Nagyvilág

Üldözik a globális őszödi beszéd szivárogtatóját

Nemzetközi letartóztatási parancsot adott ki az Interpol a WikiLeaks oknyomozó portál alapítója, Julian Assange ellen szexuális zaklatás miatt. Ezelőtt, Assange honlapja hatalmas diplomáciai botrányt keltett amerikai külügyi iratok kiszivárogtatásával. Azok szerint az USA és Anglia rettegtek a pakisztáni atomfegyverkezéstől, és szemet hunytak afelett, hogy iraki rendőrök és katonák őrizeteseket kínoztak - értesült több lap.

A szervezet szóvivője utalt arra, hogy a nemzetközi letartóztatási parancsot Svédország kezdeményezte, eleinte nemi erőszak gyanújával. Ugyanis a 39 éves férfit – aki a hírhedt portált Svédországban alapította – a nyár végén két fiatal nő vádolta meg zaklatással.

Üldözik a globális őszödi beszéd szivárogtatóját 1

Az Interpol azután állt az ügy mellé, hogy Assange a svéd legfelsőbb bíróságnál fellebbezett, majd másik országba költözött; azt, hogy hova, nem lehet tudni pontosan. Az ecuadori külügyminiszter előzőleg azt nyilatkozta, hogy orszáőga befogadná a WikiLeaks alapítóját, de ezt később cáfolta Rafael Correa elnök. Egy biztos: mostantól, a szervezet mind a 188 tagállamában – köztük Magyarországon is – körözik.

A 2006-ban alapított WikiLeaks idén vált igazán híressé, amikor előbb Afganisztánról, később Irakról tett közzé többnyire bizalmas amerikai dokumentumokat, most pedig több mint 250 ezer, amerikai külügyi irat kiszivárogtatásával keltett szenzációt.

Üldözik a globális őszödi beszéd szivárogtatóját 1

Azt szellőztette meg, hogy amerikai diplomaták attól tartottak, Pakisztán és India nukleáris ütésváltásba keveredhet egymással, vagy terroristák férhetnek hozzá a pakisztáni atomfegyverekhez használt hasadóanyagokhoz.

A WikiLeaks brit médiapartnere, a The Guardian idézte a pakisztáni fővárosba akkreditált amerikai nagykövetet is, aki attól tartott, hogy valaki, aki a pakisztáni kormány atomlétesítményeiben dolgozik, esetleg fokozatosan kicsempész annyi nukleáris alapanyagot, amely elegendő lehet egy fegyver összeszereléséhez.

Az iratokból az is kiderült, hogy ezt az aggodalmat osztották Oroszországban is, hiszen a külügyminisztérium egy illetékese, Washingtonban amerikai kormánytisztviselőknek kijelentette: az iszlámisták nemcsak hatalomra törnek Pakisztánban, de nukleáris alapanyagokhoz is hozzá akarnak jutni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik