Külföld

Újabb élelmiszerválság jön

admin
admin

2010. 12. 01. 11:39

Megközelítette a 2008-as élelmiszerválság idején elért történelmi csúcsot az élelmiszerárak ára az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) számításai szerint.

A FAO adatai szerint a globális élelmiszerár-index 205,44 pontra szökött fel novemberben, azaz a mutató egy hónap alatt 3,5 százalékkal emelkedett, 28 havi csúcsra nőtt, és csupán 8 ponttal marad el a 2008 júniusában beállított történelmi rekordtól.

“Korábban csak 1-2 hónapra néztek fel az árak a csúcsra, aztán
visszaereszkedtek, most viszont huzamosabb ideje a történelmi rekord
környékén tanyáznak” – mondta Abdolreza Abbassian, a FAO szemestermény
ágazati vezető elemzője, aki szerint a megcsappant készletek miatt
egészen a jövő nyár végéig magas árakra kell számítani.

A legnagyobb mértékben a szemestermények és a növényi olajok drágultak, főként a rossz időjárás miatt.

Oroszország volt 2010 első félévében az egyik legnagyobb szereplő a globális gabonapiac kínálati oldalán, a katasztrofális időjárás miatt azonban nem csupán eltűnt a piacról, hanem importra szorul.

A rossz időjárás hatását az idén számos terménynél enyhíteni lehetett a raktárkészletek mozgósításával, de jövőre ezt nem lehet folytatni, ha ismét rossz lesz a termés. A raktárkészletek a búza, a kukorica és a szója esetében is kritikusan alacsony szintre süllyedtek az idén, búzából például a FAO számításai szerint a globális tartalék 181 millió tonnára csökkenhet az év végére, ami 10 százalékkal kevesebb a tavalyinál.

A szokásosnál kisebb termésről szóló nemzetközi hírek magasra emelték a gabona árát nyáron a világ meghatározó árutőzsdéin. Szeptember második felében aztán ismét megindultak felfelé a gabonaárak a korábban vártnál kevesebb jövő évi termésre vonatkozó előrejelzések hatására. Időközben mérséklődtek az árak, a korrekció azonban átmeneti, arra lehet számítani, hogy hamarosan folytatódik az emelkedés – mondta Jay O’Neil, a amerikai Kansas állami egyetem agrárközgazdász kutatója.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.