja két egyiptomi, egy ENSZ-tisztviselő és egy nyugati diplomata, akik névtelenségük megőrzése mellett nyilatkoztak – írja a BBC.

Az alku lehetővé tenné, hogy több segélyt, köztük korlátozott mennyiségű üzemanyagot juttassanak az ostromlott területre, hogy enyhítsék az ott rekedt 2,3 millió palesztin romló körülményeit. Az egyik egyiptomi tisztviselő szerint az alku részleteit a héten Kairóban megvitatták a CIA vezetőjével és egy izraeli küldöttséggel. A tisztviselő szerint a közvetítők véglegesítik az egyezség tervezetét.

Ha sikerül megállapodásra jutni a szünet időtartamáról és a kiszabadítandó túszok számáról, és az egyezséget sikeresen végrehajtják, akkor a tisztviselő szerint ugyanezt a képletet további szünetek és szabadon bocsátások esetében is újra meg lehetne vizsgálni.

Izraelt és a Hamászt egyaránt háborús bűnökkel vádolja az ENSZ emberi jogi biztosa

Volker Türk szerint a palesztin fegyveres csoportok terhére róható „atrocitások” és a folyamatos túszejtés háborús bűncselekmény – csakúgy, mint a palesztinokkal szemben Izrael által alkalmazott kollektív büntetés, valamint a „civilek erőszakos evakuálása” is.

A háború szabályait a genfi egyezmények, valamint más nemzetközi törvények és megállapodások tartalmazzák. Ezek sok mindenre kiterjednek, többek között arra, hogy a katonai erők nem támadhatnak meg szándékosan civileket, és a sebesülteket el kell látni, beleértve a sebesült katonákat is, akiknek hadifoglyokként deklarált jogaik vannak.

A túszejtés szintén tilos, és háborús bűncselekménynek minősül. A vonatkozó definíció szerint a túszejtés egy személy elfogása vagy fogva tartása, amihez a megölésével, megsebesítésével vagy további fogva tartásával való fenyegetés társul.

(BBC)

Aggasztó jeleket lát a WHO Gázában a fertőző betegségek terjedése szempontjából

Megnövekedett a fertőző betegségek terjedésének kockázata a Gázai övezetben az izraeli légitámadások miatt – figyelmeztetett szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A támadások – mint írták – zavart okoznak az egészségügyben, akadályozzák a vízhez való hozzáférést, és az emberek óvóhelyeken zsúfolódnak össze. A WHO azt írta:

Néhány aggasztó tendencia máris kirajzolódik.

A világszervezet szerint a sűrűn lakott területen az üzemanyaghiány miatt leálltak a sótalanító üzemek, ami felerősíti a bakteriális fertőzések, például a hasmenéses fertőzések terjedésének kockázatát. Október közepe óta több mint harmincháromezer hasmenéses megbetegedést jelentettek, ezek nagy részét az öt év alatti gyermekek körében. A szervezet szerint a fertőzésben érintett gyermekek száma jelentős növekedést mutat ahhoz képest, hogy 2021 és 2022 folyamán havonta átlagosan kétezer ilyen eset fordult elő ebben a korcsoportban.

Az üzemanyaghiány a szemétszállításban is fennakadást hozott, ami a WHO szerint olyan környezetet teremtett, amely kedvez a rovarok, rágcsálók gyors és széles körű elszaporodásának. Ezek szintén betegségeket hordozhatnak és továbbíthatnak.

A WHO szerint az egészségügyi intézményeket szinte lehetetlen kihívás elé állítja az alapvető fertőzésmegelőzési intézkedések fenntartása, ami növeli a sérülések, műtétek és szülések közben elkapható fertőzések kockázatát.

Megszakadtak a rutinszerű oltási tevékenységek is, a fertőző betegségek kezelésére szolgáló gyógyszerek hiánya pedig tovább erősíti a betegségek gyorsabb terjedésének kockázatát – figyelmeztetett a jelentés.

(The Guardian)

Az Egyesült Államok csapást mért egy szíriai fegyverraktárra

Az Egyesült Államok szerdán csapást mért egy szíriai fegyverraktárra, a művelet válasz a térségben állomásozó amerikai katonák elleni támadásokra – közölte Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter.

A gázai háborúval összefüggésben megszaporodtak az amerikai létesítmények elleni támadások Szíriában és Irakban, miközben az Egyesült Államok katonai támogatást nyújt Izraelnek.

Az amerikai katonai erők önvédelmi csapást mértek egy kelet-szíriai telephelyre, amelyet az Iszlám Forradalmi Gárda és a hozzá kapcsolódó csoportok használnak

– derült ki a Pentagon vezetőjének közleményéből. Ezt a csapást két amerikai F-15-ös (típusú) repülőgép hajtotta végre egy fegyverraktár ellen – tette hozzá a tárcavezető. A katonai akció válasz volt az amerikai személyzet ellen Irakban és Szíriában elkövetett támadássorozatra, olyan támadásokra, amelyeket az Irán-barát erőknek tulajdonítottak.

Két héten belül ez volt a második amerikai megtorló csapás Szíriában. Lloyd Austin figyelmeztetett, hogy az Egyesült Államok teljes mértékben készen áll arra, hogy más szükséges lépéseket tegyen csapatai és létesítményei védelme érdekében. A nagy-britanniai székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) értesülése szerint kilenc, Irán által támogatott csoportoknak dolgozó ember halt meg az Irán-barát csoportok által használt helyszínekre mért amerikai csapásokban a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartományban.

Regionális közel-keleti háborútól tart a Hezbollah

Az Irán által támogatott libanoni Hezbollah másodparancsnokával készített interjút a BBC újságírója Bejrútban.

Az, hogy Izrael civileket gyilkol Gázában, Naim Kasszem sejk szerint – mint az interjú kivonatából kiderült – azzal a kockázattal fenyeget, hogy kiszélesedő háború alakulhat ki a Közel-Keleten. Kassem sejk a BBC-nak azt mondta

nagyon komoly és nagyon veszélyes fejlemények jöhetnek a régióban, és senki sem lesz képes megállítani a következményeket.

Szerinte a „veszély valós”, mert – mint mondta – Izrael kiterjeszti a civilek elleni erőszakot, és egyre több nőt és gyereket öl meg.

„Lehetséges-e, hogy ez anélkül folytatódjon és fokozódjon, hogy valódi veszélyt jelentene a térségre? Szerintem nem” – fogalmazott a libanoni politikai vezető.

A síita iszlamista csoport – amelyet az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok és az Arab Liga terrorista szervezetnek minősít – a legnagyobb politikai párt és egyben fegyveres erő Libanonban.

A Hamász százharminc alagútaknáját pusztította el eddig az izraeli hadsereg

A Hamász százharminc alagútaknáját semmisítették meg a gázai szárazföldi offenzíva kezdete óta – közölte az Izrael Védelmi Erők.

Közleményük szerint a mérnökeik jelenleg azon dolgoznak, hogy feltárják és megsemmisítsék a Hamász terrorista infrastruktúráját Gázában, beleértve az alagutakat is. Az alagutakban felfedezett víz- és oxigéntárolók azt jelzik, hogy a Hamász felkészült a föld alatt való hosszabb tartózkodásra – tették hozzá.

Szerdai közleményükben arról, is írtak, hogy az izraeli hadsereg megsemmisített egy Hamász-alagutat az ENSZ Palesztin Menekülteket Segítő és Munkaügyi Ügynöksége által támogatott iskola közelében, a Gázai övezet északi részén fekvő Beit Hanún térségében.

Izrael egy újabb katona halálát is megerősítette, így a szárazföldi offenzívában meghalt katonáik száma harmincegyre emelkedett.

(BBC)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik