Nagyvilág

Az Európai Unión és a visegrádi csoporton belüli együttműködés és az egymást váltó 2011-es magyar és lengyel EU-elnökség prioritásai voltak a fő témái Orbán Viktor és Donald Tusk tárgyalásainak.
2010. 12. 01. 12:06
Megközelítette a 2008-as élelmiszerválság idején elért történelmi csúcsot az élelmiszerárak ára az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) számításai szerint.
2010. 12. 01. 11:39
Az Emrooz TV tulajdonosa lapunk megkeresésére rendelkezésünkre bocsátotta azt a videofelvételt, amelyen állításuk szerint Katona Magda éppen kenőpénzt fogad el az afgán választási eredmények manipulálására. A nő továbbra is állítja, hogy a felvételen nem ő szerepel, a készítők csupán eljátszatták valakivel a jelenetet. Szerinte a filmen látható hölgy ráadásul nem pénzt kap, hanem ő vásárol. Hamis választási igazolványt vesz meg valakitől, hogy an
2010. 12. 01. 11:33
Orbán nyughatatlansága címmel közölt írást a Frankfurter Allgemeine Zeitung a magyar kormány gazdaságpolitikai intézkedéseiről, melyben szenzációs intézkedésekről esik szó.
2010. 12. 01. 11:13
Emberéletekbe és karrierekbe kerülnek majd a WikiLeaks-kiszivárogtatások, ugyanakkor nem valószínű, hogy az oknyomozó portál alapítójának sikerül kijátszania az amerikai hatóságokat - véli Bill Clinton volt amerikai elnök.
2010. 12. 01. 09:52
Több mint egy évtizedes kihagyás után újra csúcstalálkozót tart az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet. A kétnapos kazahsztáni értekezleten 56 tagállam és 12 partnerország vezetői vesznek részt, többek között Angela Merkel német kancellár, Francois Fillon francia kormányfő és Hillary Clinton amerikai külügyminiszter. Magyarországot Schmitt Pál államfő képviseli.
2010. 12. 01. 09:07
Nemzetközi letartóztatási parancsot adott ki az Interpol a WikiLeaks oknyomozó portál alapítója, Julian Assange ellen szexuális zaklatás miatt. Ezelőtt, Assange honlapja hatalmas diplomáciai botrányt keltett amerikai külügyi iratok kiszivárogtatásával. Azok szerint az USA és Anglia rettegtek a pakisztáni atomfegyverkezéstől, és szemet hunytak afelett, hogy iraki rendőrök és katonák őrizeteseket kínoztak - értesült több lap.
2010. 12. 01. 07:47
Kína minden diplomáciai eszközzel akadályozza, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélje Észak-Koreát, aki a dél-koreai Jonpong sziget ellen egy héttel ezelőtt tüzérségi támadást indított - értesült az AFP francia hírügynökség. Ezzel egyidőben Dél azt tervezi, folytatja hadgyakorlatait.
2010. 12. 01. 07:32
Obama-látogatást ígértek Szlovéniának egy guantánamói fogoly befogadásáért cserébe – derült ki a WikiLeaks által kiszivárogtatott titkos információkból, amelyeket többek között a New York Times számára juttatott el a szervezet. A lap szerint a dokumentumok jól mutatják, hogy az Obama-gépezet megnyugtatóan működik és kifejezetten ügyes.
2010. 11. 30. 20:00
Olvasói sztorik